A rossz hírű propagandakiadvány múlt heti „leleplezése” a helyi értékén kezelendő, ez a hely konkrétan a mocsok legnagyobb sűrűségének a közepe. Ja, volt ilyen szoba az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetében (SZTAKI), és nem is biztos, hogy teljesen kivolt a négy kereke annak, aki odarittyentette. Azt is tudjuk, hogy ki volt ő: a SZTAKI korábbi igazgatója, Inzelt Péter, Széchenyi-díjas mérnök és közgazdász, akinek a SZTAKI úgyszólván az életműve volt – soha nem dolgozott máshol, és 21 éven át vezette is az intézetet. Inkább menedzserként, mint tudósként – éppenséggel annak az innovációt és az ipari együttműködéseket favorizáló irányzatnak az egyik úttörőjeként, amelynek a hőseként most Palkovics László miniszter próbálja magát felmutatni. Hogy ez helyes volt-e, és Inzelt jól csinálta-e, vagy sem, meg nem tudnánk mondani. De ha már Palkovics felbukkant ebben a vezércikkben, jegyezzük meg azt is, hogy a(z akkor még leendő) miniszter havi 400, majd 800 ezer forintos szerződését igazgatóként épp Inzelt írta alá. Ez az a szerződés, amelynek ellenértékeként Palkovics évi kettő darab publikáció teljesítését fogadta meg („irányításelméleti módszerek kidolgozása és alkalmazása a járműdinamikai problémák megoldására” tárgyban) – a magas színvonalú cikkek azonban sajnálatos módon elmulasztották megvalósítani magukat.
Arról, hogy a SZTAKI-ban munkavégzésre irányuló tevékenységet, hát, legfeljebb szordínósan folytató Palkovics fizetgetése mégis miért érte meg az intézetnek, vagy legalább az igazgatójának, célszerű lenne magát az igazgatót megkérdezni, és akkor már arról is érdemes lenne kifaggatni őt, hogy mi végre installálta azt a furcsa helyiséget a munkahelyén. Ám sajnálatos módon erre már nem kerülhet sor, tudniillik Inzelt Péter – nem sokkal, talán órákkal a Habony Árpád keze nyomát magán viselő provokáció megjelenése előtt vagy után – hosszú betegséget követően elhalálozott. És a halottak nem tudnak magyarázattal szolgálni semmire, és nem tudják megvédeni sem magukat, sem az életművüket, sem egykori munkahelyüket az utókor aljasságával szemben.
Palkovics miniszter a kúrszoba ügyében egyébként sokat sejtető nyilatkozatot tett, miszerint „a kérdés az, hogy kinek áll érdekében, hogy a SZTAKI-t lejárassa? Az első triviális válasz, hogy a kormánynak. De ha megnézzük ennek egy kicsit a részleteit, ha kontextusba helyezzük, átgondoljuk ezt a dolgot, arra a következtetésre jutunk, hogy nem a kormánynak az érdeke.” Remek következtetés, mi azóta is, éjt nappallá téve gondoljuk át meg átfele „ezt a dolgot”, de egyelőre senki nem jutott az eszünkbe. Az sem jutott az eszünkbe, soha nem is jutna, hogy a miniszternek is köze lehetett a kiszivárogtatáshoz, hogy egykori eszmetársának és őt a semmiért is busásan megfizető munkahelyi főnökének effajta elárulásával tegye hozzá a magáét az Akadémia felszámolásáért folytatott kegyetlen politikai harc jelen, döntő szakaszához – és közben azzal nyugtatta magát, hogy a halottnak tulajdonképpen mindegy, neki már úgysem fáj semmi. Különben is, Palkovics, a magyar tudomány virágzásáért felelős miniszter a közeli napokban nyilván minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy leállítsa a kúrszoba miatt belendülő mocskos, a velejéig hazug kampányt, amelynek minden szereplője ugyanabban a feneketlen züllöttségben osztozik, és amelynek az a célja, hogy a szélesebb néptömegek előtt lejárassa az ország legjobb koponyáit. Elvégre az MTA-nak korlátozottak a saját védelmére rendelkezésre álló eszközök. Most kezdjen magyarázkodni, hogy nem, nem baszott nagydoktor a szív alakú ágyon sose, de még docens sem, és ha mégis, attól még nem kell becsukni az intézeteket? Ebbe csak belezavarodni lehet. Ha valamit, csak annyit kéne mondania az Akadémiának: anyátokat, azt. Azt jól értené mindenki. De tudjuk: ilyet jól nevelt, illedelmes Akadémia nem mond.
