A Merkel-féle menekültpolitika, amely egyelőre az Európai Bizottság menekültpolitikája is, nagyjából két lábon áll. Az első: Törökország ne engedje tovább a főként a szíriai és iraki fekete lukból, kisebbrészt Afganisztánból meg még messzebbről érkező szerencsétleneket, hanem tárolja őket Törökországban. Az Európai Unió valamely szerve pedig a tárolás helyszínén, azaz a törökországi menekülttáborokban dönt majd arról, hogy közülük melyiknek ad európai menekültstátuszt. A második pillér a következő. Azokat, akik – akár Törökországból, akár máshonnan, „illegálisan” érkezve – bebocsátást nyernek, az unió országai osszák szét egymás között egy előre rögzített arány szerint. Az utolsó javaslat szerint száz, Európában menedékjogot kapott személyből Magyarországnak 1,35 személyt kéne befogadnia és pátyolgatnia.
Az elgondolás egyik kulcsa a török kormány, pontosabban Erdoğan elnök magatartása. A török karhatalom képes légmentesen lezárni a menekülni vágyók elől az ország nyugati partvonalát, de egy pillanat alatt el is tudja árasztani Európát menekültekkel. Azt is láttuk, hogy Törökország megkéri az árát annak, hogy rálőcsöljék a szíriai és iraki háborúk humanitárius következményeit: pénzt szeretne (még szép), valamint úgy csatakozni egy kicsit az unióhoz, s szabadon utazgatni oda s vissza, hogy egy kicsit megmaradhasson diktatúrának is.
Vajon mi lesz ennek a vitának – amelytől tehát az függ, hogy Európának idén nyáron is a tavalyihoz hasonló menekültáradattal kell-e szembenéznie – a kimenetele? És mikor lesz neki kimenetele?
A török kormány (Erdoğan) és a Bizottság (Merkel) most épp ott tartanak, hogy pár, jobbára némely emberi jogok érvényesüléséhez kapcsolódó kérdésben nem értenek egyet; de a vízumkényszer eltörlésének számos feltételét a török fél már elfogadta. A Bizottság leginkább a török terrorellenes törvények szigorúságán enyhítene, Ankara ezt – a kurd szeparatisták ellen folytatott hadműveleteinek legitimitására és az Iszlám Állam által elkövetett merényletekre hivatkozva – elutasítja. De a megegyezés egyáltalán nem zárható ki: bár az eredeti határidőt június elejére tűzték ki, Erdoğan az utolsó hírek szerint októberig még tudna várni.
Ahogy nem zárható ki az sem, hogy az egész konstrukció ma, holnap, holnapután, a következő pillanatban bedől. A Bizottság nem nyeli le Erdoğan követelőzését. A Bizottság még csak lenyelné, de az Európai Parlament nem bólint rá a megállapodásra, és az EP egyetértése nélkül nincs megállapodás. Erdoğan borítja fel az asztalt, valami csak előtte ismeretes politikai racionalitás, vagy épp ellenkezőleg, a teljes irracionalitás jegyében. Esetleg Angela Merkelt idő előtt lesodorják a német politika éléről.
Az első esetben Orbán népszavazása nagyjából üres térben zajlana. A részvétel csak azon múlna, hogy a kormány propagandagépezete mennyire tudja elhitetni a szavazópolgárokkal azt, hogy menekültek nélkül is van menekültválság. A második kimenet, amikor tehát Törökországból ismét szíriaiak tíz- vagy százezrei indulnak el Görögországon át Európa belső részei felé, erősen Orbán kezére játszana.
Nézzük most az uniós menekültpolitika második pillérét. A Bizottság egyes tagállamok vonakodását a tehermegosztástól, vagyis a kvóta szerinti menekültbefogadástól pénzbüntetéssel honorálná: egészen pontosan azok az országok, amelyek nem lennének hajlandók a rájuk osztott menekülteket befogadni, fejenként 250 ezer eurót, majd’ 80 millió forintot fizetnének annak az országnak, amelyik helyettük megteszi ezt. A hónap elején felröppentett javaslat arról nem szól, hogy vajon Brüsszel a „büntetést” az uniós fejlesztési pénzek befagyasztása útján szedné-e be a közös megoldást szabotáló tagállamoktól. Azt sem tudjuk, hogy ebből az ötletből mikor lesz valóság, sőt arra sem mernénk megesküdni, hogy lesz-e egyáltalán.
A magyar népszavazást legkésőbb október közepéig meg kell tartani: az időzítésre Orbánnak immár csak korlátozott befolyása van. A népszavazás sikerét abban mérjük, hogy hányan mennek el szavazni (hisz ők a kormány szája íze szerint, a kötelező kvóta ellen fognak voksolni szinte mind), az érvényesség nem okvetlen kritérium. Az Orbán-kormány láthatóan mindent erre a kártyára tett fel: az ország dolgaival különösebb terveik nincsenek már, ügyintézés nem szerepel a noteszben (a maradék, tőlük független sajtó megvásárlásán vagy bezúzásán kívül). A menekültek okán keltett pánikot s annak EU-ellenes élét, melynek a népszavazási kampányuk ad struktúrát és nyelvet, a két legnagyobb ellenzéki párt, a Jobbik és az MSZP elleni kampánnyá fogják fordítani. A népszavazási kampány a válasz minden, a kormányzati teljesítményüket, szörnyű kudarcaikat, és persze az ország szétlopását firtató kérdésre. Az utolsó mozdulatuk, amivel a 2018-as választások előtt leverik a lámpát a kocsmában.
De mi lesz, ha nem jönnek a barbárok mégsem?
