A szerk.

Csapásirány

A szerk.

Tekintsük át, hogy durván két hónappal a nagy nap előtt hogyan melegítenek ellenzéki pártjaink.

Tavaly december 20-án az MSZP, a DK és Karácsony Gergely a következő bejelentésekkel éltek. Egy: az MSZP és a DK felosztották egymás között a 106 egyéni körzetet, azaz megállapodtak abban, hogy nem indítanak egymás ellen jelölteket, sőt az egyik párt a másik párt jelöltjét fogja segíteni a kampány során azokban a körzetekben, ahol az egyik párt nem indít jelöltet, és vice versa. Kettő: nem lesz közös lista. Valamint és három: az MSZP miniszterelnök-jelöltje Karácsony Gergely, a Párbeszéd elnöke, zuglói polgármester lesz (bár ezt már pár nappal korábban is tudtuk). A három pártelnök azt is leszögezte, hogy az egyéni jelöltek csapata még változhat, azaz nyitottak a koordinált indulást célzó megállapodásra az LMP-vel, az Együtt-tel és a Momentummal. Tegyük hozzá azt is, hogy véglegesnek tűnő vagy annak mondott országos listája az MSZP-nek nincs, a DK-nak és az LMP-nek van, de még ezek is módosulhatnak.

Nagy, ellenzéki közös lista tehát nem lesz. Az a korábban népszerűnek tűnő megoldás (melyet lapunk is többször megpendített), hogy Orbánékkal az MSZP-től a Jobbikig terjedő alkalmi ernyőszervezet szálljon szembe, amelynek uralma – győzelem esetén – rövid alkotmányozás és választásitörvény-írás után csak az új, immár méltányos választásokig tartana, végleg elbukott. Épp ezért ezzel ne is foglalkozzunk többet. A jelen állás szerint négy nagyobbacska és két kisebbecske támogatottságúnak tűnő listácska lesz (MSZP–Párbeszéd, DK, LMP, Jobbik, illetve Momentum és Együtt). A közös lista hiányának abban az előnyében reménykedhetünk, hogy az egyik párt így legalább nem riasztja el a másik szavazóit a közös listától (hisz’ ilyen nem lesz), azaz mindenki úgy voksolhat kedvenc pártjára, hogy közben nem kell az utált formációra is ikszelni. Az is kiderülhet ily módon, hogy melyik ellenzéki párt valójában mennyit ér, miként érdekes lesz a listavezetők megmérettetése is. Ha az ellenzék netán a kormányalakítás közelébe tornázza magát, legalább lesz egy jó kis sublerünk a kormányfőjelöltek összemérésére: hogy ti. melyik kapta közülük a legtöbb szavazatot.

De a kormányváltó jó hangulat felcsiholását a Karácsony-tényező komolyra fordulása is segítheti. A népszerű zuglói polgi átigazolása az esélyesebb gárdához – hisz’ míg az MSZP–Párbeszéd kormányfőjelöltje nem lett, addig az Együtt–Párbeszéd kombinációé volt –, sokat segíthet az MSZP-nek (miközben megoldotta Karácsony problémáját is: így biztosan bekerül a parlamentbe). Őróla legalább el lehet hinni, hogy nyerni akar, és nincs senkinek a zsebében; sőt, fellépése galvanizálhatja a saját bénaságaiba erősen beszorult szocpártot. Sajnos vagy sem, az MSZP, illetve az MSZP törzsszavazói nélkül nem képzelhető el kormányváltás, legalábbis egyelőre, ezért a szocpárt kimúlására, gyors elenyészésére spekulálni veszélyes játék – egyet jelent Orbán segítésével. Talán ezt ismerte fel Karácsony: az MSZP nem tud olyan kicsi lenni, hogy ne legyen túl nagy ahhoz, hogy magával rántsa a teljes baloldalt. Akkor inkább jöjjön fel pár százalékkal.

Az ellenzéki oldalon uralkodó összevisszaság tehát valamelyest formát kezdett ölteni; azzal együtt, hogy az egyéni körzetek továbbra is a levegőben lógnak. Most ott tartunk, hogy mindenkinek van 106 jelöltje: az MSZP–DK–Párbeszédnek is, meg az LMP-nek is, az Együttnek is, a Momentumnak is. Meg persze a Jobbiknak is. De azt is tudjuk, hogy ez így nem maradhat – hacsak nem Orbán négy­ötöde a cél. Az például jó okkal feltételezhető, hogy ha a szorosabb, tehát az ellenzék által nyerhető választókerületekben egymás ellen indul az MSZP–DK közös jelöltje és az LMP-s versenyző, ott a fideszes fog kacagva nyerni. Valaminő módon, akár az utolsó pillanatban is az egyéni körzetek leosztásába nekik, az LMP-nek, de még a két kisebb ellenzéki brigádnak is be kell szállnia – de mondhatjuk úgy is, hogy őket is be kell vonni. Ezzel maguk a játékosok is tisztában lehetnek: talán ezért esett úgy, hogy Szél Bernadett MSZP–DK-s ellenfele Budakeszin a jelen állás szerint Tóth Zoltán lesz. Gyanítjuk, hogy a tiszteletre méltó, ám nyugalmazott választási szakember szívfájdalom nélkül mondana le az indulásról, ha úgy hozza a sors – azaz ha az őt jelölő pártszövetség megfelelő ellentételezést kap egy másik körzetben. (Például Pécsen, ahol a most Mellár Tamás független, ám közös jelölt ellenében felkészülő Keresztes Lóránt az LMP országos listájának 6., azaz nagy valószínűséggel befutó helyén szerepel.)

Miközben az is nyilvánvaló, hogy mindhárom nagyobb formáción belül épp elegen vannak azok az erők, akiknek még ez a kooperáció is sok lenne – és ehhez még csak nem is kell a Fidesz vagy Rogán Antal kezéből táplálkozni (bár nem árt). A személyes ambíciók, a sértettség, sőt a jogos sértettség épp elég motiváció lehet az elzárkózásra, vagy csak az, hogy másképp gondolkodnak Orbán legyőzhetőségéről, vagy saját pártjuk legközelebbi perspektíváiról. (E pillanatban arra sincs garancia, hogy Karácsony listavezetőként éli túl a szocialisták jövő héten esedékes kongresszusát.) Odáig már eljutottunk, hogy sem az LMP, sem a többiek nem utasítják el a koordinált, azaz az MSZP–DK–Párbeszéddel egyeztetett indulást az egyéni kerületekben: múlt heti lapszámunkban ezt épp az LMP társelnöke, Hadházy Ákos tette világossá. És még lenne idejük is a helyek méltányos és okos leosztására. Ha nem is sok.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.