A sztori eleje jól ismert. Midőn – legnagyobbrészt a forint árfolyamromlása miatt – a Magyar Nemzeti Banknál az elmúlt pár évben megkeletkezett pár százmilliárd forint nyereség, felmerült, felmerülhetett, hogy mi legyen ezzel a temérdek pénzzel. A kérdés jogos! A primitív megoldás (odaadni a költségvetésnek, hogy aztán a sok birka képviselő vagy a kormány, vagy bárki, aki nem Matolcsy György, hülyeségekre költse) vagy felmerült, vagy nem merült fel a releváns fórumokon, ezt nem tudhatjuk. Mindenesetre forintpolitikánk nemtője, Matolcsy György jogosan sérelmezhette volna ezt a megoldást. Hisz ezt a pénzt ő szerezte a hazának, és a hazától a legkevesebb, ami elvárható, hogy ezért valami csekélységgel kifejezze őszinte háláját Matolcsy Györgynek. Matolcsy György részéről jogosan merülhetett fel az a gondolat is, hogy az intellektuális-monetáris erőfeszítéssel megkeresett összeg elköltését szellemi-sprituális-fiskális értelemben is jobb lenne őreá bízni. (Magyarán, ha ezt a zsét – mínusz a jutalék – ő költhetné el sk.) Sajnálatos módon azonban alaptörvényünk elmulasztotta Matolcsy Györgyöt a költségvetés önálló gazdálkodást folytató alrendszereként nevesíteni. Hogy a releváns fórumok elszontyolodtak-e, midőn szembesültek – amúgy modern és kényelmes! – államberendezkedésünk eme fájó fogyatékosságával, nem tudhatjuk. De végül is a következő kiutat találhatta meg Matolcsy György és a releváns fórum másik tagja. Matolcsy György a pénz egy részét a haza rendelkezésére bocsátja, egy másik részét pedig szabad felhasználás útján nemes és hasznos célokra költi. Matolcsy György prudens gazdálkodásra való természetes, de inkább természetfeletti képességét jól jelzi, hogy a haza rendelkezésére bocsátás is kölcsön formájában történt, amint arra mindjárt rátérünk. (Vannak, akik ezt úgy fogalmaznák, hogy Matolcsy a lopott pénz egy részét kölcsönadta annak, akitől ellopta, ráadásul úgy, hogy a meglopott e perverz tranzakció lényegével tökéletesen tisztában van. De az effajta gondolkodás ambíciója egy milliméterrel sem mutat túl azon, hogy nagy elméket és makulátlan jellemeket maga mellé rántson a sárba.) E kettős célhorizont elérésének lett remekül kifundált eszközrendszere az MNB hat alapítványa, melyek a jegybank által átadott pénzeszközök egy részét állampapírok vásárlására fordították, egy másik részét meg…
Nos, hát ez az.
Miután a köztársasági elnök szíves közreműködésével az Alkotmánybíróság megakadályozta, hogy az MNB alapítványai a durván 270 milliárd felhasználásának a nyomait is eltüntessék, a fél ország levegőért kapkod. A nemzet olvasni tudó apraja-nagyja röhög vagy sír a támogatott tevékenységek, intézmények, személyek listáján, vagy felváltva teszi ezt. A tanzániai közkönyvtár-helyzet feltérképezésére vagy mire adott pár milliós ösztöndíj, meg az ehhez hasonló kisebb, bohókás tételek ugyanakkor nem szabad, hogy a folyósítások összességének valódi távlatait elhomályosítsák előttünk. Matolcsy professzor – és aligha férhet hozzá kétség, hogy a komolyabb alapítványi költések erőteljesen magukon viselik az ő keze nyomát – a surranópályán, amit az alapítványok nyitottak meg előtte, az oligarchaversenybe nevezett be. Az unokatestvér vonzáskörzetébe tartozó médiaportfólió egyik elemének sajnálatos bukása nem árnyékolhatja be azt az örvendetes tényt, hogy a másik, nagyobb és fontosabb elem biztató jövő előtt áll; az origo.hu megvásárlására ráadásul az a bank biztosított 4 milliárd forint hitelt, amely magánosítását az MNB vezényli. Erre a bankra, a rossz hitelektől gondosan megtisztított MKB-ra titokzatos vevő-jelölt pályázik, s az előzmények fényében rendkívüli szellemi és idegi erőfeszítést igényel, hogy az indiai üzletember, a szingapúri cég és az ugyancsak rejtélyes befektetési alap mögé ne képzeljük oda az alapítványokat. Bank, médiumok, láthatatlan tulajdonosú offshore cégekkel kötött ingatlanügyletek – mi kellhet még a birodalomépítéshez?
A vs.hu – miközben gondosan kerülte a jegybanki alapítványok s általában az MNB piszkálását – a kormánnyal s a kormánypárttal szemben is jól végezte a dolgát, sőt, a Századvég-iratok kiperlésével és feldolgozásával csúnyát ütött is rajta. Mi lehetett ebben a bolt Matolcsynak? Nos, az ellentmondás csak látszólagos. Orbán kormányzásának dinamikus egyensúlyát az egymással szemben is kijátszható, egymást sakkban tartó, nagy vagyonnal és nagy befolyással, nagy magán- vagy közhatalommal rendelkező játékosok vetélkedése adja, mely mérkőzéseknek ő a legfőbb bírója. Matolcsy ráadásul nem bukhat meg: amennyire a kormánypárt – és a szavazói – elhiszik, hogy Magyarországon valóságos gazdasági csoda történt, épp annyira hiszik el azt is, hogy ez Matolcsy György műve. A kormányfő – ezt tőle tudjuk – maga sem gondolja ezt másképp. Ezért Matolcsy György mögé mára egy emberként takar föl a kormánypárt, beleértve azon tagjait is, akik pontosan értik a jegybanki nyereség kipumpálásának jogi, erkölcsi, hatalmi és politikai dimenzióit.
Azt azért sokért nem adnánk, ha tudnánk, hogy vajon a legrelevánsabb fórum is csak az adatok kiperlése után értesült-e az alapítványok egzotikus pénzköltési szokásairól, ezek teljes, lélegzetelállító vertikumáról. De tartunk tőle, ez csak a bírósági szembesítések során tudna kiderülni.
