A szerk.

A nyugdíjblöff vége

A szerk.

Orbán Viktor 2010 nyarán egyetlen lapra tett föl mindent: az egyébként teljességgel átgondolatlan és irreális "a válságot majd jól kinövekedjük" gazdaságpolitika sikerére. Mivel e kalandorságot Brüsszel nem volt hajlandó finanszírozni a magyar hiánycél fölpuhításának engedélyezésével, Orbánnak mindenáron pénzt kellett szereznie.

A nacionalista maszlagon és a kontraproduktív ágazati különadók kivetésén túl ezért volt szükség erőszakkal (nyílt fenyegetéssel) elvenni (ellopni) a magán-nyugdíjpénztári tagok megtakarításait is (3000 milliárd forint, amiből kb. 1400 milliárdnyi volt állampapír). Ez utóbbi tényt (az erőszakot és a lopást) másfél évig különböző hazugságokkal igyekezett leplezni. Sokak számára (ennek a lapnak is) mindez az első pillanattól világos volt - nem is térnénk ki e hazugságfolyam minden egyes elemére, 2010 nyara óta számos cikkben foglalkoztunk ezekkel.

2012. július végére aztán elfogyott a szufla a parasztvakításra: a Világgazdaság Online érdeklődésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma elismerte, hogy semmiféle "reform" nem várható már - vagyis nem lesz itt svéd modell, nyugdíjbefizetéseinket továbbra sem egyéni számlákon tartja nyilván az állam. Pedig az ennek bevezetésére tett ígéret volt a legfőbb érv a magánvagyon fideszes lenyúlásának. (Az egykori megfélemlítés leghatásosabb eleméről - aki pénztári tag marad, annak a további befizetései után nem jár többé állami nyugdíjrész - korábban kiderült alkotmányellenessége.)

A vegyes rendszer 1998-as indulását mindenekelőtt az magyarázta, hogy a társadalom minél előbb elkezdje a fölkészülést a néhány évtized múlva bizton jelentkező nyugdíj-kifizetési anomália kezelésére (mivel az elöregedés miatt egyre kevesebb aktívnak kell egyre több inaktívat eltartania). A magánpillér működése - ezzel is számtalanszor foglalkoztunk - persze messze volt az optimálistól. Ám míg e hiányosságot törvényi úton jó eséllyel lehetett volna korrigálni (a Bajnai-kormány próbálta is, az azonban a Fidesz akkori szolgálatkész partnere, Sólyom László államfő miatt megbukott), addig az elherdált megtakarítások egyszer s mindenkorra el lettek költve. A baj tehát sokkal nagyobb, mint gondolnánk. Ami azonban nem a közmondásos turáni átok, hanem pontosan beazonosítható emberek katasztrofális politikájának a következménye.

Rossz politikussal és rossz politikával rogyásig tele a padlás - de olyannal, aki képtelen bármiféle önkorrekcióra, és még akkor is ragaszkodik a lázálmaihoz, amikor már a száját (a szánkat) is elérte a szar, 1990 óta bizonyosan nem volt dolgunk. Továbbá a rendszerváltás óta olyat sem tapasztaltunk, hogy krízis idején felelős kormányerő ne tette volna meg a szükséges lépéseket a kilábalásért, akár a választási esélyeit is kockáztatva. (Hát, nyilván sokakat frusztrál, de nekünk erről hirtelenjében csak az MSZP - és az SZDSZ - ugrik be a Bokros-csomag és a Gyurcsány-Bajnai-váltás utáni megszorítások okán.)

Az ország pillanatnyi helyzete és jövőbeni kilátásai jóval kedvezőtlenebbek, mint akár a Bokros-csomag előtt, akár 2008-2009 fordulóján. Ennek belátásához némi előrelátásra volna szükség persze (ami, belátjuk, a csak a mában élő Orbánnak nem könnyű), hiszen a váltással éppúgy nem lenne jobb már holnap, ahogyan váltás nélkül sem jönne már holnap az állam összeomlása. De belátható időn - néhány éven - belül utóbbi bizonyosan bekövetkezne. Ezt épp oly világosan lehet látni, ahogyan 2010 nyarán is tudni lehetett, hogy Orbánnak mire kell a magán-nyugdíjpénztári megtakarítás.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.