A szerk.

Egérút

A szerk.

A radikális-mérsékelt dialektika boncolgatása a három Jobbik-alelnök kipreparálásáról szóló történet e pontján terméketlennek tűnik, lévén senki nem érti, maguk az érintettek sem, hogy mi lenne a mértékegység ezen a skálán.

Ugyanígy fogalmunk sincs, hogy ha nem a mérséklődés érdekében, akkor konkrétan mi okból szórta ki, helyesebben szórná ki Novák Elődöt, Szávay Istvánt és Volner Jánost a Jobbik elnökségéből Vona Gábor. (Vagy mégis azért?) Mondunk pár variációt. Mert az újonnan behozandó ürgék könnyebben kezelhetők, mint a kirúgandók (mindnek van jobb dolga a fővárosi politizálgatásnál, úm. polgármesterkedés). Vagy: a dinamikát az orosz kapcsolat berregteti – valamelyik Moszkvába van bekötve. De melyik? És az baj, vagy épp ellenkezőleg? Netán: a zsidózás, ha számos, társadalmunkat feszítő problémára választ ad is, mégsem ad választ mindegyikre, ezért kevesebbet kéne zsidózni. Csupa rejtély!

És az elnök vajon jól spekulált-e? Az, hogy az ATV-ben az őt faggató Kálmán Olgától tudta meg, hogy Toroczkai László nem vállalja az alelnöki posztot, arra utal, hogy Vona a hármas operáció előtt meg se kérdezte Toroczkait, ami trehány előkészítésről tanúskodik. Viszont még Toroczkai is meggondolhatja magát. Vagy nem, és akkor más lesz az alelnök. Nem beszélve arról, hogy Szávay István a hétvégén még levegőért kapkodott, ám kedd délután már azzal állt elő, hogy jó, akkor nem indul az alelnökségért. Közleményének hangneme kicsit sértődött, de érvelése józan, belátó. A pártszakadás nem aktuális, ehhez Novák és Volner kevésnek látszik, előbb lesz, hogy a grassroot is ráérez: ha a Jobbik kormányozni akar 8, 10, 12 ellenzékben eltöltött év és az embert próbáló politikai munka után, pontosabban, ha ő, a grassroot személy szerint ilyen-olyan képviselőséget, fb-tagságot, önkormányzati temetőigazgatói posztot, egyebeket szeretne, akkor nincs más út, mint a Vona Gábor által kijelölt, hovatovább fémjelzett. Ennek lényege dettó eléggé nyilvánvaló, behúzni középre, lenyúlni a leendő facér posztfideszes szavazókat, adott esetben a szocpárt orra elől, sőt, azt a teret, ahol Vona pénzt, valami szellemi muníciót vagy legalább politikai know-how-t, politikai gondolatokat sejt. Vona a Fidesz és Orbán hagyatékára pályázik – kis probléma, hogy az örökhagyók még eléggé virgoncak, de azt sem lehet nem észrevenni, hogy a kormánypárti konglomerátum vonzereje halványul, le-leszakadoznak róla mindenféle alkotórészek. A tömeges menekülésre persze még várni kell – de tegyük a szívünkre a kezünket. Bármelyikünk, beleértve ebbe a kedves olvasót is, ha egy nem túl kicsi, de nem is elég nagy szélsőjobboldali párt elnöke lenne, s ha elégedetlen lenne a pár éve beállt 15 százalékkal, mint fölső horizonttal, bírna-e másra spekulálni?

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.