A szerk.

Amerika a barátunk, a barátunk, a barátunk

A szerk.

Hogy nagy a baj, azt már pénteken sejteni lehetett, amikor Szijjártó Péter azt mondta, hogy a magyar kormány teljes mértékben egyetért (értik? e-gyet-ért) az ellenzékkel abban, hogy nyilvánosságot szeretnének az ügyben – ezért is kérte a külügy jegyzékben az amerikai féltől, hogy ossza meg azokat a hiteles információkat, amik alapján korrupcióval vádolnak magyar köztisztviselőket és a kormányhoz közeli embereket.

Sejtésünket a hétfőn történtek tovább erősítették: Lázár János a nemzetbiztonsági bizottság nyílt ülésén, majd az Országgyűlésben olyan alázatos és olyannyira mindenre nyitott volt, hogy csak reménykedni tudunk, ez a fajta megerőltetés nem jár nála egészségügyi kockázattal.

A legfurább az egészben az, hogy az amerikaiakon és az érintett magyar állampolgárokon kívül – akiktől az Egyesült Államok a továbbiakban megtagadja a belépést – elvileg senki nem tudhatja, miről is van szó tulajdonképpen. Az amerikai felet mindenesetre a saját törvényei kötelezik arra, hogy személyes adatokat (vagyis a Szijjártó által hőn óhajtott „hiteles információkat”) ne hozzon nyilvánosságra, azaz a magyar kormány annak tudatában verheti az asztalt konkrétumért, hogy az amerikaiak bizonyosan nem fognak neveket említeni.

A botrányról néhány oldallal odébb pompás cikket olvashatnak. Ehelyütt azt rögzítenénk csupán, ami bizonyosan tudható. Az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője október 6-án arról tájékoztatta a magyar külügyet, hogy országa „tíznél kevesebb” magyar magánszemélytől készül megtagadni a belépés jogát. Rá egy hétre Szijjártó Péter külügyminiszter magához kérette az ügyvivőt, de a már közöltnél többet nem tudott kiszedni belőle. Miután a sajtóban megjelentek az esetről az első hírek – mégpedig egy kormányközeli napilapban, alighanem megelőző csapásként, hiszen a cikk lényegében azt állította, hogy az Egyesült Államok bosszúból tilt ki magyarokat, mivel az itteni adóhatóság amerikai érdekeltségeknél vizsgálódik –, a nagykövetség sajtótájékoztatón közölte: szó nincs NAV-vizsgálatról, ellenben a magyar kormányhoz közeli személyek korrumpálni akartak itteni amerikai érdekeltségű cégeket. Az ameri­kaiak ezeket az információkat többszörösen ellenőrizték, és ezek után hozták meg döntésüket az ottani hatályos jogszabályok alapján.

Ennyi. De ez nem kevés. Elsősorban is azért, mert ilyesfajta intézkedést – ami, ugye, tény – az Egyesült Államok korábban egyetlen más szövetségesével szemben sem hozott. Noha az eset a közvélemény előtt akár titokban is maradhatott volna – elvégre szerfölött fura körítéssel magyar újság szellőztette meg (lásd bővebben beljebb) –, az időzítés aligha véletlen. Az Egyesült Államok elmúlt időkben sűrűsödő jelzései – elég csak Clinton volt és Obama jelenlegi elnökök Magyarország-bírálataira utalni – előrevetítették egy hathatósabb figyelmeztetés lehetőségét. Magyarország egy gazdasági-politikai-kulturális (EU) és egy katonai (NATO) szövetség tagja: és ezzel nemcsak jogok járnak – amikre Orbán Viktor oly önérzetesen szeret hivatkozni, amikor a brüsszeli pénzcsap elzárásának a réme fölsejlik a magyar horizonton –, de kötelezettségek is, amiket Magyarország, különösen 2010 óta, nem pusztán nem teljesít, hanem azokkal szembemegy, sőt olykor nyíltan azok ellen beszél.

A magyar kormány pontosan érti, miről van szó: az a szánalmas magyarázkodás, amit most kifelé Szijjártónak, befelé Lázárnak kell abszolválni, éppen ezt mutatja. Hogy úgy látszik, nem jól magyarázták el „szövetségeseinknek”, miért szükséges Paks 2, hogy mennyire nagy a függés Oroszországtól, meg hogy mi is volna a „keleti nyitásnak” az értelme; és tényleg annyira szeretnék a Nyugatot biztosítani arról, hogy a viszonyunk Oroszországhoz pragmatikus, nem pedig értékbeli megfontolásokon alapul. Még Kádár János sem hivatkozott egy beszéden belül annyiszor a megbonthatatlan szovjet–magyar barátságra, mint hétfőn Lázár az amerikai–magyar barátságra. A kormány továbbá alighanem azt is megértette, hogy a Nyugat sokat – veszélyesen sokat – tud viselt dolgairól.

Bármi legyen is az ügy kifutása – teljes eltussolás, vagy (ami a legvalószínűbb) némi nacionalista fölhorgadás után (már nemcsak Brüsszel, hanem Washington is üldözi a magyart!) néhány közhivatalnok pellengérre állítása, esetleg (ami a legvalószínűtlenebb) teljes körű rendőrségi-ügyészségi nyomozás elrendelése (és ehhez bizonyosan megkapnák a hazai társszervek az áhított „hiteles” információkat) –, egyvalami már most látható. Orbán Viktornak világosan a tudtára adták, hogy a kétkulacsos politizálást, a kettős beszédet (kifele adni a jófiút, befele a Nyugat haláláról, a Kelet föltámadásáról meg hasonló zagyvaságokról hadoválni), a szövetségi rendszer ellenében politizálást annak tagjaként a továbbiakban nem tolerálja az Egyesült Államok; és számos jel szerint az EU (különösen Németország) is egyre kevésbé. A Nemzeti Együttműködés Rendszerét azonban, nagyon helyesen, sem az Egyesült Államok, sem Németország nem fogja eltakarítani a magyar polgárok helyett. Ezt nem spórolhatja meg magának Magyarország.

Figyelmébe ajánljuk

Ellopták a hőgyészi kastély fölül a tetőt

Az egykor Ghaith Pharaonhoz tartozó kastély tetején jelenleg befolyik a víz, miután valakik lelopták a tetőről a rézborításokat. A kastély céges tulajdon, a kézbesítési megbízott elérhetetlen, az önkormányzat csak annyit tehet, hogy közpénzen fóliát tetet fel a további állagromlás megelőzésére, de ez nem feladatuk.