A szerk.

Bekukkant 1948

A szerk.

Mindjárt visszaadja! Itt tartunk kedd kora este. Hogy pontosan mi a picsát ad vissza, az nyilván vizsgálandó lesz, bár tulajdonképpen majdnem lényegtelen, elvégre a magyar lakosság viszonylag csekély ezreléke képes és hajlandó alkotmány- és egyéb jogi driblizések megértésével gyilkolni az agy- és idegsejtjeit. De legfőképpen azért mindegy, hogy visszaadja-e formálisan diktátori önfelhatalmazását Orbán, mert úgyis megtartja.

A felhatalmazási törvény elfogadása óta született kormányrendeletek közül körülbelül annyiból lesz törvény, amennyiből ő akarja, kivételt talán az alapjogokat látványosan, súlyosan érintő intézkedések jelentenek majd, mint például a gyülekezési jog felfüggesztése, de az ilyenekre – mint az lenti, ugyancsak remek vezércikkünkből kiderül – vannak egyéb ötleteik, melyek ha nem is tökéletesek, de a célnak nagyjából megfelelnek (mindenki kussoljon, főleg azok, akik beszélnek). Az sem gond, ha ezek a rendeletek alkotmányellenesek, vagyis még a saját alaptörvényükkel sem kvadrálnak: az Alkotmánybíróság majd szépen elmondja, hogy de igen, kvadrálnak, vagy elég lesz a járványra hivatkozni, hogy ilyen rendkívüli meg olyan kivételes helyzet van, vagy végső esetben alkotmányt módosítanak, ilyet is láttunk már párszor, szám szerint hétszer. Békeidőben hétszer.

Ebből a perspektívából visszatekintve a „veszélyhelyzet”, pontosabban korlátlan idejű bevezetése pusztán színjáték volt, aminek a fő értelme az lett, hogy vissza lehet adni. És ezzel felmutatni, mint valami profán Oltáriszentséget, Orbán Viktor elkötelezettségét a Demokrácia iránt. Ha és amennyiben nem lenne Ő Demokrata, megtartotta volna a Fölhatalmazást, de Ő ízig-vérig Demokrata, a teste és a vére a Demokrácia, és a Fölhatalmazást csak egyfajta kényszerből vette magához, vagy inkább fogadta el az emberektől, Magyarországtól. Azért, hogy a járványtól megmenekítse, hogy célzott, hatékony intézkedéscsomaggal megváltsa őket! Ezért most Ő, dolgát, a megmentést elvégezvén, sőt, elvégezvőn, a Fölhatalmazást visszaadja. Vagyis nem visszaadja, hiszen ő nem adhat-vehet Fölhatalmazást, mert az nem az övé, hanem az embere­ké, de megkéri az embereket, hogy vegyék tőle vissza! A Fölt! A Hatalmazást! Az őt nem-demokratasággal, lám, igaztalanul vádolóknak pedig megbocsát Ő a határtalan szeretetében, diszkréten csillogó könnycseppel szeme sarkában – csak kérniük kell. Már ha van ezekben az illetőkben képesség a bűnbánatra, ha maradt a romlott, bérbeadott, kommunista, brüsszeli lelkükben szemernyi szégyenérzet is! Mint ahogy nem maradt. (Figyelem! Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy Orbán a bevezetésekor is előre látta a visszaadással, illetve hát az álvisszaadással járó előnyöket. A magát függetlennek tudó sajtó hülyéinek és mindenki másnak abba kéne hagynia annak a sulykolását, hogy Orbán előre, messzehatólag látja minden lépésének, sőt minden tizedik lépésé­nek, sőt, a mások lépésének és minden tizedik lépésének a következményeit, s hogy ebbéli zsenialitása teszi őt verhetetlenné. És nem a csalás és az erőszak.) Egyébként mindjárt mi is bocsánatot kérünk, csak még keressük a szavakat.

Mindjárt.

A teljes magyar egészségügy katonai-rendőri irányítás alá állítása, a törvényi lehetőség más emberek vállalatainak, vagyonának tetszés szerinti konfiskálására, az immár korlátlanná tett erőforrások a politikai klientúraépítésre, valamint és mindenekelőtt az önkormányzatok bevételeinek elkobzása, hatásköreik, puvoárjuk megnyirbálása, az általuk képviselt politikai alternatíva elkaszálása – ezek, úgy tűnik, velünk maradnak a járvány miatti veszélyhelyzet lefújása után is. És ki tudja, mi még. Orbán tavaly októberben elkezdett veszteni, az ellenzék pedig az önkormányzati választásokon nemcsak a módszert találta meg a legyőzésére, de lehetőséget – pénzt és nyilvánosságot – is szerzett az építkezéshez. A járvány pedig megmutatta azt, hogy az elmúlt tíz évben a nagyrészt Orbán beteges fantazmagóriái szerint átszabott vagy éppen sorsukra hagyott nagy alrendszerek (mint az oktatás vagy az egészségügy) mennyire sérülékenyek és diszfunkcionálisak. És ha ez a rádöbbenés még nem lenne elég, a járvány amúgy is komornak ígérkező gazdasági pusztítását a kormány kegyetlen, részvétlen és elégtelen „válságkezelése” csak súlyosbítani bírják. Mindezt lehetetlen társadalmi és politikai következmények nélkül megúszni. Jobban mondva: akkor lehetetlen, ha csak kicsit is funkcionálnak Magyarországon a politikai váltógazdaság intézményei. Ha valami megmarad a választásból – legalább annyi, amennyi tavaly októberben a rendelkezésünkre állt.

A felhatalmazási törvény „visszaadása” csak mis-en-scène, mely főként annak az ismételgetésére ad ürügyet és alkalmat, hogy az ellenzék a nemzet ellensége. Magyarországon marad a rendkívüli állapot akkor is, amikor eltörlik. A rendkívüli lett a normális. Nem szabad hozzászokni.

Figyelmébe ajánljuk

Ping és Pong

A pingpong egy végtelenül kedves játék – legalábbis a filmeken. Ezt játszotta Forrest Gump, ezzel viccelődött a Szerva itt, pofon ott, vagy épp Michael Tully 2014-es felnövéstörténete, a Ping Pong Summer is, de képes volt még a két Koreát is egyesíteni a Ko-ri-a (As One) című 2012-es sportfilmben.

Leszármazottak

A mester legutóbb éppen tíz éve készített értékelhető játékfilmet (Paterson), a 2019-es A holtak nem halnak meg című bűnrossz zombikomédiára pedig boruljon a feledés jótékony homálya.

Kukac a pürében

Száznál is több verset tartalmazó új kötetében a szerző nem arról számol be, hogy mi történt vele a hosszú csend alatt, a szövegek ezúttal inkább azt mutatják meg, hogy az elmúlt tizenöt év alatt az élet dolgai akár új minőséget is kaphattak.

Magyar pikareszk

Az ’56-os forradalom rövidre szabott történetének ikonikus figurájáról ez idáig még nem jelent meg átfogó, alapos, friss kutatásokon alapuló történeti biográfia.

„Borzasztó állapot”

Schaár pályája még a művész életutakhoz képest is szabálytalanabbul alakult: egészen fiatalon felfigyeltek rá – csodagyereknek tartották –, de aztán több megtorpanás után túl a hatvanadik életévén, az avantgárd jegyé­ben fogalmazódott újra a művészete, hogy végül a térinstallációival átlépjen a szobrászat hatá­rain. A művész halálának ötvenedik évfordulóján nyílt emlékkiállítás külön érdekessége, hogy a kiállítótértől néhány száz méterre állt egykor Schaár Erzsébet szülőháza, később Vilt Tiborral közös otthona és műterme.

Nem a nyúl viszi

Funtek Frigyes valóságos filmsorozatot rendezett már Zalaegerszegen: az Augusztus Oklahomában volt a kezdet, azóta színpadra állította A király beszédét és az Életrevalókat, most pedig a Hétköznapi mennyország című Kay Pollack-film színpadi változata került sorra.

Disznóláb

Magyarország külügyminisztere, Szijjártó Péter múlt pénteken a hivatalában fogadta Bondár Anna teniszezőt, aki azért érdemelte ki e megtiszteltetést, mert előtte kedden a kolozsvári Transylvania Open teniszversenyen nem fogott vele kezet legyőzője, az ukrán Olekszandra Olijnikova.

A Balkán Ukrajnája

Miközben Ukrajna EU-csatlakozásáról ádáz viták dúlnak, Brüsszelben eldöntött tényként kezelik Montenegró 2028-as, de legkésőbb 2029-es csatlakozását. Az ország kicsi, és csak 620 ezren lakják, emiatt különösebben nem zavar senkit, és a felvételükkel üzenni is lehet a Balkán többi részére: nektek is sikerülhet, ha tesztek érte. De miért kell, hogy Montenegró mielőbb az EU tagja legyen, és mi köze van ehhez Szerbiának?

„Orbán kora akkor is velünk lesz”

Dolgozott Csurka Istvánnal, és ott volt a Fidesz kampányaiban is. A jobboldali közeg ismerőjeként állítja: látszik ugyan az erózió a kormánypárt környékén, de még egy választási vereség sem biztos, hogy véget vet Orbán állammodelljének.

Néma helyett bűnös

Csaló váltja az eddigi semmittevő szószólót – háborog a hazai román nemzetiség egy része. A költségvetési csalás miatt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Tát Margit méhkeréki fideszes polgármester lehet az áprilisi nemzetiségi voksolás után a magyarországi románok parlamenti szószólója.