A szerk.

A rossz lelkiismeretről

A szerk.

Ha nem tudnánk semmit a Trafó igazgatói pályázatának körülményeiről, és csak a beadott terveket meg a két induló munkásságát ismernénk, most, a döntés után azt mondhatnánk: nagy kár, hogy nem az intézmény korábbi, elismert vezetője, hanem az intézmény korábbi, elismert fellépője kapta a kinevezést.

Kár, mert Szabó György nagyszerű munkát végzett az elmúlt tizenhárom évben, pályázata pedig garancia a további felelős, komoly gondolkodásra - Bozsik Yvette pályázata ellenben semmire sem garancia. Van benne sok megmosolyogtató közhely, továbbá nagyjából ugyanaz a programstruktúra, amire Szabó is alapozott. Bozsik ezt a nem túl vadító koktélt jó adag felelőtlen ígérgetéssel bolondítja meg: lesz itt minden, amit akartok, Nick Cave és Tom Waits, Bob Wilson (sic!) és csecsemőszínház. Idén nyártól kacsalábon forog majd a Tűzoltó és Liliom utca sarka. (Online kiadásunk A profi és az álmodozó című dolgozata részletesen elemzi a két irományt.)

Hogy Magyarország egyik legfontosabb és legjobban működő művészeti helyszíne eddigi formájában megszűnik, és átadja a helyét valami körvonalazatlan dacprogramnak - ez önmagában komoly aggodalmakra adna okot. De ennél is dühítőbb, hogy ezzel a pályázati bohózattal egy mindenki által respektált, Bozsik pályázatában is agyondicsért intézményt, az innovatív, független, társadalmilag érzékeny művészet, a normalitás és a profizmus egyik utolsó fellegvárát sikerült ledönteni abba a mocsokba, amelybe mostanában a magyar művészet szépen és ütemesen süpped bele - ki lelkesen tapicskolva, ki kétségbeesetten kapálózva. A megalkuvás mocsarába.

Tarlós és Szőcs ezúttal jó munkát végzett, különösebb erőfeszítés nélkül ugrasztotta egymásnak a hazai színház-, tánc- és filmművészet legjobbjait: nesztek, libsik, itt a konc, lehet marakodni! És lett is belőle hacacáré: mindig akadt egy jóember, aki elmondta, hogy ne bántsuk má' az Yvette-et, mert hiszen oly' nagy művész ő.

De ez érv? Ha maga Tom Waits lett volna a Fidesz kis favoritja, akkor se lenne jobb a kedvünk; és akkor se lesz kevésbé undorító ez az ügymenet, ha Bozsik minden pályázatba foglalt álma valóra válik. Bozsik Yvette csak szem a láncban. Amikor Szőcs jó előre neki ígérte a Trafót, egyszerűen annyit kellett volna mondania: "Kösz, Géza, ezt most inkább nem." Esetleg azt, hogy "Tarlós úr, vigyék a Trafót, de inkább adják másnak". Tudjuk, nem könnyű ilyet mondani, amikor kaphatna a társulata állandó helyet, sőt még a haver társulata is kaphatna, meg a haver haverjának is akadna egy kis munka. Így hát Bozsik felvette inkább a fideszes ritmust: Szőcs parlamenti elszólása óta lapít, füllent, gyalázkodik. Mert rossz a lelkiismerete. Azt mondja, hogy nem indul, majd azt, hogy közzéteszi a pályázatát - és persze elindul és nem teszi közzé, csak a döntés után, és úgy, hogy a stábot és a támogatókat kitakarja. Mert amazok sem akarnak szerepelni. Mert nekik is rossz a lelkiismeretük.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."