A kettős ellenzéki győzelem véget vetne a Fidesz kétharmados országgyűlési többségének, aminek nemcsak gyakorlati haszna (a 2010 óta tapasztaltak ismeretében aligha kell erről bővebben értekezni), de szimbolikus jelentősége is volna, lehetne szónokolni fordulatról, új időkről, szép új világról. Legfőképpen pedig meg lehetne mutatni a még meglévő és a potenciális támogatók előtt, hogy lám, annyira azért mi sem vagyunk hülyék, s bár a legszívesebben egy kanál vízbe fojtanánk bele a másik kettőt (hármat), ha az ország érdekéről van szó, akár gondolkodni is képesek vagyunk. Tehetnék mindezt ráadásul úgy, hogy közben egy pillanatra sem kellene megfeledkezniük a számukra legfontosabbról, az önállóság, az egyedi pártjelleg, az egyértelmű megkülönböztethetőség demonstrálásáról. (Már ha jól értjük demokratikus baloldali pártjaink legforróbb vágyait.)
| ||
A feladat elvben nem is kivitelezhetetlen. Az Újpest nagyobbik részéből és Észak-Angyalföldből álló 11. számú kerületet a baloldal tavasszal is elhozta. Ezt megismételni azzal együtt sem volna lehetetlen, hogy az áprilisi győzelem nem volt független a IV. kerületben korábban zsinórban négyszer nyertes Kiss Péter szocialista politikus helyi népszerűségétől (az ő halála miatt írták ki az időközi választást). A veszprémi körzettel más a helyzet (ott a tavasszal diadalmaskodó Navracsics Tibor uniós biztossá választása miatt kell ismét szavazni), Nyugat-Magyarországon amúgy sem egyszerű a baloldal élete. Ám a 2010-es módosítás előtt még két egyéni kerülettel rendelkező Veszprémből az egyik mandátumot rendre a hajdani baloldali koalíció nyerte el; azét a körzetét, amelyikben csak városi szavazókörök voltak. A másikban, ahol a választókerület veszprémi részét a környező kistelepülésekkel egészítették ki, mindig a jobboldal járt sikerrel. A jelenlegi választókerületbe nemcsak Veszprém, hanem kisebb települések is beletartoznak: de ha a 2010 előtti előzmények ismeretében alapból lemondana erről a demokratikus ellenzék, az a teljes körű alkalmatlanság nyílt beismerése volna.
Nos, nem mond le semmiről. A helyzet ennél is rosszabb: demokratikus baloldali pártjainkat egyszerűen nem érdekli az egész. Veszprémről semmi hír, Újpestnél pedig az Együtt jó előre jelezte: tudomásul veszi, hogy Kiss Péter körzetében az MSZP próbálkozik újra, konkurenciát nem állít, de nem is támogatja a szocialistákat. Ezt – immár a DK-val kiegészülve – megismételte akkor is, amikor az MSZP újpesti jelöltjéről, Horváth Imréről (aki októberben még MSZP–DK–Együtt közös jelöltként jutott be egyéni képviselőként az önkormányzatba) a Magyar Nemzet megszellőztette, hogy 1984-ben határőrtisztként 5 hónapos KGB-tanfolyamon vett részt. Az Együtt–PM-nek és a DK-nak fontosabb dolgai vannak tehát holmi választásnál. Az Együtt és a PM speciel egymással van elfoglalva (utóbbi otthagyja az előbbit), a DK-t pedig Orbán svájci útja hozta lázba, igaz, ennek a piszkálása legalább halványan emlékeztet valaminő politikai tevékenységre.
Annak az esélye, hogy a baloldali ellenzék mindkét körzetben győzzön, még egy teljes és mindennemű imbecillitástól mentes összefogás esetén is csekély volna. De minimális sansz azért lenne. A kormány hetek óta botránytól botrányig bukdácsol. A miniszterelnök nem tud nem hibázni. A mind nyilvánvalóbban rossz kormányzás miatt a közvélemény egyre dühödtebb. Azt is látjuk, hogy egy észak-magyarországi városban, egy hajdani baloldali fellegvárban a kormány össznépi utálatából a szélsőjobb profitál látványosan. És mi történik mindeközben a túlfélen? A három (sőt, négy) baloldali ellenzéki párt még csak meg sem próbálja felmutatni, hogy a Fidesznek lenne alternatívája a Jobbikon kívül is. Vagy jelen állapotukban tényleg semmi értelmét nem látják a választási csatározásnak? Akár így, akár úgy: Isten nyugosztalja mindahányukat.
