A szerk.

Az új Soros

A szerk.

Az ENSZ „migránscsomagja” szép lassan elfoglalja a Soros-tervbe oltott brüsszeli kvótadiktátum pozícióját a kampányra forduló kormányzati kommunikációban. Orbán Viktor – hogy a választásokig fenntarthassa a suspense-et – mégis tőle szokatlan módszert választott a világszervezet ármánykodásai ellen.

Mielőtt összeütött volna egy tisztességes nemzeti konzultációt, népszavazási kezdeményezést vagy alkotmánymódosítási tervezetet, Szijjártó Péter külügyminisztert módosítási javaslatokkal küldte a tárgyalássorozatba. Pedig követendő példa is lebeghetett volna előtte: Donald Trump, a nagy falépíttető még decemberben kiléptette az Egyesült Államokat az egyezmény előkészítéséből.

Mely „egyezmény” jelen pillanatban és valójában két, még csak tervezet formájában létező dokumentumot takar, mindkettő a 2016 szeptemberében az összes ENSZ-tagállam – köztük Magyarország – által megszavazott New York-i Nyilatkozaton alapul. A menekültekkel foglalkozó globális egyezmény első változatát január 31-én mutatta be az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, ez azt vázolja fel, hogyan tudna segíteni a nemzetközi közösség a rászorulókon hirtelen krízishelyzetekben. A biztonságos migrációt tárgyazó egyezmény ezzel szemben arra törekszik, hogy embertársainknak lehetőség szerint ne is kelljen irreguláris módon útra kelniük. Az ENSZ migrációs szervezete által február 5-én közzétett szövegtervezet például olyasmiket javasol e cél érdekében, mint a legális útvonalak kiszélesítése, az emberkereskedelemmel szembeni fellépés vagy az elutasított menedékkérők biztonságos hazaküldése. A két javaslatról a legkorábban szeptemberben és decemberben szavazhat az ENSZ Közgyűlése.

Maguk a javaslattevők is hangsúlyozzák, hogy jogi kötőereje sem a menekültügyi, sem a migrációs egyezménynek nem lesz. Teljesen más státuszú dokumentumok ezek, mint amilyen az EU kvótahatározata volt, annak végre nem hajtásáért ugyanis minden valószínűség szerint komoly pénzbírságot fog kiszabni a kormányra – jobban mondva az adófizetőkre – az uniós bíróság. Az ENSZ-dokumentumokban szankciókról szó sincs, végrehajtási jelentések és értékelések szerepelnek benne, azaz a nemzetközi közösség a legsúlyosabb esetben is csak csúnyán néz majd arra, aki nem az egyezmények szellemében cselekszik. De még erre is kevés az esély, az első szövegvázlatokat kommentáló NGO-k éppen azt hozzák fel kritikaként, hogy konkrét, számszerű vállalások nem szerepelnek az ENSZ tervei között. Háborús krízisek esetén például összeülne egy globális konferencia, melynek résztvevői pénzzel, képzéssel és a rászorulók áttelepítésével (ezt nevezi a mi kormányunk betelepítésnek, hogy rémisztőbb legyen) segítenék a bajba jutott államokat. De hogy mennyi pénzzel és hány menekült befogadásával, arra nézvést semmilyen eligazítást nem adnak a szerzők, ami tulajdonképpen az egész vállalkozás értelmét is kétségbe vonja.

Ettől még az ENSZ szövegei számos ponton szembemennek az Orbán-kormány migrációs politikájával, még inkább azzal, ahogy a Fidesz gondolkozik és beszél a menekültekről. De ebben semmi újdonság nincs. Kormányzati megnyilatkozásokból úgy tűnhet, hogy az ENSZ majd most tervezi elismerni – minő borzalom – a menekültek és migránsok alapvető emberi jogait, holott ugyanezeket a jogokat – és Magyarországra nézve kötelezettségeket – már rég tartalmazza a genfi menekültügyi egyezmény, az Emberi Jogok Európai Egyezménye és az uniós jog. Valójában éppen azért éri kritika ezeket a tervezeteket, mert túl keveset hivatkoznak a létező menedékjogi és humanitárius jogi környezetre – aminek nyilván az az oka, hogy az előkészítésben olyan országok is részt vesznek, amelyek nem ratifikálták mondjuk a genfi konvenciót.

Az ENSZ által elindított folyamat nem jogalkotás, hanem elsősorban politikai iránymutatás. A világszervezet érzi, hogy valamit lépnie kell, javaslata – a Trump és Orbán képviselte politikai trendtől talán nem függetlenül – visszafogott és kiegyensúlyozott, a szövegekben több utalás van a migráció jelentette kihívásokra, a lakosság legitim félelmeire, és az is fontos célként jelenik meg, hogy a menekültügyi rendszereket ne lehessen kijátszani. A Fidesz országában azonban már az is „veszélyes”, ha valaki a rasszista gyűlöletkeltés helyett a tényeken alapuló megoldáskeresés szellemében fogalmaz. A „migránscsomag” kezdeti kormányzati kezelése pontosan mutatja, hogy amíg Orbán hatalmon van, Magyarország nem fog hozzájárulni a migrációról folytatott normális párbeszédhez. Trump döntése az Egyesült Államok távolmaradásáról ugyanezt üzeni, csak egy fokkal őszintébben.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.