A szerk.

Álruhában

A szerk.

Lapzártánkkor a Mazsihisz Orbán Viktornak, az Igen Tisztelt Miniszterelnök Úrnak írott levelére még nem kapott választ, de arra tippelnénk, hogy az Igen Tisztelt nem fogja aggályaikat tekintetbe venni.

Annak dacára sem, hogy a levél annyira békülékeny hangot üt meg, hogy a megütés szó itt, ebben a mondatban is illetlennek hat, hiszen e levél például egyáltalán nem említi, hogy a Mazsihisz esetleg nem venne részt a holokauszt-emlékév rendezvényeiben. (Igaz, erre a Mazsihisz-közgyűlés vasárnapi határozata szilárd támpontot ad.) Ellenben két javaslattal is előáll a sikeres együttműködés reményében. Az egyik: a Sorsok Háza néven elhíresült projekt helyett a kormány inkább a Rumbach Sebestyén utcai lepukkant zsinagógát építse át a zsidó-magyar együttélést bemutató központtá, a másik pedig, hogy a Szabadság téri náci megszállási emlékműről folytasson további párbeszédet.

Pár oldallal odébb színről színre, pontosan beszámolunk arról, hogyan állt elő ez a hülye helyzet: mely leginkább Karinthy Szeretem az állatot című halhatatlan elbeszélésére emlékeztet, melyben az elbeszélő annyira, de annyira szeretné megsimogatni és szeretni és kényeztetni a nyuszikát, hogy a végén kénytelen a falhoz csapni és szétloccsantani a fejét, csak azért, mert a nyuszika egyáltalán nem szeretné, ha simogatnák és kényeztetnék. Azon viszont - és bárcsak tehetnénk! - nagyon meglepődnénk, ha Orbán Viktor akár a levél, akár a közgyűlési határozat bármelyik kívánságát - az összesen háromból - teljesítené. Mégpedig három okból. Először is mert Orbán Viktor nem aranyhal sem az MTK-drukkerek, sem más pecabotján. Másodszor azért, mert a Sorsok Házának építése elkezdődött, pár száz millióért már ástak oda egy gödröt, és egy gödör elég egy városban. Harmadszor pedig: nem azért tetszett meg Orbán Viktornak az a szép szobor, hogy most hirtelen ne tetsszen. Annak pedig, hogy miért tetszett meg neki, ugyancsak három oka van.

Az egyik az lehet, hogy ezt ő tényleg így gondolja, hogy az emlékmű "Gábriel arkangyala" tényleg a II. világháború "összes áldozatát" megjeleníti. (Ha például lenne rajta egy héber nyelvű felirat is...?) A második ok az, hogy egy francokat gondolja így: úgy gondolja, ezerszer megírtuk, mert ő ezt írta és mondta számtalanszor, a "zsidók" (ti. akiket ő zsidónak nevez, hetedíziglen, csakis és kizárólag azért, mert zsidónak nevezték őket azok, akik kiirtották őket, és azért nevezték őket zsidónak, hogy kiirthassák őket) nem magyarok, ők nem a nemzet; és az, ami velük történt, lehet, rettenetes, de a nemzetet semmilyen módon nem érinti. (A héber felirat ezért nem játszhat: az lenne a legnagyobb hazugság az emlékművön.) A harmadik pedig az lehet, hogy választási kampány van, s ugyan ez a kampány remekül lezajlott volna az emlékmű nélkül is, és Orbánnak eredetileg egyáltalán nem volt szüksége rá ahhoz, hogy a Jobbiktól maga felé mozdítson jelentősebb tömegeket, most már más a helyzet. Ha mindezek után meghátrál a "zsidók" előtt, a Fidesz és a Jobbik közti szürke zónában előállhat némi mozgás: a rossz irányba. Márpedig a Jobbik és a Fidesz meccse még jelen körülmények között sem tét nélküli. Márpedig a Fidesz által elveszíthető antiszemita magyar szavazó, mint a definíciójából is adódik, magyar és szavaz, akik meg külföldi újságokba mindenféle piszkosságokat fognak Orbánról a szobor miatt írni, külföldiek és nem szavaznak - ha választani kell közülük, Orbán választása nem is lehet kérdés.

Amúgy meg: ki miatt került Orbán ilyen szorult helyzetbe? Ki is provokálja itt az antiszemitizmust? Segítsünk?

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.