A szerk.

Falhoz állította az egészségügyet

A szerk.

A csapás mértékét, abban az értelemben, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény és kapcsolt részei közvetlen következményeképp hány kórházi osztály, szakrendelés szűnik meg és hol, mennyivel növekednek a várólisták és csökkennek az ellátás mennyiségi és minőségi mutatói, egyelőre lehetetlen felmérni.

De pár hét, egy-két hónap múlva ezt a lajstromot és ezt a munkát el kell végezni, azért, hogy tisztán lássunk. (Első reflexént egyébként az ellenzék ugrana be ilyenkor – és tényleg, nem is rossz gondolat, hogy tetszőleges országban a választásra készülő ellenzék érveket gyűjt arra és okadatolja, hogy miért akarja a kormánytól átvenni a hatalmat.)

Ám ez – hogy tudniillik hány egészségügyi dolgozó nem írta alá az új szolgálati jogviszonyról szóló szerződést, és ezzel összefüggésben hány ember fog meghalni – csak az egyik, és már önmagában is igen félelmetes vetülete a történteknek. A másik a törvénycsomag lényegének átültetése a valóságba. Vegyük át még egyszer. Az orvosoknak az lett ajánlva, hogy lemondanak a hálapénzről és a másodállásokról, cserébe rendes fizetést fognak kapni. A szakdolgozóknak meg az, hogy lemondanak a hálapénzről és a másodállásokról, és továbbra is megalázóan csekély mértékben fog emelkedni a fizetésük. Viszont börtönbe csukják őket, ha a zsebükbe csúsztatott pár ezer forint elfogadásáért lebuktatja őket az erre a célra felállt titkosrendőrbrigád. A má­sod­állások tiltása a törvényalkotó vélelmezhető szándéka szerint szintén a hálapénzellenes hadmozdulat része lett volna; ám mivel időközben átért a homokon, hogy ez aztán biztosan letérdelteti az ellátást, legalizálták azt, és bizonyos korlátok között az engedélyezését az intézményekre testálták.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.