A szerk.

A pofonok földje: Szlovákia így választott

A szerk.

Nevezhetjük a történteket például meglepő választási eredménynek, a tényen nem változtat: szombaton kapott egy marha nagy pofont Szlovákia magyar lakossága.

Pártjaik leszerepeltek a választáson, ellenben két náci párt is bekerült a törvényhozásba. Eltelt három nap a szavazás óta, s e kettő közül az egyik, a besztercebányai megyefőnök Marián Kotleba pártja, a Mi Szlovákiánk (L’SNS) még példás politikai karanténban van tartva, de a másikat (a pár éve slotátlanított SNS-t) már nem is nevezhetjük nyugodt lelkiismerettel nácinak, hiszen épp e napokban szorítaná őt kebelére mindenki, jobb, bal egyaránt. Még a magyarok is, nem tévedés, a Híd is. Persze, mondhatjuk, hogy kénytelen-kelletlen, sőt, még azt is, hogy Bugár Béla pártelnök többször is kijelentette, hogy az SNS-sel soha koalícióra nem lépnek, hovatovább azt is mondhatjuk, hogy a Ján Slota kifutófiújából az SNS elnökévé feltörő Andrej Danko még e választások után is azzal jött, hogy a Híddal aztán nem, mégpedig „történelmi okokból” – mondhatunk ilyeneket, de semmi értelme. Hat jobboldali törpe Szlovákiában, ha összefog, simán elkergetheti Robert Ficót, a tépett, választói több mint harmadát elvesztő óriást.

A Hidat most a többi párt simán belekergeti az SNS-sel kötendő, nevetségesen széles koalícióba. Hogy láttunk már ilyet? Persze, hogy. Gondoljunk csak a legendás Radičová-kormányra, amikor 2010 nyarán az összekapaszkodó kis jobboldaliak ugyancsak elkergették Ficót. Tizenpár hónapig húzták, pedig csak négyen voltak, s nem is voltak köztük olyan elvi ellentétek, mint amilyenek mondjuk a Híd és az SNS között eleve fennállnak.

Mindebből következően nemcsak a szlovákiai magyarok kaptak egy marha nagy pofont szombaton, hanem maga Szlovákia is. Két nagy pofont nem érdemes egymáshoz méricskélni; Szlovákiának csak rossz kormánya lehet, a szlovákiai magyaroknak pedig csak béna kacsa képviselete. Azt viszont minden méricskélés nélkül is tisztán lehet látni, hogy honnan is érkeztek ezek a fülesek. Nos, nem fogják elhinni, a mi házunk tájáról. Édes, drága, jó felvidéki véreink, testvéreink, áldó jókívánságainkkal küldjük nektek ezt a marha nagy kokit, sallert, ne vegyétek nagyon a szívetekre, de heverjétek ki, ha bírjátok.

A szombati szlovákai választás totális (magyar és szlovák) kudarcához ugyanis egyetlen­egy valami vezetett, a tele szájjal, két pofára abszolvált menekültezés. Melynek kútforrása az elmúlt években hirtelen felhevülő Orbán–Fico barátság volt. Fico – tán azért, mert azt látta, hogy Orbánnak ez bejött Magyarországon, még inkább azért, mert népét ő is megannyi birkának tekinti – ahelyett, hogy kormányzásának nem túl jelentős, de kétségkívül létező gazdasági eredményein lovagolt volna, a választási kampánya középpontjába a menekültválságot állította.

Szlovákiában még annyi menekült sincs, mint Magyarországon. Szlovákiába ugyanúgy nem akar senki menekülni, mint Magyarországra. A bősi menekülttábor lakóit Ausztria helyezte ott letétbe, az ország pedig befogadott néhány keresztényt is a válságzónából – statisztikailag értelmezhetetlen számok. De Szlovákiát meg kell védeni! A menekültektől. Fico és pártja addig mondogatta ezt, míg szeget ütött vele népe ilyesmire fogékonyabb hányadának fejébe is, akik persze arra jutottak, hogy jobb az ilyet profikra bízni, a magyar-, cigány- és zsidógyűlöletével már jócskán bizonyító, hibátlanul xenofób SNS-re, és a magyar- és cigánylakta területekre fenyegető meneteket nagy kedvvel és számos alkalommal szervező Kotlebára.

A Híd 11 majdani képviselőjéből 7 magyar és 4 szlovák, ennek egyfelől semmi jelentősége, másfelől ez az arány távolról sem tükrözi a szavazóik nemzetiségi megoszlását, gyakorlatilag csak a választókedvüket épp e kampány alatt elvesztő magyarok szavaztak a pártra. Ez a Híd most masírozhat – kényszerből – az SNS mellé. E kényszert pedig eminens módon az szülte, hogy például a totál (és leginkább a Fidesz keze által) szétcseszett Magyar Koalíció Pártja konkrétan a menekültek elleni aláírásgyűjtéssel kampányolt a választásra.

Márpedig szombaton véget ért Szlovákiában a választási kampány, a szóvirágok lassan elhervadnak, s előbb-utóbb mindenki észreveszi majd – jusson az EU önmagával és Törökországgal bármire –, hogy továbbra sem érkeznek menekültek tömegei az országba. És akkor majd Kotleba és az adott esetben éppen vidáman kormányzó SNS is észreveszi, hogy nincs sok keresnivalója a nem létező menekültek barackolásával, így kénytelenek lesznek szegények megint előszedni a magyarokat, a cigányokat és a zsidókat.

És azt majd nevezettek megköszönhetik Orbán Viktornak és Robert Ficónak. Tetszőleges sorrendben.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.