A szerk.

Bekukkant 1948

A szerk.

Mindjárt visszaadja! Itt tartunk kedd kora este. Hogy pontosan mi a picsát ad vissza, az nyilván vizsgálandó lesz, bár tulajdonképpen majdnem lényegtelen, elvégre a magyar lakosság viszonylag csekély ezreléke képes és hajlandó alkotmány- és egyéb jogi driblizések megértésével gyilkolni az agy- és idegsejtjeit. De legfőképpen azért mindegy, hogy visszaadja-e formálisan diktátori önfelhatalmazását Orbán, mert úgyis megtartja.

A felhatalmazási törvény elfogadása óta született kormányrendeletek közül körülbelül annyiból lesz törvény, amennyiből ő akarja, kivételt talán az alapjogokat látványosan, súlyosan érintő intézkedések jelentenek majd, mint például a gyülekezési jog felfüggesztése, de az ilyenekre – mint az lenti, ugyancsak remek vezércikkünkből kiderül – vannak egyéb ötleteik, melyek ha nem is tökéletesek, de a célnak nagyjából megfelelnek (mindenki kussoljon, főleg azok, akik beszélnek). Az sem gond, ha ezek a rendeletek alkotmányellenesek, vagyis még a saját alaptörvényükkel sem kvadrálnak: az Alkotmánybíróság majd szépen elmondja, hogy de igen, kvadrálnak, vagy elég lesz a járványra hivatkozni, hogy ilyen rendkívüli meg olyan kivételes helyzet van, vagy végső esetben alkotmányt módosítanak, ilyet is láttunk már párszor, szám szerint hétszer. Békeidőben hétszer.

Ebből a perspektívából visszatekintve a „veszélyhelyzet”, pontosabban korlátlan idejű bevezetése pusztán színjáték volt, aminek a fő értelme az lett, hogy vissza lehet adni. És ezzel felmutatni, mint valami profán Oltáriszentséget, Orbán Viktor elkötelezettségét a Demokrácia iránt. Ha és amennyiben nem lenne Ő Demokrata, megtartotta volna a Fölhatalmazást, de Ő ízig-vérig Demokrata, a teste és a vére a Demokrácia, és a Fölhatalmazást csak egyfajta kényszerből vette magához, vagy inkább fogadta el az emberektől, Magyarországtól. Azért, hogy a járványtól megmenekítse, hogy célzott, hatékony intézkedéscsomaggal megváltsa őket! Ezért most Ő, dolgát, a megmentést elvégezvén, sőt, elvégezvőn, a Fölhatalmazást visszaadja. Vagyis nem visszaadja, hiszen ő nem adhat-vehet Fölhatalmazást, mert az nem az övé, hanem az embere­ké, de megkéri az embereket, hogy vegyék tőle vissza! A Fölt! A Hatalmazást! Az őt nem-demokratasággal, lám, igaztalanul vádolóknak pedig megbocsát Ő a határtalan szeretetében, diszkréten csillogó könnycseppel szeme sarkában – csak kérniük kell. Már ha van ezekben az illetőkben képesség a bűnbánatra, ha maradt a romlott, bérbeadott, kommunista, brüsszeli lelkükben szemernyi szégyenérzet is! Mint ahogy nem maradt. (Figyelem! Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy Orbán a bevezetésekor is előre látta a visszaadással, illetve hát az álvisszaadással járó előnyöket. A magát függetlennek tudó sajtó hülyéinek és mindenki másnak abba kéne hagynia annak a sulykolását, hogy Orbán előre, messzehatólag látja minden lépésének, sőt minden tizedik lépésé­nek, sőt, a mások lépésének és minden tizedik lépésének a következményeit, s hogy ebbéli zsenialitása teszi őt verhetetlenné. És nem a csalás és az erőszak.) Egyébként mindjárt mi is bocsánatot kérünk, csak még keressük a szavakat.

Mindjárt.

A teljes magyar egészségügy katonai-rendőri irányítás alá állítása, a törvényi lehetőség más emberek vállalatainak, vagyonának tetszés szerinti konfiskálására, az immár korlátlanná tett erőforrások a politikai klientúraépítésre, valamint és mindenekelőtt az önkormányzatok bevételeinek elkobzása, hatásköreik, puvoárjuk megnyirbálása, az általuk képviselt politikai alternatíva elkaszálása – ezek, úgy tűnik, velünk maradnak a járvány miatti veszélyhelyzet lefújása után is. És ki tudja, mi még. Orbán tavaly októberben elkezdett veszteni, az ellenzék pedig az önkormányzati választásokon nemcsak a módszert találta meg a legyőzésére, de lehetőséget – pénzt és nyilvánosságot – is szerzett az építkezéshez. A járvány pedig megmutatta azt, hogy az elmúlt tíz évben a nagyrészt Orbán beteges fantazmagóriái szerint átszabott vagy éppen sorsukra hagyott nagy alrendszerek (mint az oktatás vagy az egészségügy) mennyire sérülékenyek és diszfunkcionálisak. És ha ez a rádöbbenés még nem lenne elég, a járvány amúgy is komornak ígérkező gazdasági pusztítását a kormány kegyetlen, részvétlen és elégtelen „válságkezelése” csak súlyosbítani bírják. Mindezt lehetetlen társadalmi és politikai következmények nélkül megúszni. Jobban mondva: akkor lehetetlen, ha csak kicsit is funkcionálnak Magyarországon a politikai váltógazdaság intézményei. Ha valami megmarad a választásból – legalább annyi, amennyi tavaly októberben a rendelkezésünkre állt.

A felhatalmazási törvény „visszaadása” csak mis-en-scène, mely főként annak az ismételgetésére ad ürügyet és alkalmat, hogy az ellenzék a nemzet ellensége. Magyarországon marad a rendkívüli állapot akkor is, amikor eltörlik. A rendkívüli lett a normális. Nem szabad hozzászokni.

Figyelmébe ajánljuk

Móricka evangéliuma

Semmi nem áll távolabb a keresztény szellemiségtől, mint a magas áhítatossági kvóciensű elmélkedések magáról a Történetről, de talán egyetlen kifejezésforma sem produkált annyi fércművet, mint a film.

Rap-szódia

Misztikus hangulat, a forgószínpadon egy kettéhasított vár, eleve ferde elemekkel, amelyek épp eldőlni készülnek. A látvány (díszlet: Horesnyi Balázs) rögtön megteremti az alapérzetet: minden szétesni látszik Veronában a két család viszálya miatt. Egy cseppnyi költőiség még így is kerül mindennek a tetejébe: égi jelenségként érkezik Júlia ágya, ahol újdonsült férjével, Rómeóval elhálhatják a nászéjszakát.

Szegvár, retúr

Még előző kötetében, a Lányos apában írta Grecsó Krisztián, hogy két évtizede az édes­apjáról szeretne írni. „Gyakoroltam, készültem, megbocsátottam, fejlődtem, aztán felejtettem, kidobtam mindent, gyűlöltem, visszaestem.”

Vissza a kenguruhoz

„Mi az a gondolati, szemléleti újdonság, amely a csalogató, modern kísérőzenén, a színes képeken, a megvalósult filmben átsugárzik? Sajnos nem több, mint hogy a Levi’s vagy a Lee Cooper márkájú farmerdzseki alatt is doboghat becsületes munkásszív” – írták találóan A kenguru című filmről 1976-os bemutatója után a Filmvilágban.

Tájékozódunk

Egy héttel azután, hogy az Egyesült Államok pénzügyminisztériumának illetékes szerve szankciós listára tette Rogán Antalt a magyarországi rendszerszintű korrupcióban betöltött szerepe miatt, összeült az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága.

A harmadik köztársaság kapujában

Száz napot kellett várnia a kormányalakítási felkérésre a pártvezető Herbert Kicklnek, noha az Osztrák Szabadságpárt az élen végzett a tavaly szeptemberi választáson. Az államelnök Alexander Van der Bellen mindent megtett, mégsem tudta elkerülni a szélsőjobboldal kormányba hívását.