Elvinnének mindent

A szerk.

A szavazás előtti napon itt a heti szerkink. És annak utolsó mondatai: "Maguknak tartoznak ennyivel; és nem önöknek kell szégyellni magukat. Menjenek, és szavazzanak a Fidesz ellen."

Az ellenzéki pártok kétségkívül nem könnyítik meg azok helyzetét, akik szeretnék azért egy kicsit elkámpicsorodva látni Orbán Viktort október 12-én este. Tényleg csak a példa kedvéért: az egyik budapesti ellenzéki polgármesterjelölt önvallomása szerint „az első intézkedéseim között lenne, hogy kezdjük el rendbe rakni … pincéit. Ezeken a helyeken szaporodnak a poloskák, és hajléktalanok, ittas személyek használják”. A bicegő szintaxist hagyjuk is. Csak azt képzeljük el, amint az egyébként az országos politikát is megjárt aspiráns győzelme esetén már október 13-án reggel megjelenik a …-i bérházak kapujában, talpig Szellemirtó-felszerelésben, „üdvözlöm, a pincét jöttem tisztítani, remélem, ön nem poloska, nem hajléktalan, nem ittas, mert akkor nem leszünk jóba” – és már fel is kacaghatunk.

false

 

Fotó: MTI

De inkább épp ellenkezőleg. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ennek a jelöltnek egy eleve vesztesnek ítélt kerület jutott, ahol az ellenzék pártjai meg sem próbálkoztak értelmezhető közös induló állításával, úgyhogy majdnem mindegy, hogy az ifjú veterán mivel szédíti a választóit. Sőt, itt a közös jelölt ellenjavallt lett volna, hisz – és ezt már párszor megpróbáltuk elmagyarázni – ahhoz, hogy az ellenzéki pártok kompenzációs listát tudjanak a fővárosban állítani, legalább hét kerületben egymás ellen kell indulniuk. És szögezzük le megint azt is: ez csak az egyik azon abszurd új önkormányzati választási szabályok közül, amelyeknek kifejezett célja a Fidesz demokratikus ellenzékének megosztása, szétforgácsolása, egymás ellen fordítása. Ceterum censeo: az, hogy Magyarországon az október 12-i önkormányzati választások számos településen és budapesti kerületben érdektelenségbe vagy bohózatba fognak fulladni, a Fidesz szándéka szerint alakult így. A kormánypárt hatalomszakértői tudatosan, hideg fejjel, az ellenzéki pártok várható – a saját szervezeti szempontjaikból racionális – magatartását, s a köztük feszülő, sőt, a soraikat belülről feszítő indulatok elszabadulását ügyesen felmérve alkották meg ezeket a feltételeket. Még azt is jól lőtték be, hogy az ellenzéki oldal szereplői egy kicsit elhiggyék: valamit nyerhetnek, és ezért érdemesnek ítéljék benevezni a versenybe – azaz a megbundázott választás miatti bojkottot komoly formában egyik párt se vethesse fel. És nemcsak a választási szabályok miatt lejt ez a pálya (is), hanem a versengő felek egyéb ordító egyenlőtlenségei miatt is. A kihipózott közmédia, mely minden jóérzésű honpolgárban megbotránkozást kell, hogy keltsen az adásidő első percétől az utolsóig; a helyi médiumok, a helyi nyilvánosság totális kormánypárti kontrollja; vagy a kormánypártok és az ellenzék erőforrásaiban mutatkozó különbségek már önmagukban elegendők lennének ahhoz, hogy rossz viccnek tartsuk az október 12-i sajnálatos eseményeket választásnak nevezni. Ha valaki a Holdról csöppen tetszőleges nagyvárosunkba e napokban, pusztán a plakátok méretéből, számosságából és kihelyezésének módjából tévedhetetlenül jut a szomorú következtetésre: nem demokratikus országban jár.

A szavazás előestéjén mindezek előrebocsátásával kell mérlegre tennünk az ellenzék mai állapotát úgy általában, illetőleg körbefordítani tekintetünket szűkebb tájhazánk, azaz bejelentett lakcímünk szerinti választókerületünk demokratikus kínálatán. A kép a látszat ellenére sem egyértelmű. Nem állíthatjuk tiszta lelkiismerettel azt, hogy a fenti kihívást – azaz valamiféle épelméjű stratégiát kiagyalni, s elszlalomozni a nem demokratikus szabályok között – az ellenzéki pártok száz százalékig elbukták volna. Tény, hogy az ellenzéki egyezkedés országos szinten tovább szabdalta a demokratikus térfelet. A budapesti főpolgármesterjelölt-állítás is nyilvánvaló, monumentális, tankönyvi elbaszás, ez sem kérdés. (Az angolszász társadalomtudományi szakirodalom ezt a politológiai jelenséget nevezi clusterfucknak). Az egész önkormányzati választás szimbolikus értelemben legfontosabb posztjáért vívott küzdelemben a legerősebbnek tűnő ellenzéki jelölt is – ez lenne Bokros Lajos, de már ebben sem vagyunk biztosak – csak hátulról, a félvonalról nézi a tizenhatosnál az üres kapu felé nyargaló Tarlós II. számát. Bármily tiszteletre méltó is Bokros közgazdászi életmunkássága, se tömeges támogatottsága, se pártja – azaz megfelelő számú szakértője, odaadó aktivistája, önkéntese, sajtója – nincs; a betöltendő szerepre pedig eddigi politikai track recordja szerint alkalmatlan. (Ami, még egyszer, nem is annyira a főpolgármesterség lenne, hisz ez a poszt leginkább a nevében létezik – hanem az Orbán-rendszer demokratikus ellenzékének összefogása és felbikázása.) Pár oldallal beljebb szomorú képet festünk néhány olyan településről, ahol ilyen-olyan torzsalkodások miatt ugyancsak zátonyra futott az épkézláb, akár a győzelemre is esélyes, egyetlen demokratikus ellenzéki jelölt megtalálása.

De ellenpéldát is tudunk szép számmal mondani (például a budapesti kerületek közül), ahol a lehetetlen feltételek és minden ellenérdek dacára sikerült épkézláb alternatívát állítani a Fidesz embereinek; hovatovább a megpályázott posztokra akár alkalmasnak is vélhető személyeket felsorakoztatni. Az ellenzék bénaságán élcelődni ezért meddő szórakozás lenne, és nem kicsit igazságtalan is. Annak az eldöntését, hogy az esélyes ellenjelölt-állítást hol, melyik településen melyik párt, vagy melyik párt melyik szervezete, melyik személy torpedózta meg, kivihetetlennek és értelmetlennek látjuk; a morális ítélkezést (annak a megválaszolását ti., hogy ezért ki a bűnös) pedig végképp a saját és olvasóink magánügyének tekintjük.

Szempontunk legyen kizárólag politikai.

Ami a most bennünket foglalkoztató kérdést – milyen szabadidős programot válasszunk magunknak október 12-én vasárnap? – nem sokkal teszi egyszerűbbé. A távolmaradás, esetleg az érvénytelen szavazat, a szavazólapra rajzolt lófasz, a személyes bojkott mellett erős érv lehet, ha az Orbán-rezsimmel torkig lévő szavazó ezt a prognózist adja magának: ezekből sose lesz semmi, és akkor már jobban jár az ország, ha mihamarabb véget vetünk a törött lábú lovak piruettjeinek. És különben is, becsapva és megalázva érzi magát azért, mert komplett hülyék, lúzerek, tehetetlen dodók akarják pincerendezésre, poloskairtásra és hajléktalankergetésre rávenni; és még azt is gondolja, az egész játék nem is olyan jóhiszemű, a szavazatát potenciális választottjai pusztán állásszerzésre kívánják felhasználni. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy még azt sem tartanánk kizártnak: egy-egy település lakói okkal elégedettek eddigi – kormánypárti – vezetőikkel. Mértékkel loptak, valamit a falunak, városnak is meghagytak azért, egy szép szökőkutat, egy kifestett művházat, és közben még udvariasak voltak; és akár folytathatnák is. Az örök remény megszállottjai talán még Tarlós István munkásságát is képesek lennének ilyen fényben látni. (Tarlósról ugyancsak pár oldallal beljebb olvasható kitűnő cikkünk.)

A komplett ellenzék shortolása azonban, úgy gondoljuk, most nem helyes magatartás. Menjenek, és szavazzanak. Azért, mert a boj­kotthoz már késő. Azért, mert mai tudásunk szerint – bármi kínos ezt belátni – nincs olyan, hogy utánuk: a semmiből az általunk most belátható időben nem fog előteremni az az új szervezett politikai erő, amely képes lehet megingatni Orbán hatalmi gépezetét. Azért, mert utánuk, az ellenzék nélkül maradt puszta országban csak még több Orbán Viktor van. Azért, mert az újabb megsemmisítő ellenzéki vereséggel nem csak újabb, még durvább durvulás jön az országos politikában, de elvesznek az ellenállítások, a helyi hatalom ellenőrzésének utolsó platformjai is. Azért, mert az ellenzéki kiállás, már maga az elindulás a választáson ma Magyarország számos településén komoly bátorságot kíván, amit a rezsim helyi erős emberei rendszerint fenyegetéssel, foglalkoztatási tilalommal, ellehetetlenítéssel, rágalomhadjárattal honorálnak – a legjobb példa erre talán a miniszterelnök faluja –; és ezeket az embereket, még ha tőlünk távol élnek is, és soha nem találkoztunk velük, nem illő magukra hagyni. Azért, mert október 12-én mód nyílik arra, hogy kifejezzük a tiltakozásunkat – és motivációnak ennyi éppen elég kell, hogy legyen.

Ennél többet, ha akarnánk se tudnánk most mondani – hisz annyi helyen annyiféle konstelláció állhat elő, s a helyi esélyeken, az ellenzéki jelöltek személyén, fekvésén, egymáshoz való viszonyán még helyben sem könnyű eligazodni. Menjenek, és szavazzanak Bokrosra vagy az ambiciózus zöldségesre, az LMP-s Csárdira, szavazzanak a koalíciós kerületi polgármesterekre; szavazzanak akár a legkisebb remény nélkül. Maguknak tartoznak ennyivel; és nem önöknek kell szégyellni magukat. Menjenek, és szavazzanak a Fidesz ellen.

Neked ajánljuk