A szerk.

A nyugdíjblöff vége

A szerk.

Orbán Viktor 2010 nyarán egyetlen lapra tett föl mindent: az egyébként teljességgel átgondolatlan és irreális "a válságot majd jól kinövekedjük" gazdaságpolitika sikerére. Mivel e kalandorságot Brüsszel nem volt hajlandó finanszírozni a magyar hiánycél fölpuhításának engedélyezésével, Orbánnak mindenáron pénzt kellett szereznie.

A nacionalista maszlagon és a kontraproduktív ágazati különadók kivetésén túl ezért volt szükség erőszakkal (nyílt fenyegetéssel) elvenni (ellopni) a magán-nyugdíjpénztári tagok megtakarításait is (3000 milliárd forint, amiből kb. 1400 milliárdnyi volt állampapír). Ez utóbbi tényt (az erőszakot és a lopást) másfél évig különböző hazugságokkal igyekezett leplezni. Sokak számára (ennek a lapnak is) mindez az első pillanattól világos volt - nem is térnénk ki e hazugságfolyam minden egyes elemére, 2010 nyara óta számos cikkben foglalkoztunk ezekkel.

2012. július végére aztán elfogyott a szufla a parasztvakításra: a Világgazdaság Online érdeklődésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma elismerte, hogy semmiféle "reform" nem várható már - vagyis nem lesz itt svéd modell, nyugdíjbefizetéseinket továbbra sem egyéni számlákon tartja nyilván az állam. Pedig az ennek bevezetésére tett ígéret volt a legfőbb érv a magánvagyon fideszes lenyúlásának. (Az egykori megfélemlítés leghatásosabb eleméről - aki pénztári tag marad, annak a további befizetései után nem jár többé állami nyugdíjrész - korábban kiderült alkotmányellenessége.)

A vegyes rendszer 1998-as indulását mindenekelőtt az magyarázta, hogy a társadalom minél előbb elkezdje a fölkészülést a néhány évtized múlva bizton jelentkező nyugdíj-kifizetési anomália kezelésére (mivel az elöregedés miatt egyre kevesebb aktívnak kell egyre több inaktívat eltartania). A magánpillér működése - ezzel is számtalanszor foglalkoztunk - persze messze volt az optimálistól. Ám míg e hiányosságot törvényi úton jó eséllyel lehetett volna korrigálni (a Bajnai-kormány próbálta is, az azonban a Fidesz akkori szolgálatkész partnere, Sólyom László államfő miatt megbukott), addig az elherdált megtakarítások egyszer s mindenkorra el lettek költve. A baj tehát sokkal nagyobb, mint gondolnánk. Ami azonban nem a közmondásos turáni átok, hanem pontosan beazonosítható emberek katasztrofális politikájának a következménye.

Rossz politikussal és rossz politikával rogyásig tele a padlás - de olyannal, aki képtelen bármiféle önkorrekcióra, és még akkor is ragaszkodik a lázálmaihoz, amikor már a száját (a szánkat) is elérte a szar, 1990 óta bizonyosan nem volt dolgunk. Továbbá a rendszerváltás óta olyat sem tapasztaltunk, hogy krízis idején felelős kormányerő ne tette volna meg a szükséges lépéseket a kilábalásért, akár a választási esélyeit is kockáztatva. (Hát, nyilván sokakat frusztrál, de nekünk erről hirtelenjében csak az MSZP - és az SZDSZ - ugrik be a Bokros-csomag és a Gyurcsány-Bajnai-váltás utáni megszorítások okán.)

Az ország pillanatnyi helyzete és jövőbeni kilátásai jóval kedvezőtlenebbek, mint akár a Bokros-csomag előtt, akár 2008-2009 fordulóján. Ennek belátásához némi előrelátásra volna szükség persze (ami, belátjuk, a csak a mában élő Orbánnak nem könnyű), hiszen a váltással éppúgy nem lenne jobb már holnap, ahogyan váltás nélkül sem jönne már holnap az állam összeomlása. De belátható időn - néhány éven - belül utóbbi bizonyosan bekövetkezne. Ezt épp oly világosan lehet látni, ahogyan 2010 nyarán is tudni lehetett, hogy Orbánnak mire kell a magán-nyugdíjpénztári megtakarítás.

Figyelmébe ajánljuk

A pénztelenség segíthet a Homokhátságon

Lényegében elkaszálta a kormány a Homokhátság, pontosabban a Duna-Tisza-köze vízpótlási projektjeit. Egy határozatban a leghátulra sorolták a beruházást, így aligha lesz esély arra, hogy megvalósuljon. Elsőre rossz hírnek tűnik ez, valójában ennél jobb nem is történhetett volna a térséggel.