A szerk.

A rossz lelkiismeretről

A szerk.

Ha nem tudnánk semmit a Trafó igazgatói pályázatának körülményeiről, és csak a beadott terveket meg a két induló munkásságát ismernénk, most, a döntés után azt mondhatnánk: nagy kár, hogy nem az intézmény korábbi, elismert vezetője, hanem az intézmény korábbi, elismert fellépője kapta a kinevezést.

Kár, mert Szabó György nagyszerű munkát végzett az elmúlt tizenhárom évben, pályázata pedig garancia a további felelős, komoly gondolkodásra - Bozsik Yvette pályázata ellenben semmire sem garancia. Van benne sok megmosolyogtató közhely, továbbá nagyjából ugyanaz a programstruktúra, amire Szabó is alapozott. Bozsik ezt a nem túl vadító koktélt jó adag felelőtlen ígérgetéssel bolondítja meg: lesz itt minden, amit akartok, Nick Cave és Tom Waits, Bob Wilson (sic!) és csecsemőszínház. Idén nyártól kacsalábon forog majd a Tűzoltó és Liliom utca sarka. (Online kiadásunk A profi és az álmodozó című dolgozata részletesen elemzi a két irományt.)

Hogy Magyarország egyik legfontosabb és legjobban működő művészeti helyszíne eddigi formájában megszűnik, és átadja a helyét valami körvonalazatlan dacprogramnak - ez önmagában komoly aggodalmakra adna okot. De ennél is dühítőbb, hogy ezzel a pályázati bohózattal egy mindenki által respektált, Bozsik pályázatában is agyondicsért intézményt, az innovatív, független, társadalmilag érzékeny művészet, a normalitás és a profizmus egyik utolsó fellegvárát sikerült ledönteni abba a mocsokba, amelybe mostanában a magyar művészet szépen és ütemesen süpped bele - ki lelkesen tapicskolva, ki kétségbeesetten kapálózva. A megalkuvás mocsarába.

Tarlós és Szőcs ezúttal jó munkát végzett, különösebb erőfeszítés nélkül ugrasztotta egymásnak a hazai színház-, tánc- és filmművészet legjobbjait: nesztek, libsik, itt a konc, lehet marakodni! És lett is belőle hacacáré: mindig akadt egy jóember, aki elmondta, hogy ne bántsuk má' az Yvette-et, mert hiszen oly' nagy művész ő.

De ez érv? Ha maga Tom Waits lett volna a Fidesz kis favoritja, akkor se lenne jobb a kedvünk; és akkor se lesz kevésbé undorító ez az ügymenet, ha Bozsik minden pályázatba foglalt álma valóra válik. Bozsik Yvette csak szem a láncban. Amikor Szőcs jó előre neki ígérte a Trafót, egyszerűen annyit kellett volna mondania: "Kösz, Géza, ezt most inkább nem." Esetleg azt, hogy "Tarlós úr, vigyék a Trafót, de inkább adják másnak". Tudjuk, nem könnyű ilyet mondani, amikor kaphatna a társulata állandó helyet, sőt még a haver társulata is kaphatna, meg a haver haverjának is akadna egy kis munka. Így hát Bozsik felvette inkább a fideszes ritmust: Szőcs parlamenti elszólása óta lapít, füllent, gyalázkodik. Mert rossz a lelkiismerete. Azt mondja, hogy nem indul, majd azt, hogy közzéteszi a pályázatát - és persze elindul és nem teszi közzé, csak a döntés után, és úgy, hogy a stábot és a támogatókat kitakarja. Mert amazok sem akarnak szerepelni. Mert nekik is rossz a lelkiismeretük.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is. Munkássága középpontjában a normák, a hatalmi technológiák, a queer identitás, valamint a magánélet és az intimitás politikájának kérdései állnak.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.

Ég és föld

Hol veszik leginkább semmibe a közigazgatásban dolgozók munkáját? Minden szektorban a budapesti bérek a legmagasabbak? Miért nem keresnek átlag egymilliót a Békés megyei informatikusok?

Túl sok gyerek marad ott

Akik érvényesíteni tudják a képességeiket hátrányos helyzetből is, utóbb mindig említenek egy-két embert, akiken a boldogulásuk múlt. Ez jó esetben az anya vagy az apa. Ma Magyarországon nagyobb kérdés, mint hetven évvel ezelőtt, hogy a támogató családi háttér hiányát lehet-e valahogy ellensúlyozni.