Az Alkotmány utca Kossuth téri torkolatától a Honvéd utcáig terjedő szakaszon egy száz méter hosszú, négy méter széles lejtő indul, amelynek a végénél egy hasadozott gránittömb lesz, a közepén örök lánggal, amely nem emelkedik az utcaszint fölé. A vájat két oldalába Nagy-Magyarország településneveit vésik (ajánljuk ehhez a Lelkes György-féle kitűnő Magyar helységnév-azonosító szótárat).
Bár az emlékhely deklaratíve a nemzeti összetartozást hirdeti, fölállításának szándékáról, a tervezésről semmiféle közös, ha úgy tetszik, nemzeti szintű gondolkodás nem volt (például arról, hogy egyáltalán szükség van-e ilyesmire), és ennek még az imitálására sem pazarolt a kormány legalább egy nyomorult nemzeti konzultációt.
Lesz tehát egy össznemzeti árkunk, végpontján (ám valójában a középpontjában) a töredezett gömbbel, a széthasított magyar glóbusszal, az egésszel – viszonylag egyszerű rugóra járó szimbolika, érteni is fogja, akinek kell. A világ mindig is a magyarok, e szabadságát mindenki ellen bármikor megvédeni kész hős nép rontására tört, a múltban is meg most is, rohadt kisantant, rohadt franciák, rohadt Nyugat, rohadt EU, rohadt Soros (zsidók), rohadt liberálisok, kommunisták (zsidók), rohadt migránsok (akik pro forma arabok, sárgák meg feketék, funkciójukat tekintve azonban: zsidók).
Ah, de hagyjuk végre ezt a „balliberális” (zsidó) értelmezési keretet! Ha ugyanis állítunk az optikán, máris azt látjuk, hogy a kormány emlékműterve a legigazabb önismereten és önkritikán alapul. Az árok persze továbbra is a sír, hol nemzet süllyedt – és süllyed! – el, de nem a Nyugat és „hazai liberális kiszolgálóik” aknamunkája miatt, hanem az uralkodó politikai elit felelőtlen, indokolatlanul megalomán politikája miatt. Mely politikai osztály az alkalmatlansága, nemzet- és országrontó sovinizmusa miatt képtelen volt élni azzal a csodaszámba menő lehetőséggel, amelyet 1867-ben megkapott; amely délibábokat kergetett a 30 milliós „Magyarbirodalomról”, de közben a nepotizmusa, a korruptsága, és az ezt leplező egyre erőszakosabb politizálása miatt lezüllesztette és szétrohasztotta, majd a katasztrófába lökte hazáját.
Az Európai Unió kábé a legnagyszerűbb dolog, ami ezzel az országgal Trianon után történt: kivételes lehetőség a modern, polgári Magyarország megteremtésére és arra, hogy a Trianon nyomán a határon túlra került magyarok a határok megszűntével félelem nélkül lehessenek úgy és annyira magyarok (vagy románok vagy zsidók vagy hottentották), ahogyan és amennyire akarnak. A gazdasági és civilizációs felzárkózáshoz az unió, pontosabban a francia, német, holland, belga, osztrák, svéd, dán, finn, luxemburgi adófizetők korábban elképzelhetetlen mennyiségű forrást biztosítottak nekünk – nos, ezt játssza el véglegesen a magyar politikai osztály 2010 óta regnáló halmaza az alkalmatlansága, nepotizmusa, korruptsága és a mindezt leplezni kívánó agresszív, kalandor kül- és belpolitikája miatt. A magyar kormány tagjai egyre inkább páriák a művelt világban, és mivel a magyar- és Európa-ellenes praktikáik miatt Orbánék oly sokszor takaróznak azzal, hogy önmagukat Magyarországgal azonosítják, hovatovább maga a Magyar Haza válik páriává Európában.
Úgyhogy Orbánék nem is építtethetnének autentikusabb emlékművet, mint ezt a baszom nagy gödröt, amelyben ott van Magyarország jelene és lehetséges jövője. Nem csak jelképesen.
