Ugyanígy fogalmunk sincs, hogy ha nem a mérséklődés érdekében, akkor konkrétan mi okból szórta ki, helyesebben szórná ki Novák Elődöt, Szávay Istvánt és Volner Jánost a Jobbik elnökségéből Vona Gábor. (Vagy mégis azért?) Mondunk pár variációt. Mert az újonnan behozandó ürgék könnyebben kezelhetők, mint a kirúgandók (mindnek van jobb dolga a fővárosi politizálgatásnál, úm. polgármesterkedés). Vagy: a dinamikát az orosz kapcsolat berregteti – valamelyik Moszkvába van bekötve. De melyik? És az baj, vagy épp ellenkezőleg? Netán: a zsidózás, ha számos, társadalmunkat feszítő problémára választ ad is, mégsem ad választ mindegyikre, ezért kevesebbet kéne zsidózni. Csupa rejtély!
És az elnök vajon jól spekulált-e? Az, hogy az ATV-ben az őt faggató Kálmán Olgától tudta meg, hogy Toroczkai László nem vállalja az alelnöki posztot, arra utal, hogy Vona a hármas operáció előtt meg se kérdezte Toroczkait, ami trehány előkészítésről tanúskodik. Viszont még Toroczkai is meggondolhatja magát. Vagy nem, és akkor más lesz az alelnök. Nem beszélve arról, hogy Szávay István a hétvégén még levegőért kapkodott, ám kedd délután már azzal állt elő, hogy jó, akkor nem indul az alelnökségért. Közleményének hangneme kicsit sértődött, de érvelése józan, belátó. A pártszakadás nem aktuális, ehhez Novák és Volner kevésnek látszik, előbb lesz, hogy a grassroot is ráérez: ha a Jobbik kormányozni akar 8, 10, 12 ellenzékben eltöltött év és az embert próbáló politikai munka után, pontosabban, ha ő, a grassroot személy szerint ilyen-olyan képviselőséget, fb-tagságot, önkormányzati temetőigazgatói posztot, egyebeket szeretne, akkor nincs más út, mint a Vona Gábor által kijelölt, hovatovább fémjelzett. Ennek lényege dettó eléggé nyilvánvaló, behúzni középre, lenyúlni a leendő facér posztfideszes szavazókat, adott esetben a szocpárt orra elől, sőt, azt a teret, ahol Vona pénzt, valami szellemi muníciót vagy legalább politikai know-how-t, politikai gondolatokat sejt. Vona a Fidesz és Orbán hagyatékára pályázik – kis probléma, hogy az örökhagyók még eléggé virgoncak, de azt sem lehet nem észrevenni, hogy a kormánypárti konglomerátum vonzereje halványul, le-leszakadoznak róla mindenféle alkotórészek. A tömeges menekülésre persze még várni kell – de tegyük a szívünkre a kezünket. Bármelyikünk, beleértve ebbe a kedves olvasót is, ha egy nem túl kicsi, de nem is elég nagy szélsőjobboldali párt elnöke lenne, s ha elégedetlen lenne a pár éve beállt 15 százalékkal, mint fölső horizonttal, bírna-e másra spekulálni?
