Nos, az elmúlt időszak történései - egy reprezentatív képviselő lemondása, egy másik hangos visszahúzódása, a frakcióvezető lemondása, a személyes ellentétek szakadatlan emlegetése - azt mutatták, hogy a magyar zöldek erejük végére értek, nem egy közülük feladta az egykori (majdnem két éve tett) vállalását.
Aki nem akart elhamarkodott véleményt formálni a történtekről, tán úgy gondolta, hogy ez csupán megingás, átmeneti üzemzavar lehet. Nekik nyilván roppant kiábrándító Karácsony Gergely frakcióelnökségi tag, szóvivő kedd reggeli televíziós nyilatkozata (ATV), amit a hétfői 12 órás frakcióülés tapasztalatainak birtokában tett. Karácsony ugyanis azt mondta (s miért kételkednénk a szavában), hogy "elemezték a helyzetet" - a párt sokat szereplő tisztségviselője eztán is következetesen többes szám első személyben maradt -, és arra jutottak, hogy a párt krízisben van. Mely krízis fő okai abban állnak, hogy "akik az LMP-t képviselik, nem hivatásos politikusok", és "őszintén lelkileg nagyon megviselte őket, amit láttak a parlamentben", így "kicsit elhasználták magukat, az elmúlt időszakban rengeteget dolgoztak", továbbá "érzelmileg megviselte őket, amit láttak az országban". S nehéz nekik, mert olyan nagy az a "konfliktusmező", ahol helyt kéne állni.
Ezek után aligha lehetnek kétségeink választóik illúziói felől: ők nem erre szerződtek, amikor bejuttatták az LMP-t a törvényhozásba. Nem arra, hogy majd megviselik választottjaikat az ott látottak, hanem arra, hogy megjavítják azt, ami rossz ott, hogy másként csinálják, jobban - igen, a politikát. S nem is azért szavaztak rájuk, hogy félidőben új pártot keressenek helyettük. Lehet persze azt mondani, hogy a Fidesz kétharmados többsége és fertelmes hatalmi arroganciája nem teszi lehetővé a munkát, de ez nem igaz: a parlament továbbra is egy fórum, amely biztosít lehetőségeket, ha brutálisan korlátozottakat is, a politizálásra, a népképviseletre. A képviselő dolga, hogy e lehetőségek minél szélesebbre tágításán fáradozzon teljes erejéből, sőt akár erején felül is. Széllel szemben, ha tetszik, s nem is csupán azért, mert ezért fizetik, hanem azért, mert valamikor egy rakás ember helyezte belé a bizalmát.
S ha nem ezek szerint végzi a dolgát, arra nem megoldás a visszalépés, s nem mentség, hogy "nem tudták azokat a szervezeti megoldásokat kitalálni", amelyek egymás nyírása helyett az érdemi feladatok felé fordították volna energiáikat. Az sem túl meggyőző, ha majdani - másfél-két év múlva esedékes - szövetségkötési ellentéteiket hozzák fel, mint teszik ezt oly gyakorta. Attól a beismeréstől is csak fenntartások közt gondolhatjuk beljebb magunkat, hogy "rosszul csinálták a bázisdemokráciát, mert nem rotáltak", mert "nem váltott lovakkal mentek előre".
Ma Magyarországon a Fidesz pozíciója és praxisa miatt valóban olyan a helyzet, hogy a parlamenti politizálás önmagában nem elégséges dolgaink jobbá tételéhez, ez azonban nem lehet kibúvó azoknak, aki vállalták a törvényhozást - a Fidesz többsége köztudott volt már az eskütétel előtt, és aki vette magának a fáradságot, a szándékaikat is kitudhatta idejekorán. Az állapotok tehát jó ideje adottak, ha az utcára kell menni ellenük, akkor oda, ha a parlamentből kell az utcára menni, akkor onnan - mint ahogy 2011. december 23-án épp az LMP mutatta ezt remekül.
A párt hamarosan kongresszust tart, nem kisebb téttel, mint a fennmaradása. A kongresz-szusnak benyújtott stratégiai vitairatot Karácsony Gergely írja, a fent idézett szavaiból mindenkinek világos lehet, hogy a szlogen, miszerint lehet más a politika, úgy nem értelmezhető, hogy professzionális helyett lehet tiszteletdíjas műkedvelő, amit, ha ráununk, elhagyunk. Csak úgy lehet más, hogy jobb, mint amilyen most.
Az ördögbe is, ne rinyáljatok már, szedjétek végre össze magatokat!
