A szerk.

Szavazzunk Európa sírásói ellen!

A szerk.

A hatalom egyik fő politikai törekvése, hogy elhitesse a vele egyet nem értőkkel: Orbán Viktor annyiszor nyer, ahányszor csak elindul. Holott ez elsősorban rajtunk és nem rajta múlik.

A 2010 óta uralkodó hatalom egyik fő politikai törekvése, hogy elhitesse az ország vele nem egyetértő felével: kár erőlködnie, törődjön bele, hogy Orbán Viktor addig marad kormányon, ameddig akar, és pártja annyiszor nyer országgyűlési, önkormányzati, európai választást, ahányszor csak elindul.

A választási rendszer saját képükre formálása, az ellenzéki szervezetek pénzügyi megnyomorítása és nyilvános jelenlétük korlátozása, a demokratikus szabályok egyre pimaszabb fölrúgása, a korrumpálás és megfélemlítés mind ezt a célt szolgálja. A 2010 utáni választások tapasztalatai alapján: sikerrel. Ez a lap is többször foglalkozott vele, hogy ilyen körülmények között van-e értelme részt venni a választásokon. Kell-e statisztálni a színjátékhoz, amivel végső soron a demokrácia megcsúfolását legitimáljuk? Érdemes-e versenybe szállni akkor, ha már a start előtt mindenki számára világos, hogy a feltételek messze nem egyenlők?

Hiszen már a vasárnapi EP-voksolás előtt világos: a Fidesz ezt a választást is elcsalta. Mert mi másnak nevezzük azt, ha például a nyilvános érveléshez és a politikai mozgósításhoz hatékony eszközei (pénz, infrastruktúra, mindenféle médiafelület) kizárólag a kormánypártnak vannak? Vagy a kistelepülések könnyen sakkban tartható, kiszolgáltatott lakóira – közmunkásokra, vállalkozókra, állami és önkormányzati alkalmazottakra, polgármesterekre – nehezedő folyamatos nyomást? Ők azok, akiknek az egzisztenciális biztonságuk függ a megfelelő helyre tett iksztől. Nap mint nap halljuk ezeket a történeteket lassan egy évtizede; és e presszió annál erősebb, minél több Orbán Viktor vesztenivalója.

false

Orbán mozgástere – bár 2010-es hatalomátvétele után mind gyakrabban tetszelgett hazai hívei, s még inkább saját maga előtt Európa erős embereként – a nemzetközi térben nagyon beszűkült. Noha a nyugati politika mindvégig tisztában volt viselt dolgaival (a magyar demokrácia lerombolásáról elsőként pontos képet rajzoló uniós dokumentum, a Tavares-jelentés 2013-ban készült), mára lett elegük Orbán káoszteremtő kavarásaiból.

Orbán oldalán ma már egyetlen középpárti európai politikus sem hajlandó még egy protokolláris mosolyra sem. A szélsőjobboldali pártok maradtak a barátai Európában, meg pár súlyos ázsiai diktatúra. Orbánnak azért fontos a május 26-i EP-választás, hogy uniós térvesztése ellenére is játékban maradhasson – amihez szükség lenne a többi szélsőjobboldali, unióellenes párt sikerére is.

Nekünk pedig azért fontos ez a választás, hogy felmutassuk a nagyvilágnak és magunknak: nem akarjuk Orbánt játékban tartani, és Magyarország nem Orbán Viktor birtoka. Ezen a szavazáson is világossá kell tenni a külvilág számára is: mint Orbán minden kijelentése, szemenszedett hazugság az is, amikor önmagát rendre Magyarországgal, a teljes magyar néppel azonosítja. Azért kell elmenni, hogy megmutassuk: Magyarországnak nem barátja Strache, és nem szövetségese sem Salvini, sem a többi politikai kalandor.

Magyarország nem azonos Orbán Viktorral és a rendszerével, akik lopnak, csalnak, hazudnak, mindenkit átvernek, legfőképp azokat, akik papíron a szövetségeseik, és akik adófizetőik eurómilliárdjaival támogatták hazánk felzárkózását Európához.

Azért kell elmenni, mert nem akarunk gyerekeket éheztetni amiatt, mert más a bőrszínük; mert nem rasszista gazemberek vagyunk, akik alacsonyabb rendűnek bélyegzik embertársaikat származásuk vagy nemi irányultságuk miatt. Meg kell mutatni, hogy a magyarok nem akarnak diktatórikus államban élni.

Azért kell elmenni, hogy megmentsük hazánk becsületét és jó hírét, amit Orbánék oly sokszor eljátszottak – amit eladtak a baltás gyilkossal, Európa elárulásával, behódolásukkal az orosz nagyhatalmi törekvéseknek.

Ezért is nem legyinthetünk, hogy úgysem számít, hogy a pálya lejtését nem lehet ellensúlyozni; és ezért nem számít az sem, hogy ezt a helyzetet tovább rontották az ellenzéki pártok, amelyek e választás előtt sem voltak képesek túllépni a rövid távú haszonlesésen. Csak az számít, hogy minél nagyobb számban szavazzunk Európa sírásói ellen, hogy a szavazatunk, az egyetlen szavazatunk erejével gyöngítsük Orbán európai jelenlétét és tiltakozzunk ellene.

Tetszik, nem tetszik, ezt a hazánkért érzett felelősséget csak akkor tudjuk érvényre juttatni, ha szavazatunkat az ellenzéki pártok valamelyikére adjuk. Még ha joggal véljük is úgy, hogy az ellenzéki pártok az elmúlt években magunkra hagytak bennünket. Szavazzanak a Momentumra (mint szerkesztőségünk legtöbb tagja) vagy az LMP-re, ha úgy ítélik meg, hogy a bejutási küszöb határán mozgó két párt kiesése Orbánnak újabb mandátumokat hozna, és ezt mindenképpen meg kell akadályozni. Szavazzanak az MSZP–Párbeszéd listára, ha azt gondolják, hogy az előző öt évben kitűnően dolgozó Jávor Benedek (a lista de facto 3. helyezettje) megérdemel egy újabb ciklust az Európai Parlamentben; szavazzanak a DK-ra, mert őket biztosan nem vette meg soha a Fidesz (ahogyan a Momentumot sem). És bár ennek a lapnak aligha van jobbikos olvasója – igen, potenciális hívei minél nagyobb számban szavazzanak a Jobbikra, mert azok a voksok is az Orbán-ellenesség megnyilvánulásai.

Az EP-választás másnapján a magyar Országgyűlésben ugyanúgy kétharmados többsége lesz a Fidesznek, mint egy nappal előtte. Nem mindegy azonban, hogy demonstráljuk-e május 26-án: nem mondunk le a demokratikus Magyarországról, az unióban pedig sem az európai szélsőjobb bezzeg országa, sem Oroszország és Kína trójai falova nem akarunk lenni. Ne hagyjuk cserben Magyarországot!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.