Először saját – kiesés ellen küzdő – csapata, a Puskás Akadémia honlapjának adott buzdítónak szánt interjút, ahol a róla készült fénykép alá a következőket írták (az övéi): „klubház, kávé, zónapörkölt” – elsőre érti a fene, másodikra valamiféle összetartozás lidérces képe rajzolódik ki, én is közétek, a kispörköltösök közé tartozom. Ez persze nem igaz. Orbán kispörköltje mellé Mészáros és Tiborcz földeket, szállodákat, kastélyokat, ilyen-olyan nyári lakokat vásárol, immár napi rendszerességgel. S Matolcsy kezében a forint elveszti közpénzjellegét. Orbán e nyilatkozatában azt mondta az állami pénzek kreatív, unortodox felhasználásával összetaózott futballcsapatáról, hogy „a magyarországi klubok rangsorában mi vagyunk az igazi underdogok. A mi klubunk alapja egy akadémia. Nekünk inkább vannak nézőink, mint szurkolóink, és ultráink sincsenek, csak akadémista gyerekeink”. E közlés bármelyik szavának igazságtól mért távolságát valamelyest növeli a tény, hogy a Puskás „Akadémia” első osztályban szereplő játékosállománya a harmadik legdrágábban összevásárolt keret a teljes mezőnyben, s voltak olyan mérkőzéseik is, amelyeken konkrétan egy akadémista sem lépett pályára a Puskás Akadémia színeiben.
S ha már a más pénzén, adott esetben az EU Magyarországnak adott pénzén megvalósított álmoknál tartunk, a sorsdöntő mérkőzés előtt Magyarország miniszterelnöke – hívei szűk körében – átadott egy kisvasutat is, amit a magyar emberek csak másnap „vehettek birtokukba”, amikor a miniszterelnök és hívei már kiörömködték magukat rajta. A kisvasút az akadémia focipályájától tart teljes hat kilométeren át a szomszéd falu arborétumáig, a menetdíj ezer forint. Orbán az avatáson elmondta a Népszabadságnak, hogy régi álma egy kézihajtányon vágtatni a szélben, de sajnos nincsen meg a papírja hozzá (ti. a jármű kezelésére jogosító). De nem adja fel ezen álmát sem; a motoros hajtány meg smafu.
Másnap vagy még aznap sajnos kiesett az akadémia a francba az első osztályból. A bennmaradó csapat játékosai örömükben kisvasutaztak a pályán a győztes meccs után. A Ferencváros és az Újpest – az év többi napján egymással a tettlegességig kibékíthetetlen – szurkolóinak kis csoportja leutazott Felcsútra, hogy az aréna, a Pancho Aréna előtt kórusban elskandálják, hogy „NB II – Nyugati csoport, Nyugati Csoport”, meg azt, hogy „elveszíti közpénzjellegét, közpénzjellegét”, meg arról is még valamit, hogy kiesett a buzi Felcsút.
Magyarország miniszterelnöke közvetlenül ezután a kifejezetten a számára felújított és háromszor átadott Várkert Bazárban, Budapesten megnyitotta az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) közgyűlését, ahol elmondta, hogy „napjainkban példátlan összefogás van Magyarországon, hogy a sport és a futball ismét lábra kapjon”. E közlés igazságtól mért távolságához meg az ad hozzá valamicskét, hogy a magyar labdarúgó-bajnokság átlagos nézőszáma napjainkban kétezervalamennyi. Magyarország leszarja tehát a focit, még a körülötte milliárdokért keltett mesterséges hisztéria dacára is. Pedig Orbán közlése szerint „a nagy múltú magyar klubok olyan stadionokhoz jutnak, amelyekben méltó módon fogadhatják Európa legjobb csapatait is”.
A megnyitó másnapján Magyarország miniszterelnöke az ország házában fogadta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) új elnökét. Hogy miről tárgyaltak, az sajnos nem szivárgott ki, titok.
Titok, titok, de könnyen kitalálható: néhány megvalósításra váró álom kerülhetett szóba. Meg egy másik Magyarország, egy másik magyar labdarúgó-válogatott, ahol egy ügyes középpályás irányítja a játékot, s meg sem állunk a világbajnoki címig. S királyok, elnökök gratulálnak ennek a remek játékosnak, s a közönség Pelével, Messivel és a többi nagysággal együtt emlegeti a nevét. A közös fotók már el is készültek, lassan a diagnózist is fel kellene állítani.
