A szerk.

Gödörben

A szerk.

Trianon 100. évfordulójára (2020. június 4.) a kormány felállíttatja a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyét. Vagyis inkább kiásatja: a tervek szerint ez egy hatalmas árok lesz az Országháznál (az induló ár 5 milliárd forint, de meglepődnénk, ha ennyiből ki is hoznák).

Az Alkotmány utca Kossuth téri torkolatától a Honvéd utcáig terjedő szakaszon egy száz méter hosszú, négy méter széles lejtő indul, amelynek a végénél egy hasadozott gránittömb lesz, a közepén örök lánggal, amely nem emelkedik az utcaszint fölé. A vájat két oldalába Nagy-Magyarország településneveit vésik (ajánljuk ehhez a Lelkes György-féle kitűnő Magyar helységnév-azonosító szótárat).

Bár az emlékhely deklaratíve a nemzeti összetartozást hirdeti, fölállításának szándékáról, a tervezésről semmiféle közös, ha úgy tetszik, nemzeti szintű gondolkodás nem volt (például arról, hogy egyáltalán szükség van-e ilyesmire), és ennek még az imitálására sem pazarolt a kormány legalább egy nyomorult nemzeti konzultációt.

Lesz tehát egy össznemzeti árkunk, végpontján (ám valójában a középpontjában) a töredezett gömbbel, a széthasított magyar glóbusszal, az egésszel – viszonylag egyszerű rugóra járó szimbolika, érteni is fogja, akinek kell. A világ mindig is a magyarok, e szabadságát mindenki ellen bármikor megvédeni kész hős nép rontására tört, a múltban is meg most is, rohadt kisantant, rohadt franciák, rohadt Nyugat, rohadt EU, rohadt Soros (zsidók), rohadt liberálisok, kommunisták (zsidók), rohadt migránsok (akik pro forma arabok, sárgák meg feketék, funkciójukat tekintve azonban: zsidók).

Ah, de hagyjuk végre ezt a „balliberális” (zsidó) értelmezési keretet! Ha ugyanis állítunk az optikán, máris azt látjuk, hogy a kormány emlékműterve a legigazabb önismereten és önkritikán alapul. Az árok persze továbbra is a sír, hol nemzet süllyedt – és süllyed! – el, de nem a Nyugat és „hazai liberális kiszolgálóik” aknamunkája miatt, hanem az uralkodó politikai elit felelőtlen, indokolatlanul megalomán politikája miatt. Mely politikai osztály az alkalmatlansága, nemzet- és országrontó sovinizmusa miatt képtelen volt élni azzal a csodaszámba menő lehetőséggel, amelyet 1867-ben megkapott; amely délibábokat kergetett a 30 milliós „Magyarbirodalomról”, de közben a nepotizmusa, a korruptsága, és az ezt leplező egyre erőszakosabb politizálása miatt lezüllesztette és szétrohasztotta, majd a katasztrófába lökte hazáját.

Az Európai Unió kábé a legnagyszerűbb dolog, ami ezzel az országgal Trianon után történt: kivételes lehetőség a modern, polgári Magyarország megteremtésére és arra, hogy a Trianon nyomán a határon túlra került magyarok a határok megszűntével félelem nélkül lehessenek úgy és annyira magyarok (vagy románok vagy zsidók vagy hottentották), ahogyan és amennyire akarnak. A gazdasági és civilizációs felzárkózáshoz az unió, pontosabban a francia, német, holland, belga, osztrák, svéd, dán, finn, luxemburgi adófizetők korábban elképzelhetetlen mennyiségű forrást biztosítottak nekünk – nos, ezt játssza el véglegesen a magyar politikai osztály 2010 óta regnáló halmaza az alkalmatlansága, nepotizmusa, korruptsága és a mindezt leplezni kívánó agresszív, kalandor kül- és belpolitikája miatt. A magyar kormány tagjai egyre inkább páriák a művelt világban, és mivel a magyar- és Európa-ellenes praktikáik miatt Orbánék oly sokszor takaróznak azzal, hogy önmagukat Magyarországgal azonosítják, hovatovább maga a Magyar Haza válik páriává Európában.

Úgyhogy Orbánék nem is építtethetnének autentikusabb emlékművet, mint ezt a baszom nagy gödröt, amelyben ott van Magyarország jelene és lehetséges jövője. Nem csak jelképesen.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.