E jegyzet írása idején, amikor épp a mai meghirdetett főtüntetésnek kell elkezdődnie, még mindig az a helyzet, mint tegnap délután óta egyfolytában: a rendőrök közel annyian vannak, mint a tüntetők. Mi végre hát e kivonulás?
Az okokat célzatosan keresgélve éppenséggel találhatunk valamiféle magyarázatot rá, hogy tudniillik a választások óta eltelt egy hónapban két olyan több tízezres tömegtüntetés is volt, amely – különösen, ha hozzácsapjuk a házalakulás kiemeltnek mondható alkalmát – indokolja az ilyen fokú karhatalmi figyelmet. S hát e mai tüntetést is azok szervezték, akik azt a kettőt, végül ma is összejöhet nekik, hisz’ beleadtak nyilván apait-anyait: videóüzenetet küld a demonstrálóknak Parti Nagy Lajos és Dés László, fölszólalnak civilek, aktivisták, még egy gyakorló polgármester is. Jönnek is hírek, hogy gyűlik lassan a tömeg. Hétköznap kora este van, az előzmények nem túl rózsásak, az eddigi – erre az alkalomra bejelentett – megmozdulások akadoztak, előbb kormányzati szándékok következményeként, utóbb csak úgy maguktól. Amikor például bejelentették a Parlament körüli élőláncot a tiltakozni szándékozók, a rendőrség befogadta ugyan bejelentést, de a kormány elrendelte a Kossuth tér lezárását, mire viszont a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) kiperelte az élőlánc megtarthatóságát, a Jobbik pedig belengette a kordonbontást. Kordonok végül nem voltak, csak ez a sok rendőr; a Jobbik nem bontott semmit, szépen becsekkoltak az új Országgyűlésbe, de az élőlánc sem állt fel rendesen, hiába szabadott, nem voltak hozzá elegen.
Hátha majd ma este, hátha az éjszaka, ki tudja, hátha történik valami. Mi történhetne? Lesz egy újabb szép vagy valamilyen tüntetés.
A rendőri erők persze kivonulhattak demonstratív okokból is, jaj, Orbán így fenyegeti meg a tiltakozásra még csak félve gondolókat, látod, mennyi rendőröm van, jobb, ha nem ugrálsz. Igen, biztos van ebben erőfitogtatás is, meg félelem is, meg rossz lelkiismeret is, vagy mindebből egy kicsi, de nem érdekes. Nem a miértek, s a miértekre adott válaszok írják le Magyarország pillanatnyi közállapotait. Azok a jelszavak, követelések is csak részben, amelyeket épp ezekben a percekben kiabálnak a Kossuth tér nagyon is tiszteletre méltó tüntetői.
Mert mindaz, amit láthatunk, a nagy rendőri erőkkel, a több vagy kevesebb létszámú tüntetőkkel: délibáb csupán. Egy teljesen rendes, mondhatni hétköznapi demokrácia hétköznapi ügymenete. Tüntetés van, rendőri jelenléttől kísérve. A rendőrök reggel, mielőtt beérkeztek volna az Országgyűlés-alapítók, kicipeltek néhány makacsabb tiltakozót, épp akkor, amikor elhaladt ott a miniszterelnöki konvoj. Orbán Viktor elégedetten sasolhatott ki elsötétített kisbuszából, gyakorlatilag ki is szállhatott volna, hogy telefonjával büszkén videofelvételt készítsen az eseményekről. Lám, tök olyan az egész, mint amilyen tudósításokat nap mint nap sugároznak a hírműsorok a világ demokratikus feléről. Sőt, mindannak a szolid kivitele, igazán kevés gumibotozás, sok „Orbán, takarodj!”. Történhetne mindez a Concorde téren éppúgy, mint a Syntagma téren, Londonban, Barcelonában, Berlinben. Ott jóval nagyobb lenne a haddelhadd, nagyobbat ütne a rendőr is.
De nem ott történik. Hanem Budapesten, ahol a közismerten igazságtalan választási törvényhez képest is siralmasan pitiáner csalássorozattal kísért választások után alakul meg a képviselőház. Mészáros Lőrinc és a készülő Soros-törvény hazájában. A menekültellenes népszavazás hazájában. Ahol a társadalom még csak keresgéli a választ jelen létállapotára. Ha úgy vesszük, hogy még csak egy hónap telt el a mondott választás óta, akkor egész jól haladunk e tüntetések által. Ha úgy vesszük, hogy nyolc éve ez megy már, biztosra vehető: demokratikus látszataink és módszereink hamari korrekcióra szorulnak.
