Alig szűnt valamicskét a szégyen, amit a magyar parlament elnökének erdélyi korteskörútja hagyott maga után, máris újabb romániai vendégjáték dicsőséges fejleményeivel szembesülhetünk. Magyarország egyre nagyobb kiterjedésű félázsiai miniszterelnöke - szokásához híven - idén is megjelent, s beszédet mondott a Bálványos nyári táborban, Tusnádfürdőn. Útjára elkísérte Tőkés László püspök, s ő is mondott egy szép beszédet, aminek tartalmi elemei nyilvánvalóan kiverik a biztosítékot minden gondolkodásra nyúlfarknyi hajlandóságot mutató embernél, de azt most hagyjuk, a püspök beszéde ugyanis nem tartalmilag, hanem formailag mondható korszakalkotónak. A jó pásztor leginkább seggnyalásban futott abszolút világcsúcsot Tusnádfürdőn: megpróbált a maga szerény eszközeivel a gazda kedvére beszélni, mégpedig úgy, hogy mondandóját telezsúfolta a labdarúgásból és a sport világából vett hasonlatokkal, szóképekkel - biztos olvasta valahol, hogy bálványa él-hal a foci Magyarországon játszott különös változatáért. Felvételeket ugyan nem láttunk, de el lehet képzelni, ahogy egy-egy "bundázók" vagy "levajazott mérkőzés" után kisandít Orbánra, azt figyelve, hogy elmosolyodik-e végre a király? Az "erdélyi magyar válogatott" után, meglehet, hagyott egy kis tapsszünetet is... Amúgy semmi különös, tartalmilag sem jutott messzebbre.
Nem úgy a nagy ember, ő ismét tett egy lépést előre az emberiség döntő kérdéseinek tisztázása felé, amellett, hogy szokásához híven megint bő nyállal ekézte azt a szövetségi rendszert, melyhez hazája - eredményes népszavazással megerősítve, önként - tartozik.
De ha már ott volt, belepofázott kicsit a romániai belpolitikába is, mikor nemcsak a tisztelt egybegyűlteknek, nemcsak a romániai magyaroknak, de még a románoknak is megmondta, hogyan kell helyesen szavazni az elnök elmozdításáról szóló népszavazáson. Feltehetően az ilyen fokú impertinenciáért Félázsiában is kijárna néhány tockos, de Európa bugrisának szerepkörében ez nyilván kötelező gyakorlat.
Ám még csak nem is ez volt a lényeg a bálványosi táborban, ezt elmondta a szerencsétlen püspök is, ráadásul neki még volt is joga hozzá. Orbán a romániai magyarok ügyében mondta meg az őstutit, vagy ha úgy nézzük, a történelmit. Mondandóját ugyan némileg becsomagolta, de a lényeget azért teljes valójában látni engedte, amikor 1994-et idézte fel. Akkor úgy történt ugyanis, hogy Magyarország első polgári kormányát "darabokra zúzták"... ennél a darabokra zúzásnál azért álljunk már meg egy pillanatra. Nem mintha eszünk ágában lenne akár egyetlen könnycseppet is hullatni az Antall-Boross-kormányért, de tegyük már fel a kérdést: kik is? A Fidesz és személyesen Orbán nem volt véletlenül benne? Mindegy, a választásokon akkor nyertes szocialisták minden korábban ellenzéki, parlamentbe jutott pártot meghívtak a kormányukba, de a Fidesz nem ment, mert ha ment volna, ma nem lenne hiteles. Mindezt a romániai magyarság összefogásának netaláni szükségességéről feltett kérdésre idézte fel emlékei ködfátyola mögül a testes kormányfő.
Világos minden, hiába az RMDSZ (=komcsik) nyolcvanszázalékos támogatottsága a romániai magyarság körében, hiába az összefogásra minden oldalról megmutatkozó igény, Orbán Viktor ezt nem engedi meg - nekik. S erre senki nem mondta Bálványoson, hogy na, elmész te a jó búsba. Magyarán mindig lesznek ott is, akik hagyják magukat a sajátjaik ellen heccelni. Megérdemlik egymást; mindenki jobban járna, ha csak a bálványosi tábornak lenne félázsiai miniszterelnöke.
