Még el sem kezdődött a színházi évad, máris színházi kérdésben hallatja hangját a művelt Magyarország. Az Új Színház bemutatja mindjárt Csurka István utolsó színdarabját, A hatodik koporsót. Jaj. De nem is ez uszított annyi embert felszólamlásra, inkább az, hogy Fischer Ádám karmester azt találta nyilatkozni a Népszabadságnak: az ősszel minden rendelkezésére álló hazai és nemzetközi fórumon tiltakozni fog a mondott dráma budapesti bemutatása ellen. Erre viszont már a legfőbb illetékesnek, a dolog (a náci színház) atyjának, a budapesti főpolgármesternek is meg kellett szólania, hisz' csak nem hagyhatja, hogy bántsák szeretett városát - olyan az neki, mintha tőrt mártanának hű szivibe. Meg amúgy is a zsidózási ügyek egy jelentősebb szakértőjét tisztelhetjük magas személyében. Lassacskán eljő annak is az első évfordulója, hogy önszájával feddte meg az akkor épp a saját lapjában a heti rendes zsidózását végző Csurkát. Hogy nem addig a', ha zsidózás leszen, nem leszen színházazás, persze mégis lett. Nem gondolta Tarlós István azt olyan komolyan, hisz' ha komolyan gondolta volna, nem ad egy egész színházat a náciknak; Csurkának és tanítványainak, követőinek. De adott, s amikor adott, pontosan tudta, hogy mire adja, arra, hogy kiválasztottjai immár közönség előtt űzzék, amit addig csak pártrendezvényeken vagy színházi büfékben műveltek, a zsidózást tudniillik.
Erre most Richard Wagnerrel jön a szerfelett tájékozott főpolgár, hogy hát az is milyen egy alak volt, s "reméli, soha többé nem dirigál Wagnert, akinek filozófiájával ugyancsak lehetne vitatkozni" - ja, vitatkozni. Legyen tényleg a következő választási kampányban Tarlós-Wagner-vita. És ne hagyjuk el a művészeti kérdéseket sem, Budapest főpolgármestere azt reméli, hogy az egyik legnagyszerűbb Wagner-karmester, egy magyar, aki épp erről híres világszerte, "soha többé nem dirigál" Wagnert... csak azért, mert az időközben elhalt Csurka most följönni készült a pokolból egy kis zsidózásra. Milyen csávó ez? Milyen város ez? Hol élünk mi?
És ha ennyit tud a főpolgármester, mit várhatunk a segédcsapataitól, hogy á, nem is antiszemita A hatodik koporsó - ez speciel több szájból is elhangzott. Az csak egy - ezt figyeljék - doku-dráma, aminek azért nem ártana, ha a végét kicsit átigazítanák. Feltehetőleg azért kéne átszabni, mert kicsinyt puhapöcsűre sikerült, a szereplők, a hatodik koporsó apródja és az ötvenhat után kivégzett jómunkásember - akit Csurka nyilván ismert, mint a tenyerét - nem hányja kardélre a versailles-i kastélyban (Trianonban) ortályoskodó biboldókat, akik azért szabdalják épp miszlikbe a Magyar Birodalmat (szó szerint így írja), mert félnek tőle, mint a tűztől. Most háborút vesztett, de megnő és a kampós orrunkra koppint.
Ne szórakozzunk már egymással, tisztelt náculásba buzult honi közgondolkodók: A hatodik koporsó az első szavától az utolsóig nettó zsidózás, ilyenformán persze nagy összegző alkotás, Csurka életének betetőző műve, benne van minden, amit a szerző tudott, és azt is megmutatja, hogy mekkora nagy fene drámaíró volt ő, a Vígszínház házi szerzője és a főváros virilistája a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben. Nos, kicsi drámaíró volt, és még kicsinyebb lélek, aki később elborulván már csak a beteges zsidózásnak szentelte mindennapjait, minek pedig szerfelett hű lenyomata e mű.
Mindezt a trágyát hamarosan a főváros közepén zúdítják a nyakunkba, gátlástalanul és akadálytalanul. Mit lehet erre mondani? Talán csak annyit, hogy Tarlós István, a láthatóan leromlott elmeállapotú főpolgármester, akinek történelmi bűne, hogy nyitott Magyarország fővárosában egy náci színházat, menjen végre a jó büdös francba, és ne Wagnerről szónokoljon, hanem elbujdosván jó messzire, minden napját kezdje sűrű bocsánatkérésekkel a népe felé.
Aki pedig utána jön a posztjára, első dolga legyen, hogy eltakarítja az ő itt hagyott piszkát, és megszabadítja Magyarországot Tarlós egyetlen pontosan azonosítható örökségétől, a főváros náci színházától.
