Orbán kiszabadított egy gyilkost a tömlöcből - miért és mire volt ez jó, és mit jelent a jövőre nézvést?
Safarovot a magyar bíróság nemcsak beszámíthatónak ítélte, de azt se vette figyelembe, hogy - saját vallomása szerint - a Hegyi-Karabahért vívott örmény-azeri háború egyik epizódja motiválta, amikor örmények azeri civileket mészároltak le, Safarov földijeit. A bíróság nem fogadta el, hogy emiatt Safarov poszttraumás stresszben szenvedett volna (amint azt a védelem állította). A bíróság csak azt mérlegelte, hogy az azeri katonatiszt előre megfontoltan, aljas indokból, baltával agyonverte egy embertársát. A bíróság nem törődött a nacionalista patológiával, és avval sem, hogy Safarov saját képzetei szerint katonaként ölt meg egy ellenséges katonát, mintegy a permanens örmény-azeri háború egyik fejezeteként. (Ez egyébként a katonaként pózoló gyilkosok és terroristák szokásos védekezése). A bíróság igen helyesen annyit tartott fontosnak, hogy az azeri tiszt kizárólag annak nemzeti hovatartozása miatt, álmában agyonvert egy ártatlan embert; az etnikai motivációt pedig, és Safarov büszkeségét, ezt a perverz becsületkódexet súlyosító és nem enyhítő körülményként értékelte.
Ez lenne az első azoknak a dolgoknak a hosszú sorában, amiket Orbán leküldött a lefolyón, amikor elengedte Safarovot: a független magyar igazságszolgáltatás egy kifogástalan és fontos ítéletét. De relativizálta azt az elvet is, hogy aki agyonüti egy embertársát, addig fog ülni, amíg a törvény ülni rendeli. Ezek után nincs olyan aljas indokból elkövetett gyilkosság, ami ne lenne megúszható, ha állítólagos politikai vagy gazdasági érdekek, avagy Orbánnak az azokról szőtt legképtelenebb fantáziái ne azt kívánnák meg.
Aztán Orbán Viktor megszüntette Magyarország Külügyminisztériumát is. Safarov kiadatásának előkészítése nagyjából-egészében a mondott intézmény és azok vezetőinek megkerülésével zajlott. Az itthonról és főként az azeri oldalról szivárgó információk szerint a kormányfő júniusi látogatásán vagy az után dőlhetett el. A külügyet - Martonyit és helyetteseit - nemcsak a döntés előkészítéséből és megfontolásából, következményeinek a mérlegeléséből hagyták ki, de szemmel láthatóan arra sem méltatták, hogy a szaresőre felkészítsék őket. Pedig a Külügyminisztériumot és apparátusát pont az ilyesmiért fizetjük; a - nevezzük így - hozzáértésen kívül azért is, hogy adott esetben meg tudja óvni Magyarországot saját vezetőinek a felelőtlenségétől. Martonyi Jánost Orbán pár hónapja lényegében leváltotta, és a tökéletesen agyatlan és tökéletesen lojális beszélőgépet, Szijjártó Pétert ruházta fel a külügyminiszteri felhatalmazásokkal és jogkörökkel. Meglehet, ezzel - már tudniillik azzal, hogy azt állítjuk: Safarov eladása az azeri elnöknek Orbán és egyedül Orbán, esetleg az ő és a homályba húzódó tanácsadói akciója volt - Martonyit és a külügy felső vezetését fel is mentjük a felelősség alól. De inkább mégsem. Martonyi felelőssége ugyanis most kezdődik. Nyilván érdemes mérlegelnie, hogy ha marad, a következő gazságot esetleg meg tudja akadályozni, de a becsület megőrzése, mely egyedül a lemondással képzelhető el, fontosabbnak tűnik. Nem Martonyi személyes becsületéről beszélünk, hisz az az ő magánproblémája, hanem a miniszteri hivataléról, vagy akár a kormányéról is. A lemondás azt jelentené: az az ember, akit a személyében is megalázott Orbán, és megalázta a hivatalát is, tiltakozik; és mondanunk sem kell, hogy ez az egy, legalább egyetlenegy tiltakozó hang a magyar kormányból milyen sokat jelentene Magyarország megítélésének, és mennyit az ország polgárainak is.
Aztán Orbán Viktor megszüntette Magyarországot is mint a nemzetek közösségének tiszteletre méltó, komolyan vehető tagját. Lehet, hogy Orbán egyáltalán nem volt tisztában az alku következményeivel Magyarország külső képére, arra nézve, hogy a hazánk helyét hol fogják kijelölni ezután a világ demokratikus országai. Elvégre ahhoz, hogy ezeket a reakciókat előre láthassa, vagy legalább sejthesse, először is valamiféle belső erkölcsi mérce kellett volna, annak a realizálása, hogy egy gyilkos idő előtti szabadlábra helyezése anyagi előnyökért cserébe önmagában is súlyos gaztett; amit csak még ijesztőbbé tesz az eset különleges környezete. Az a körülmény tudniillik, hogy Orbán döntése nyomán nehezen féken tartható indulatok szabadulhatnak el a világ egyik akut konfliktuszónájában, mely indulatok emberéletekbe kerülhetnek; de legalábbis számos tisztességes, a megbékélésen dolgozó azeri és örmény polgár erőfeszítéseit nullázzák le.
De Orbán nemcsak nem undorodott ettől az alkutól, meg attól, hogy ezt épp a világpolitika egyik notórius despotájával köti, de azt sem észlelte, hogy más - mindenki más a világban - épp ezt fogja tenni. Ezért nem is állt szándékában leplezni az üzletet - Orbán és a két zombi, Szijjártó és Selmeczi védekezése, miszerint a nemzetközi jog így meg úgy, és hogy Alijev "becsapta" őket, cáfolatra is alig érdemes. A romlottság gyanútlanná tette Orbánt. A végén még az is megeshet, és ez lenne a világ vicce, hogy az üzlet sem fog összejönni. De nem is lenne kár érte. Hisz ennek az üzletnek a hozadéka - a fideszes vállalkozói kör azeri megrendelésein túl - pénzben mérve is csekély lehet: a hárommilliárd dollár piaci kamatai és az azeriek által kért, ennél alacsonyabb, de az IMF kamatainál magasabb kamat közti különbség. Ha pedig az lett volna az értelme a kölcsönnek, hogy a segítségével Orbán az IMF nélkül is kihúzhassa jövő márciusig, amikor - Simor András távozása után - elkezdheti a jegybank devizatartalékait dézsmálni, akkor nemcsak a megszerzésének a módja, de maga a kölcsön is ellentétes ennek az országnak az érdekeivel.
Jerevánban magyar zászlót köpködnek és szórnak teli aprópénzzel, mielőtt felgyújtanák. Egy szót sem szólhatunk. És ne legyenek kétségeink, az általános megvetés meg fogja találni a maga kifinomultabb formáit. Ennek mindannyian, akik ennek az országnak a polgárai vagyunk, az alanyai és a vesztesei leszünk. Orbán Viktor, a keresztény és nemzeti Magyarország védnöke magával rántotta Magyarország becsületét a pöcegödörbe. Az utóbbi ki fog kászálódni onnét.
