Falhoz állította az egészségügyet

A csapás mértékét, abban az értelemben, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény és kapcsolt részei közvetlen következményeképp hány kórházi osztály, szakrendelés szűnik meg és hol, mennyivel növekednek a várólisták és csökkennek az ellátás mennyiségi és minőségi mutatói, egyelőre lehetetlen felmérni.

De pár hét, egy-két hónap múlva ezt a lajstromot és ezt a munkát el kell végezni, azért, hogy tisztán lássunk. (Első reflexént egyébként az ellenzék ugrana be ilyenkor – és tényleg, nem is rossz gondolat, hogy tetszőleges országban a választásra készülő ellenzék érveket gyűjt arra és okadatolja, hogy miért akarja a kormánytól átvenni a hatalmat.)

Ám ez – hogy tudniillik hány egészségügyi dolgozó nem írta alá az új szolgálati jogviszonyról szóló szerződést, és ezzel összefüggésben hány ember fog meghalni – csak az egyik, és már önmagában is igen félelmetes vetülete a történteknek. A másik a törvénycsomag lényegének átültetése a valóságba. Vegyük át még egyszer. Az orvosoknak az lett ajánlva, hogy lemondanak a hálapénzről és a másodállásokról, cserébe rendes fizetést fognak kapni. A szakdolgozóknak meg az, hogy lemondanak a hálapénzről és a másodállásokról, és továbbra is megalázóan csekély mértékben fog emelkedni a fizetésük. Viszont börtönbe csukják őket, ha a zsebükbe csúsztatott pár ezer forint elfogadásáért lebuktatja őket az erre a célra felállt titkosrendőrbrigád. A má­sod­állások tiltása a törvényalkotó vélelmezhető szándéka szerint szintén a hálapénzellenes hadmozdulat része lett volna; ám mivel időközben átért a homokon, hogy ez aztán biztosan letérdelteti az ellátást, legalizálták azt, és bizonyos korlátok között az engedélyezését az intézményekre testálták.