A szerk.

Nem kiszáll

A szerk.

Két hete e hasábokon arról értekeztünk, hogy az önkormányzati választásokra készülő magyar ellenzéknek a jelek szerint benőhetett a feje lágya, mert bár ráérő idejükben továbbra is elmondják mindennek egymást, némely dolgokban mintha kezdenék fölismerni az összefüggéseket.

Például azt, hogy a mindinkább állampárttá váló monolit politikai erővel szembeni sikeres föllépéshez elengedhetetlen a legalább alapszintű konszenzus a töredezett ellenzéki térfélen. S itt pusztán a belátás ama minimális képességére gondolunk, hogy a diktatórikus pártállamnál jobb a szabad politikai és gazdasági versengésen alapuló társadalom. (Mert mind a nemzeti közösségnek, mind a közösséget alkotó egyének sokaságának összehasonlíthatatlanul nagyobb lehetőséget biztosít az önmegvalósításra, mint a kevés kiváltságost helyzetbe hozó pártállami berendezkedés.)

A józan politikai gondolkodás Budapesten az előválasztásban és a kerületi koordinációkban, számos vidéki településen (köztük nagyvárosokban) észszerű megállapodásokban öltött testet. Ehhez képest a hét elején az LMP és a Jobbik közös főpolgármester-jelölt jelöltje bejelentette: kiszáll az előválasztásból (vagy felfüggeszti a folyamatban való részvételt, lásd alább), mert az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Momentum felrúgta a megállapodást azzal, hogy nyilvánosságra hozták, melyik fővárosi kerületben kinek a polgármesterjelöltjét támogatják. Csak a konc számít, nem pedig a Fidesz legyőzése, köpnek egyet szocialisták, momentumosok, DK-sok felé – az ám, kik is? A jobbikosok? Az LMP-sek? Közös jelöltjük, Puzsér Róbert? Vagy az őket fel- és kihasználó Fidesz?

Ez utóbbi lehetőséget kizárnánk. Egyrészt a Jobbik miatt, és nemcsak azért, mert jelenleg a lehető legtávolabb állnak az ellenük minden eszközt bevető Fidesztől. Hanem azért, mert a Jobbik mindenekelőtt azokra a vidéki településekre koncentrál, ahol a baloldali ellenzék támogatásával megnyerheti a polgármester-választást. Az ő szempontjukból Budapest „feladása” szerfölött logikus, már csak azért is, mert ott hagyományosan gyengék. Kevéssé valószínű tehát, hogy a baloldal és a Momentum hétfőn bejelentett budapesti keretmegállapodása mély fájdalommal töltené el őket.

Az LMP karcos kirohanása nem kevésbé furcsa azok után, hogy napokkal korábban ők maguk szálltak ki az osztozkodásból azzal, hogy majd az EP-választások után folytatnák. (Amely választásokon a dolgok jelenlegi állása szerint nem érik el a bejutási küszöböt. Ha így lesz, nyilván remek pozícióból alkudozhatnak majd a többiekkel.) Ráadásul a baloldal nyitva hagyta a lehetőséget arra, hogy az LMP beszálljon a budapesti koordinációba.

A szomorú valóság az, hogy a helyzet annál is rosszabb, mint ha az LMP a Fidesz kottájából játszana. Ők, és most próbálunk igen finoman fogalmazni, egyszerűen ilyenek. (Emlékezzünk, tavaly gondolkodás nélkül gyors egymásutánban kinyírták saját pártelnökeiket és más vezetőiket.) Puzsér bejelenti, hogy kiszáll az előválasztásból. Bemegy a tévébe a párt EP- listavezetője, és azt mondja, erre nem volt felhatalmazása Puzsérnak, ők elkötelezettek az előválasztás mellett, s az meg is lesz tartva. Kisvártatva a párt budapesti elnöke nyilatkozatot tesz közzé, hogy tévesen interpretálták a listavezető szavait, Puzsérnak volt felhatalmazása, egyébként is, Puzsér nem kiszáll, csak felfüggeszt. Aha.

Orbán nagyon sok mindenről tehet, de ezt az ön- és közveszélyes ostobaságot ne az ő számlájára írjuk már.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit.