A szerk.

Csak szavazz!

A szerk.

Magyarország politikai térképe a tavaszi törvényhozási választásokon oly mértékben rajzolódott át, hogy azt a vasárnapi önkormányzati választások nem tudják döntően megváltoztatni - erre utalnak az új kormány regnálása alatt történtek/nem történtek is. E helyzetet érdemes tudomásul venni, de beletörődni végzetes hiba lenne.

Áprilisban a Fidesz kétharmados többséget szerzett a parlamentben, s ez a következő négy évre nyilvánvalóvá tette, hogy a politika színtere ezen időszakban nem a parlament lesz, ott csak a szavazásokat tartják, a kormány működésének valamiféle ceremoniális jóváhagyását. Ezt az eredményt már jóval a választások előtt valószínűsítették a közvélemény-kutatók, írt róla a sajtó, s lehetett rá fogadni a rugalmasabb bukmékereknél. Amikor beütött, mégis felkészületlenül érte az éppen ellenzéki szerephez jutó pártokat. Ők lapzártánk idejéig sem jöttek rá, hogy mit kell, mit lehet ilyenkor csinálni. Bejárnak a parlamentbe, mintha azért kapnák a fizetésüket, hogy ott bélyegezzenek be- és kilépéskor. Úgy csinálnak, mintha ott lenne a politika. Így történhetett, hogy kötelességszerű, bár élénknek nem mondható ellenkezésük mellett a Fidesz hozott egy brutálisan antidemokratikus törvényt (a sok más brut. ant. dem. törvénye mellé) az önkormányzati választások lebonyolításáról és az önkormányzatok felállásáról. Amit az atomjaira hullott és padlón heverő baloldali, az 1 (egy) darab illúzióval üzletelő zöld, és a zsigerien rosszindulatú szélsőjobboldali ellenzék az első kínálkozó alkalommal legitimált - parlamenten kívül és belül. Legitimálták, amikor szavaztak ellene (mínusz az LMP - ők legalább kivonultak), és legitimálták, amikor hozzáfogtak a megnövelt számú cédulák lerövidített időtartamú gyűjtögetéséhez.

Nem is értjük, miért tették. Eléjük löktek egy törvényt, amiről mindenki tudta, hogy csaló: a jelenlegi parlament tehetetlenségére kívánja kárhoztatni a város- és a községházákat, kizárja az önkormányzatokból a kis pártokat, civilszervezeteket meg mindenkit, akinek ott lenne a helye. Erre ők (még egyszer: az MSZP, az LMP és a Jobbik) pampogtak egy kicsit, hogy milyen csúnya dolog, majd nekiláttak megfelelni neki - hacsaknem azért, mert azt is meg kell becsülni, ami így is leesik. Az eszükbe sem jutott, hogy hova dughatná a Fidesz a céduláit, ha ők nem gyűjtenének. Ott állna Tarolós jelölt a maga kismillió cédulájával, és belőle lehetne választani, minek folyományaként négyesztendei legitimitása pontosan annyi lenne, mint amennyire demokratikus a törvény, amelynek alapján megválasztatott.

De Magyarországon még a kétfarkú kutyák is gyűjtötték a cédulákat - mindenki kivétel nélkül a Fidesznek. Ezért most, például a főpolgármester-választáson három idétlenül vigyorgó szerencsétlen tartja a gyertyát Orbán teljhatalmának megpecsételéséhez (nevezhetjük ezt jól nevelten Tarlós megválasztásának is, de csak etetjük vele magunkat).

Ezek után nehéz jó szívvel azt mondani, hogy mi elmegyünk választani, kedves olvasó, gyere te is, tarts velünk, azt is megmondjuk, hogy mi kire szavazunk, te pedig szavazz lelkiismereted szerint. De nincs szemernyi kétségünk sem. Elmegyünk. Szavazunk. Százszor elmondtuk már: azért, mert ennyivel tudunk a magunk személyes részéről hozzájárulni ahhoz, hogy Magyarországon éljen a momentán is mindenféle veszélyeknek (például az ilyen törvényeknek) kitett demokrácia. Melynek alapja hitünk szerint a parlamentarizmus, az önkormányzatiság és a piacgazdaság.

Most önkormányzatot választunk. Helyi erőket mozgósítunk helyi ügyeink vitelére; aki azt mondja, hogy nem megy el szavazni, az nem csupán antidemokrata, de vélhetően gyengeelméjű is, hiszen e romlott törvénykezés dacára sem csupán arról van szó most, hogy a nagy pártok között turkáljunk. Sokkal inkább arról, hogy segítsük a helyi ügyeinkben illetékes demokratikus erőket, akik számos esetben már a jelöltség megszerzésével is erejükön felül teljesítettek - s jól fog jönni nekik még egy kis támogatás, amivel magát az önkormányzatiságot védhetik meg. A szerk. a lakóhelye szerint illetékes demokratikus jelöltekre, csoportokra, adott estben pártokra, többségében civilszervezetekre szavaz. Olyanokra, akik jó eséllyel jelenthetnek garanciát mindenféle túlhatalommal, egyeduralommal szemben.

De nyilvánvaló, még az önkormányzati választásoknak is vannak szimbolikus terei. Mind közül leginkább reflektorfényben a főpolgármester-választás áll. A szerk. budapesti testrészei - fenntartásainkat lásd fenn - itt is leadják szavazatukat, mert attól, hogy e tér szimbolikus, még nagyon is valóságos; olyan hely, mint a többi, s úgy is kell benne viselkedni. Nincs kétféle demokrata, pláne nem falusi meg pesti. A szerk. itt is a demokratikus jelöltek közül választ, minek következtében a vonatkozó törvény kiagyalói és a szélsőjobb eleve kiesik. S mert azt kívánjuk, hogy a főváros minél előbb szabaduljon meg Hagyó Miklós örökségének még az írmagjától is, ezért a legkisebb rosszat, a fellépése óta ígéretállapotban leledző Lehet Más a Politika jelöltjét, Jávor Benedeket támogatjuk. És - ugyancsak a demokrácia védelmében - a városházi Fidesz-többség ellen szavazunk.

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.