Délután már arról szóltak a hírek, hogy az utóbb nagy vihart kavaró ügy másnapján is történt hasonló eset, csak azt éppen nem lehetett bizonyítani, mert az áldozat labilis személyiség volt, vallomásai során önellentmondásba keveredett. Egy hónapja azt írtuk, hogy elcsendesedett a botrány, eljött az ideje az úszószövetség átfogó, mindenre és mindenkire kiterjedő vizsgálatának, eljött az ideje annak, hogy legalább utólag megtudjunk mindent arról, hogy az erőszaknak és az erőszak elhallgatásának miféle kultúrája uralkodott az úszásban, a sportban. És arról, hogy maradtak-e legalábbis nyomai ennek a perverz tradíciónak. Hisz nemcsak a szexuális természetű, de a hazug módon nevelő célzatúnak nevezett erőszaknak is el kell tűnnie az úszásból, a sportból, mindenhonnan.
Az elmúlt hónapban – majdnem leírtuk: természetesen – nem történt semmi. A szövetség, a politika, mindenki a Kiss-botrány környékén jól hallhatóan felsóhajtott, hogy elült a vihar, mehet tovább minden, úgy, ahogy eddig, úgy, ahogy megszoktuk. Tényleg semmi nem történt, csak jött néhány rosszízű nyilatkozat, némelyiktől csaknem a plafon szakadt le. Hargitay András, Kiss László utóda például ilyet szólt: „sok legendát hallhattunk az úszósportban használt, meg nem engedett eszközökről, doppingról, de az úszósportra nem jellemzőek az ilyen bűncselekmények”.
Ám a sajtó nem hagyta annyiban a dolgot, s amikor bemutatta a minden érintett által halottnak hazudott, vagy legalábbis halottnak tudott áldozatot, mégiscsak történt valami katarzisféle. Hirtelen arca, személyisége lett az addig csak címkékkel felruházott nőnek, szavai lettek, jóval inkább hitelt érdemlők, mint addig bárkinek, aki kinyitotta a száját ebben az ügyben. A szavai hatására a százhalombattai Fidesz is felhagyott Kiss mentegetésével, mire ezek a sorok az utcára kerülnek, Kiss László már nem díszpolgára Százhalombattának, s a városi uszodáról is letakarították a nevét. Úgy látszik, ha Kiss áldozata valóban nem él, akkor Kiss megmaradhatott volna díszpolgárnak. Az erkölcsi felmentést Százhalombattán Kissnek az áldozat halála garantálta volna.
Azt persze már egy hónappal ezelőtt is tudtuk, hogy Kiss Lászlónak vége. Elsodorta őt 55 év következetes hazudozása. Kiss tehát kiszállt – de mi van a hazudozással?
Nos, az zavartalanul folytatódik tovább.
Az úszószövetség elnöke hivatalában, nemzetközi tisztségeiben megerősíttetett, hazánk gőzerővel – s ugyanazokkal az arcokkal, mínusz Kiss – készül az olimpiára, a hazai rendezésű világbajnokságra, azon nemes küldetésükre, hogy önbecsülést adjanak a magyar embereknek. Hisz „napjainkban példátlan összefogás van Magyarországon, hogy a sport (…) ismét lábra kapjon”. Mert „mi számon tartjuk eredményeinket és sikereinket, és megbecsüljük azokat, akik megajándékoztak azokkal”.
Holnap reggel majd megint kiderül valami szemétség Kiss Lászlóról. Rosszabb esetben holnapután is. De végül jogosan lehet majd felsóhajtani, tényleg elül az egész, mint egy beteg galamb. És tényleg zavartalanul mehet tovább minden, Gyárfással, Hargitayval meg azzal a rengeteg pénzzel, ami miatt ezeknek az embereknek eszük ágában sincs akár csak egyet is hátralépni, vagy akár csak a leghalványabb kísérletet tenni a megtisztulásra. Hiszen Kiss László bűnös múltján kívül csak egyvalami kristálytisztán világos itt, jelesül az, hogy bárminő megtisztulást ezek után, a kivizsgálás elsunnyogása után az úszósport irányítói csak önmagukon kezdhetnek el.
