Kell a barátság – A kitiltási botrány valódi dimenziói

A szerk.

A Déli Áramlat politikai érdeke Moszkvának: Ukrajna leértékelése mellé új eszközt kapna Délkelet-Európa államainak egymás elleni kijátszására, oroszbarát koalíciók felépítésére.

Tényleg nincs szegény Orbán Viktor könnyű helyzetben a washingtoni kormányzattal szemben. Sejtésünk az, hogy a Déli Áramlat miatt szorongatják a micsodáját neki. Szorongatnák másét is, ha más lenne a magyar miniszter­elnök, és szorongatják más olyan miniszterelnökökét is, akiknek az országán a Déli Áramlat át akar haladni.A nemzetközi politika igen komplikált dolog, de kezdjük ott, hogy a Déli Áramlat egy vastag cső, ami még nincs, de ha lenne, Oroszországból küldene rajta gázt Európába a Gazprom. A következő országokon keresztül: Törökország, Bulgária, Szerbia, Magyar­ország, Szlovénia, Ausztria. Ezenkívül lenne egy-egy leágazása a bosnyák–horvát Bosznia-Hercegovina, a boszniai Szerb Köztársaság, valamint Horvátország felé is, hogy ők se fázzanak szegények.

false

 

Fotó: MTI

E cső legnagyobb értelme nem az, hogy ezek az országok eztán orosz gázzal fűtsenek, mert ezek az országok jobbára eddig is orosz gázzal fűtöttek, és ha valami okosat ki nem találnak (használt nejlonszatyorral fűtenek, ugrabugrálnak a hideg ellen, belehelik s a többi), ezután is azzal fognak fűteni. Ennek a csőnek a legnagyobb értelme az, hogy ez lesz az oroszok (a Gazprom) második csöve, amin gázt adhatnak el Európának. Az első, amin most adnak el, Ukrajnán keresztül éri el, hazánk útba ejtésével, többek közt Ausztriát. (Ennek a csőnek a neve Barátság II., Druzsba, ami egyébként abszolút hülye név egy olyan csőnek, ami két olyan országot köt össze, amelyik közül az egyik épp most foglalja el katonai erővel a másik cirka egyhatodát.)

Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy az oroszok nem akarnak gázt eladni, és majd mindenkit jól gáztalanul hagynak a hecc kedvéért, miközben náluk nagyon meleg lesz, mert még az utcát is, még nyáron is fűteni fogják. Épp ellenkezőleg. Moszkva akar gázt eladni, különben felkopna az álla. Lehetőleg minél drágábban. Ez csak érthető, mi sem tennénk mást a helyükben. Azt sem nehéz belátni, hogy Moszkva most még Ukrajnára van utalva, ha gázt akar eladni Európában (mínusz Németország – de erről később). Jól láttuk azt 2006-ban és 2009-ben is, hogy Kijev bár minden tekintetben underdog az orosz–ukrán relációban, egy végső eszköze mégis van a szerény érdekérvényesítésre. A másnak szánt orosz gázszállítmányok blokkolása. A Barátság vezeték ukrajnai szakasza többé-kevésbé az ukrán szuverenitás garanciája: és aligha tévedünk, ha azt állítjuk, a Kreml is pontosan így tekint rá. Itt jegyezzük meg azt is, hogy Ukrajna önálló állami létezése nem tartozik a Kreml kiemelt preferenciái közé.

Ezek után azt sem nehéz belátni, hogy Moszkvának a mostani egy helyett a két cső milyen széles gazdasági és nemzetközi politikai játékteret nyitna. Tény, hogy a Déli Áramlattal több ország venne részt az orosz gázimportban, és a szereplők megnövekedett száma elvben növelhetné is a szállítási kockázatokat. A példa kedvéért: elég lenne, ha csak a kicsiny, ám szabadságszerető Bulgária blokkolná az orosz importot. Ám annak, hogy ezt Bulgária – vagy bármelyik másik tranzitország – valóban megteszi majd, jóval kisebb a kockázata, mint az ukrán blokádnak most. Épp azért, mert Moszkva átkapcsolhat a másik csőre. Vagy ha nem bírna átkapcsolni (mert Ukrajna is épp dacol): a példabeszédünkben szereplő Bulgáriára okkal neheztelne ez esetben az ugyancsak szabadságszerető, ám melegségre vágyó többi kicsiny nemzet is, akik miattuk nem kapnak orosz gázt. Kinek az oldalán foglalna állást, s kire gyakorolna nyomást Belgrád, Zágráb, Szarajevó, Ljubljana, Budapest ez esetben? Pozsony és Bécs? Képzeljünk el bármilyen olyan helyzetet, amikor a cső menti államocskák Moszkva szándékait kereszteznék – bármiben. Vajon kire számíthatnának szövetségesként?

Az alternatív gázvezeték tehát elsődleges regionális, sőt, világpolitikai érdeke Moszkvának: Ukrajna leértékelése mellé újabb csodás eszközt kapna Délkelet-Európa országainak gleichschaltolására, egymás elleni kijátszására, vagy éppen oroszbarát koalíciók felépítésére – sajátos, khm, politikai céljainak érvényesítésére tágabb tájhazánkban. Ha ugyan nem ez zajlik máris: a lelkesen Amerika-barát Románia felé például nem kanyarodik egyetlen leágazás sem. Ha ugyan nem ez zajlik már az Európai Unióban is – amely megosztottságát a Déli Áramlat ügyében nem lehet nem észrevenni. A csővezeték az orosz mellett olasz kezdeményezésre, az olasz kormány bábáskodásával nyert először konkrét cégformát: a kormányfőt akkor történetesen Silvio Berlusconinak hívták. A csőépítő vállalatban német és francia állami érdekeltségek is részt vesznek. A németek csöndesen félrenéznek: elvégre ők már megépítették a maguk privát orosz–német vezetékét (az Északi Áramlatot a Balti-tenger alatt), ami nemcsak Ukrajnát, de Lengyelországot is elkerüli. Az unió hivatalos álláspontja arra az általános szabályozási elvre – az uniós jogra – hivatkozik, amely szerint bármely monopoljellegű hálózat és a hálózaton érkező bármi tulajdonosa nem lehet egyazon vállalat; és amíg a Gazprom nem engedi meg, hogy a majdani vezetéken más is szállítson gázt, nem engedélyezi a tagországok számára az építést. De vajon meddig tudja védeni Brüsszel az uniós jogot a csőépítő koalícióval szemben? És mikor kapcsolja le az utolsó versenyjogi hivatalnok a villanyt Brüsszelben?

Nem tévedhetünk nagyot, amikor azt feltételezzük, az Egyesült Államok aktív beavatkozása csak idő kérdése volt. Hiszen az orosz befolyás unión belüli növekedésével saját biztonságpolitikai érdekeit látja kockáztatva; mégiscsak NATO-tagországokról beszélünk. De Washington a félresikerült 2008-as reset, vagyis újrakezdés és barátkozási szándék után nemcsak itt találta magát Moszkvával szemben, hanem nagyjából mindenütt: evidensen a Közel-Keleten vagy Irán ügyében, ahol Putyin elnök szerfölött ügyesen keveri a kártyákat. Washington most nagy energiákat fektet Ukrajna feltámasztásába a globális orosz nyomulás ellen. Szemmel láthatóan nagy energiákat fektet abba is, hogy a Déli Áramlat országait egyenként szedje ki az építésből – a nyomorult kelet-európai kis nemzetek pedig csak kapkodják a fejüket. Bulgáriában a nyáron a Déli Áramlatba bukott bele egy kormány (mielőtt bárki álmodozni kezdene: parlamenti úton váltották le az amúgy is ingatag többségű Oresarszki-kabinetet). A horvát kormány egyik nap arra ébred, hogy építeni szeretne, a másik nap arra, hogy az isten mentsen tőle; amerikai diplomaták pedig legalább azt igyekeznek megakadályozni, hogy a Mol az INA-t és vele a horvát gázkereskedelmet épp a Gazpromnak passzolja el. Szerbia lendületesen csúszik a sötét oldalra, miközben az unió felé is igyekszik nagy erőkkel. De milyen unió felé? És mi marad belőle, mire odaér?

Az elgondolás, hogy ne az ukrán–orosz konfliktus épp aktuális állásától függjön Horvátország, Magyarország, Szlovénia, Bulgária meg a többi hajótörött ellátásbiztonsága – hovatovább Ausztriáé! –, nem logikátlan; inkább ésszerűnek hangzik. Nem véletlen, hogy a magyar részvételt a vezeték építésében egyetlen ellenzéki párt sem támadja, elvégre mégiscsak Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Veres János pénzügyminiszter írták alá az első fontosabb dokumentumokat a tárgyban, két évvel az első ukrán gázválság után. (Akkoriban a Fidesz erősen ellenezte a tervet, de 2010-es pálfordulásukat ez a lap is üdvözölte.) Emiatt van az is, hogy a kitiltási botrány valódi dimenzióit nem feszegeti senki az ellenzékből. Hiszen hogyan is szólalhatnának fel hitelt érdemlően a Déli Áramlat ellen. A maguk részéről igazán hálát adhatnak a sorsnak, hogy evvel a dilemmával – vajon az ország rövid távú energiabiztonságát tegyék kockára, vagy helyét a nyugati szövetségi rendszerben – nem nekik kell szembenézni, hanem Orbán Viktornak.

Az ő szerencséje pedig az lehetne, hogy a 2008 óta megváltozott körülményeket mérlegelve, és Oroszország megvadulásának, meg az Ukrajna elleni orosz háborúnak a tanulságait levonva elég lenne visszatérnie korábbi pozíciójához. A mi balszerencsénk az, hogy ezt nem fogja megtenni.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.