A mérkőzés előtt – mint az szokásuk – a hazai szurkolók elénekelték a magyar himnuszt, ami nyilvánvalóan erejük feletti teljesítményre sarkallta a fiúkat, akik között történetesen egy felvidéki magyar sem volt, magyar is csak három, mind a csonka tájhazából. A DAC-ban konkrétan több színes bőrű játékos lépett pályára, mint magyar, nekik is az a 9 ezer ember énekelte magyar himnusz adott szárnyakat. S ez teljesen rendben is van így, akár az összeállítás, akár a himnuszéneklés, akár az eredmény, minden oké.
Az mondjuk már kevésbé, amikor az ehhez hasonló bajnokikra magyarországi politikusok járnak demonstrálni – Kövér László híres képén például erdélyi cifragúnyában feszít a lelátón (alighanem összekeverhetett valamit buzgalmában). De olyan fene nagy gáz ezzel sincs, ciki, de mindenki oda jár meccset nézni, ahová szeret vagy tud (ahová reppenti az állami pénzen hízott csókos magángépe). Bár lehet azt is mondani, hogy az ilyen magyarkodó nagyvizitek hergelték fel a helyi nacionalistákat annyira, hogy hozzanak egy törvényt a külföldi himnuszok betiltásáról, de még az sem biztos. Mindenesetre Dušan Tittel egykori válogatott labdarúgó, a Szlovák Nemzeti Párt képviselője a parlamenti vitában pont a DAC-ra hivatkozott, amikor a törvény szükségessége mellett érvelt ellenzéki (szlovák nemzetiségű) képviselőtársának.
A Szlovák Nemzeti Pártról eddig úgy tudtuk, hogy Ján Slota kiebrudalása óta más szelek fújdogálnak ott – nos, nem. De ez sem akkora baj. A nagy baj az, hogy ezt a szimbolikus voltában is agybeteg törvényt a Híd-Most párt simán megszavazta. Csak amikor a komplett szlovák közvélemény kiborult ettől (főként persze a helyi magyarok, de fontos, hogy nem csak ők), akkor kaptak észbe, s kértek bocsánatot mindenkitől. Elnézést kértek, mondták, hogy nincsenek ők a székükhöz ragasztva, arról meg összehordtak hetet-havat, hogy miért tették (nem vettük észre, átvert az SNS, ilyenek – egyik sem volt igaz), aztán maradtak szépen a helyükön. Nem mondott le a frakcióvezető, sem az igennel szavazó képviselők.
Pimf ügy amúgy ez, hamarosan el is simítják, az elnök visszadobja a törvényt, a Híd koalíciós partnerei (Ficóék és a nackósok) is – meghallván az országos hördülést – szentül megígérték, hogy kiveszik a vonatkozó passzust a törvényből. Minden el lesz intézve, lehet továbblépni. A Híd ugyanezekben a napokban megszavazta a nyugdíjplafonról szóló törvényt is, a ficói populizmus totemfiguráját, az speciel sokkal több kárt okoz az országnak. S erről szól ez egész himnuszborzadály is; arról jó nagy betűkkel, hogy nem, nem lehet Ficóval és a nacionalistákkal együtt kormányozni súlyosabb hitelvesztés nélkül. A Híd mélyrepülése pont azóta tart, amióta benne vannak ebben a bandában: a Kuciak-gyilkosság utáni tüntetések résztvevői Bugár Béla képét egy transzparensre tették Ficóval és Kaliňákkal, korántsem véletlenül. A Híd-Mostot előbb a szlovák szavazói hagyták el (ők azért nem voltak olyan sokan), most pedig a magyarok kaptak sikítófrászt tőlük. S ha ehhez még hozzácsapjuk Bugár beégését az elnökválasztáson, elég világossá válik: eljött az ideje a szlovákiai magyar politika drasztikus megújításának, mert könnyen lehet, hogy az ország tízszázalékos kisebbsége jövőre parlamenti képviselet nélkül marad. Az meg senkinek nem hiányzik, sem a szlovákiai magyaroknak, sem a szlovákoknak.
