A szerk.

Megbántva

A szerk.

A magyar himnusz versét Kölcsey Ferenc írta 1823-ban, a zenéjét Erkel Ferenc, 1844-ben. A Szózatot Vörösmarty Mihály írta 1836-ban, s Egressy Béni zenésítette meg 1840-ben. Mindkét dalmű tehát közel kétszáz éve szolgálja a magyarok épülését, ha valahol eljátsszák valamelyiket, felállunk.

Felállnak a magyarok, s felállnak a külföldiek is, tudván, hogy az ő himnuszuk alatt a magyarok is hasonlóan tesznek. Igaz, itt már adódhatnak problémák, gondoljunk csak bizonyos nemzetek közötti labdarúgó-mérkőzésekre, amelyeket a magyar válogatott mondjuk Románia vagy épp Szlovákia ellen vívott. Arra, hogyan viselkedett e nemzetek himnusza hallatán a magyar szurkolók épp azon csoportozata, amelyiknek – és sajtó-, illetve politikai képviseletüknek – most úgy fáj, hogy valaki nem állt fel az Ismerős Arcok nevű rockzenekar egyik száma, a Nélküled hallatán. Nevezzük nevén, a magyar futballszurkolók legutóbb szétfütyülték a szlovák himnuszt, s bármikor szétfütyülik csípőből a románt is. Szerencsére szlovák és román rockzenekarok számait nem éneklik pilis­szentkereszti vagy méhkeréki iskolások magyar futballmeccseken, mert akkor törne csak ki igazán a gyalázat.

De viselkedünk (a mi reprezentánsaink, tehát mi) úgy, ahogy viselkedünk mások himnusza alatt, az nagyon fáj nekünk, ha kedvenc számunk hallatán nem vágja haptákba magát valaki. Kedvenc számunk, igen. Miért? Hogyan kellene nevezni az Ismerős Arcok együttes Nélküled című dalát? Himnusznak? Biztos, hogy Kölcsey, Vörösmarty, Erkel, Egressy kontextusában kell emlegetni, ezek rangjára emelni ezt a művet? Mit szól ehhez a Petőfi Irodalmi Múzeum vagy a Zenetudományi Intézet?

De a legtávolabbról sem akarunk ironizálni a Nélküled „meggyalázását” követő felzúduláson, hiszen az nyilvánvalóan vérre megy. Még ha nem is feltétlenül azokéra (dehogynem), akikére elsőre jó okkal gondolunk.

Hogy mi történt, azzal mindegyik közügyeink után érdeklődő polgár tisztában van. Amikor átadták Orbán Viktor Puskás nevű stadionját, a VIP-páholyba szóló tisztejegyet kapott az Index is, amelynek újságírója a hely szelleméhez igazított beszámolójában amellett, hogy az utolsó pokrócát is bizonyosan kölcsönadó államfőről és az aréna lenyűgöző hangulatáról értekezett, mintegy kompenzációként elmesélte azt is, hogy nem állt fel akkor, amikor négy felvidéki magyar kisgyerek a pályán körbesétálva elénekelte az inkriminált rockszámot (himnuszt). Itt jegyeznénk meg, hogy felvidéki nemzettársaink döntő többsége hosszú évek óta minden egyes választás alkalmával világosan kifejezésre juttatja, hogy mit gondol a magyarság ilyenfajta gyakorlásáról, ehhez tényleg elég Orbán szlovákiai pártjának (MKP) eredményeit áttekinteni.

Visszatérve az emlegetett infámiára, a cikk után a komplett kormányzati sajtó írások tucatjaiban ment neki az Index szerzőjének, s egyként tagadták ki a nemzettestből őt. Így tett a Fidesz, a Fidelitas és decens késlekedéssel a Mi Hazánk nevű szatellitpárt is. S miután utóbbiaknak az is leesett (vagy szóltak nekik), hogy ők itt a radikálisok, nem Orbán, egy furcsa plakát is megjelent budapesti közterületeken. A kép az Index két valamiért zsidónak tételezett újságíróját ábrázolja egy izraeli zászló előtt, s valami zagyvasággal mocskolja őket. A két újságíró közül az egyik a nem felállós cikk szerzője, és a másik is merészelt posztolni valamit a Nélküledről, álljon itt a nevük: Miklósi Gábor és Dezső András. A plakát sunyiságát, hazug, hamis voltát más sem fejezi jobban ki, mint az izraeli zászló: ha a plakátolók őszintén akartak volna szólni, sárga csillagot buherálnak az újságírók mögé… De a dolog valódi természetéről már e kiszerelés alapján sem beszélhetünk afféle disztópiaként.

Mindebből tisztán látszik, hogy immáron termőre fordult a kormánysajtóban évek óta folyó habzó szájú uszítás. Hiszen csak ki kell nyitni egy kormánylapot, s máris kezünkben a jogosítvány az efféle gaztettek elkövetéséhez. Elég ránézni egy Soros-plakátra, hogy valaki menten a filctolla után nyúljon, és a homlokára rajzoljon egy Dávid-csillagot.

Az ilyenfajta akciózás végtelen romlottságát pedig az gyanú támasztja alá legbiztosabban, mellyel ugyancsak az nem találkozott eddig, aki elugrott előle. Eszerint ez az egész nem (csak) a két újságíró bőrére megy, hanem az Indexére. Magyarország legnagyobb internetes napilapja eddig is – legalábbis tulajdonviszonyai szerint – a kormány zsebében volt, de folyamatosan kikiabált onnan, s ahogy tőle tellett, ragaszkodott a függetlenségéhez. Bírálták a NER-t, lelepleztek számos disznóságot, tették, amit tenniük kellett, illetve amire lehetőségük adódott. Valaki most elérkezettnek látja az időt mindennek az így vagy úgy esedékes felszámolására. És ebbéli szándékai megvalósításához semmilyen eszköztől nem riad vissza. A legaljasabbaktól sem.

 

 

Neked ajánljuk