Két nappal azelőtt onnan szálltak fel azok a szír repülőgépek, amelyek szarint tartalmazó bombákkal szórtak meg egy kisvárost. A civil lakosság elleni mérgesgáz-támadásnak legalább 80 halálos áldozata volt. Különösebb indoklásra nem szorul, hogy szaringázzal civileket ölni háborús bűn, de Aszad elnöknek külön is, többször a lelkére lett kötve, hogy ne csinálja. Ezt legemlékezetesebb módon az előző amerikai elnök tette meg 2012 szeptemberében, midőn egy Stockholmban tartott beszédében arra figyelmeztette Aszadot, hogy ha vegyi fegyvereket vet be saját országának polgárai ellen, azzal átlép egy vörös vonalat. Ezek után Aszad 2013 augusztusában mintegy 1500, ugyancsak civil áldozattal járó vegyi fegyveres támadást intézett Damaszkusz felkelők kezén lévő elővárosa ellen. Obama ekkor azonnali megtorlást helyezett kilátásba, ám az utolsó pillanatban, egyszemélyes döntéssel és általános megdöbbenésre visszarendelte a harci gépeket, úgyszólván a kifutópályáról. Az elrettentő célzatú bombázás helyett a „diplomáciai megoldást” választotta: megegyezett Moszkvával, hogy Moszkva és a Biztonsági Tanács felügyelete alatt biztonságba helyezik, illetve megsemmisítik az Aszad rendelkezésére álló vegyi fegyvereket. Ez meg is történt – amint a múlt heti események bizonyítják, sajnálatos módon csak részlegesen. Ekkor léptek be az oroszok a szíriai játszmába, s tértek vissza – több évtizedes távollét után – a Közel-Keletre: először csak diplomáciai úton, aztán pedig, immár egyoldalúan, senkit meg sem kérdezve, katonailag: 2015 szeptemberében Putyin orosz repülőgépeket és egyéb erőket telepített Szíria Aszad által ellenőrzött részébe.
Az egyébként nem túl erőforrás-igényes orosz katonai támogatás (és persze a Moszkvával ebben is puszipajtás Irán támogatása) valószínűleg megmentette Aszadot a katonai vereségtől, s ugyancsak valószínűleg a szíriai alavita kisebbséget, Aszad közösségét a szunnita felkelők vagy az Iszlám Állam kegyetlen bosszújától. Az viszont tény, hogy a szíriai háborúban a szír–orosz katonai koalíció azóta bizonyítottan súlyos háborús bűncselekményeket követett el; a mostani esetet megelőzően legutóbb Aleppó többhetes ostromakor. Mindeddig büntetlenül.
Az Obama húzta vonal átlépéséért most nem Obama büntette meg Aszadot, hanem Trump. Bár nehéz volt értelmet találni a mondásaiban, Trump a megválasztása előtt mintha arról ábrándozott volna, hogy – néhány kisebb, furcsa nyelven beszélő NATO-szövetséges feláldozása árán – nagy barátságba keveredik Putyinnal és Oroszországgal, és valahogy együtt rámennek Kínára; hogy szétpöcköli az Európai Uniót; Iránnal lesz valami vagy nem lesz, a Közel-Keletet pedig nagyjából a sorsára hagyja, azaz továbbviszi elődjének izolacionista katasztrófapolitikáját. Most mindennek az ellenkezőjét látjuk körvonalazódni: Amerika hagyományos közel-keleti kapcsolatainak rekonstruálása, a NATO megerősítésének szándéka, a csúcstalálkozó a kínai elnökkel, az orosz reláció fagyasztása mind erre utal. Sem az okokat nem tudjuk e mögött – talán csak annyi történik, hogy a szellemileg tökéletesen üres elnököt most valakik, jobbára katonák, mintegy tartalommal töltik fel –, sem azt, hogy nem fordul-e mindez már holnap valami váratlan, baljós irányba. De repterének lerombolásával nem csak, sőt talán nem is elsősorban a tömeggyilkos Aszadot figyelmeztette az amerikai kormány. Ezt a téglát Putyin elnök dolgozószobájának ablakába vágta bele Donald Trump. Ennek pedig a mi hazánkat érintő következményeit sem lehet túlbecsülni.
