4 416 600, azaz négymillió-négyszáztizenhatezer-hatszáz forintra büntette meg J. Pétert, a Jobbik frakcióvezetőjét Kövér László házelnök – ez rekord a parlamenti képviselőkre helytelen magaviselet miatt kirótt büntetések nemes versenyében. E verseny szerfelett sajnálatos módon, illetve a fair play szabályait úgyszólván negligálva a Fidesz képviselőinek szinte hermetikus kizárásával folyik, talán csak egyszer sikerült néhányuknak a táblára kerülés, amikor túl hevesen csavarták ki Hadházy Ákos kezéből az egyébként ugyancsak büntetést érő szemléltetőeszközt.
Mint tudjuk, J. Péter bűne a csúcsdöntés alkalmával annyi volt, hogy kisebb zsák burgonyát kívánt átadni Orbán Viktornak, demonstrálván, hogy a borsodi időközi választáson krumpliért vett szavazatokat a kormánypárt. Nyugodtan kijelenthetjük, J. Péter a tettét visszaesőként követte el, csak a legutóbbi alkalommal száraztésztát használt bűnös céljaira. Nem mellesleg azt sikerült is célba juttatnia, mert akkor nem volt elég éber a Kocsis Máté, Semjén Zsolt, Kövér László fedezetsor, és nem tudtak időben élő falat vonni a veszélybe került miniszterelnök köré (volt ott most egy negyedik fideszes ürge is, de nem jegyeztük meg a nevét). Így – tehát visszaesőként – pedig már ugye nem is olyan magas ez a büntetési tétel. Meg lehet is ellene fellebbezni a kormánypárti többségű mentelmi bizottságnál, J. Péter elkövető szerint teljesen hiábavaló módon – alighanem a tapasztalat beszél a Kövér keze által már büntetett előéletű honatyából. S persze lehet Strasbourgba is menni, az ottani bíróság nem szereti az ilyesmit, meszelték már el Magyarországot épp Karácsony Gergely büntetése miatt, aki még valamicske kártérítést is húzott az államtól a jogtalan vegzatúra okán (az ő bűne akkor a Fidesz-embléma kidekorálása volt a „loptok, csaltok, hazudtok” hármas jelszavával).
Meg hát tényleg nem is a büntetés mértékével van az igazi baj, hanem a tényével. Leginkább azért, mert a 2013 óta, mondhatni, mániákusan büntető Kövér Lászlónak úgy két éve teljesen elgurult a Cavintonja, s mára már kizárólag ezen a módon képes kommunikálni a parlamenti ellenzékkel – egy házelnök esetében az ilyesmi minimum elgondolkodtató. Ez ugyanis Kövér László nyelve, így tudja kifejezésre juttatni a gondolatait, így képes megfogalmazni politikai credóját, ilyen fogalmai vannak a párbeszédről. Arról lehet ugyan vitatkozni, csak nem érdemes, mert nyilvánvaló, hogy vajon mindig ezt a nyelvet beszélte-e a magyar parlament elnöke, vagy ezt csak úgy, hosszú és alapvetően minden – pártbéli, országos, netán világraszóló – sikert nélkülöző politikabeli menetelése során tanulta ki. Hogy valaha más nyelvet is ismert, arra ez az eset is rávilágít valamelyest, hiszen a sajnálatos eseményeket az Országgyűlés elnöke e szavakkal magyarázta: „az ön büdös bunkó frakcióvezetője odanyomul a miniszterelnök elé” – ezt a szöveget sokáig parlamenten kívülinek tartotta a közvélekedés. Mindenesetre a kép egyértelmű, a nyelv letisztult, a mondandó kristálytiszta: 4,4 millió, és lehet menni, köcsög, a mentelmi bizottsághoz – ennyit gondol Kövér László a parlamenti munkáról. S valójában ezt sem ő gondolja, ezt is Orbán Viktor gondolja, Kövér csupán formát ad a gondolatainak (innen jöhet ez a tengernyi keserűség is). Ugyanakkor ez a forma még rengeteg lehetőséget ad a nyelv tökéletesítésére, mert mi van például, ha Jakab Péter is elmegy Strasbourgig, és ne adj’ isten, ő is nyer. Vagy nem megy el, csak indít egy gyűjtést a neten, s négy perc alatt összegyűlik neki a Jobbik szavazóitól és a diktatúra áldozatokra is hajlandó ellenzőitől nem csupán erre a krumplis csínyre, de a következőre is. Akkor hogyan fejezi ki magát Kövér László? Vagy akkor, ha csupán belefárad abba, hogy olykor fel kell ugrania, hogy öntestével védje meg a segítségre szoruló miniszterelnököt. Akkor befüttyenti a parlamenti őrsereget, akik lesokkolózzák és bilincsbe verik a soros helytelenkedőt, és utána kitiltja az illetőt hónapokra az ülésekről? Mindez legalábbis jogában áll. S elnézve a 2013 óta tartó és 2018-ban turbó fokozatba kapcsolt folyamatot, nem is kell már olyan sokáig várni minderre a keresztény szabadság és a stabil parlamenti demokrácia nagyobb dicsőségére.
