Kegyelmezz, kegyelmezz – Ronggyá verte Ózdon a Jobbik a Fideszt

Mi már nem nagyon hiszünk a kisebbik rossz meséjében, pláne, ha azt a Fidesz és a Jobbik viszonylatában tálalják – maradnánk inkább a kutya és az eb analógiájánál. A megismételt ózdi csörte is ezt támasztja alá, s külön aktuálissá teszi három héttel ezelőtti szerkesztőségi jegyzetünket.

Lehet, hogy nem olyan feltűnő az Amerika ellen vívott szabadságharc zajában, de ennyien még a büdös életben nem támadtak neki választási eredménynek, mint most, az önkormányzati választások után. Mindenkinek minden baja van; mindenkinek az, hogy ő miért nem nyert. Ilyesmi persze előfordulhat a világban, nem is kell hozzá sok, rosszabb esetben is csak annyi, hogy az ember ne tudjon veszíteni, jobb esetben meg akár az is, hogy a reklamáló játékosnak igaza van, s jó okkal veszi igénybe a rendelkezésére álló – számos – jogorvoslati lehetőségek legtesthezállóbbikát. Ugyanakkor e mostani zsongásból jócskán kihallik a hungarikum: nálunk a győztes óbégat a leghangosabban, hogy csaltak ellene. De miért?

 

Fotó: Vajda János / MTI

Csekély nagyvonalúsággal félszázra tehető a vitatott bürgermajsztori eredmények száma, s nagyon is a teljesség igényével fogalmazunk akkor, ha ezek közül Salgótarjánt, Kazincbarcikát, Pásztót, Dombóvárt vagy éppenséggel Zuglót, esetleg a XV. kerületet emeljük ki, mert a mondott helyeken a baloldali győzelem visszacsinálásáért megy a bruszt. Számszakilag jóval kisebb léptékben ugyan, de vannak megtámadott jobbos állások is, például Ózdon a Fidesz szeretne új meccset a választás után győztesnek kihozott jobbikos polgármesterjelölt ellen, Esztergomban meg fordítva, ott a Jobbik sérelmezi, hogy a Fidesz igazított egyet a pálya amúgy is adott lejtésén.

Hogy valaki csalt vagy nem csalt, az nyilvánvalóan perdöntő kérdés, de ha megnézzük, hogy milyen okokra hivatkozva remélnek az országos győztes helyi vesztesei új nekifutást, nos, elég világos képet kapunk a politizálás Fideszben használatos lelki és gondolati tartalmairól. Az a baj például a XV. kerületi győző (Hajdu László, DK) dolgában, hogy a plakátjaira nemcsak a jelölő szervezet, de a támogatói logóját is kitette. De hallunk még lefizetett szavazókról, csoportos szavazótaxiztatásról, csupa olyasmiről, amiről általában. Félreértés ne essék, nem a kreativitást hiányoljuk a beadványokból; egy-egy épp elbukó fideszes káder nyilván az életéért küzd, amikor ebbe az utolsó szalmaszálba kapaszkodik, hisz ha most bukott, Orbán alatt aligha ismételhet. S ez a lényeg.

A Fidesz ugyanis ma már nem egy politikai párt, hanem egy hatalomszerzésre jól-rosszul kiképzett alakulat, ahol a közlegény nem elsősorban azért tör a maga becélzott kis hatalmára, mert attól jobb lesz a sora, még kevésbé azért, mert e megszerzett hatalom okos gyakorlásával jobbá teheti szűkebb-tágabb környezete sorát, hanem csak és kizárólag azért, hogy ily módon, a maga saját kis hatalmával járuljon hozzá a vezér, Orbán Viktor hatalmának a fenntartásához. Tehát szó sincs itt afféle „rossz vesztesekről”, sokkal inkább hátrahagyott bakák kétségbeesett utolsó erőfeszítéseiről, hogy valahogy – dacára, hogy kidőlt alóluk a ló, hogy átlőve az oldaluk – mégis felzárkózzanak a rendületlenül menetelő fősereghez. Különben nekik annyi.

Vergődésüket csak nehezíti, hogy alkalmasint rosszul lettek kiképezve, hiszen a Fidesz pontosan azzal töltötte törvényhozói idejét, hogy olyan kondíciókat állítson elő, amelyben akár egy narancssárga színű aktatáska képes lehet polgármesteri címet nyerni. E logika szerint pedig akinek így sem megy, minimum elveszett ember. Csoda, hogy újraszámlálást, új választást, az ellenfél azonnali diszkvalifikálását kérik? Dehogy csoda! De nem is kérés, csupán afféle halk könyörgés a nagyúrhoz: kegyelem…