Most még jelentős tömegek hiszik úgy, hogy miután álomba merülnek a péntek esti, Gáspár Lacival, mazsorettekkel, Uniteddel, óvodásokkal, plusz tűzijátékkal kísért utcadiszkót követően, eljön közénk a tündér, s reggel szemüket kinyitván egy másik, szebb világra ébrednek. Eltűnik majd a szemhatárról Miskolc, Tatabánya, Komló, "zd vagy Gyoma (elnézést a lokálpatriótáktól) sziluettje, s helyette valami csodálatos, jancsiszöggel kivert, csokival leöntött álomvilág lesz lakhelyük, ahol málnás fröccs folyik a szökőkútból, és mindenkinek lesz három-öt saját mazsorettje/csippendélje. Azután jön a keserű ébredés, majd a jól ismert másnapos kiábrándulás: dejszen maradt minden a régiben, legfeljebb most már rajta a stempli: Ez itt Európa! Erről pedig a magyarnak rögvest eszébe jut majd, mindig is tudtam, hogy Európa egy nagy rakás szar. Ezt a hitét erősítheti a tetszőleges, szemétből kiemelt reklámújság: az egyikben például a cég saját áruit társítani próbálja leendő testvérországainkkal. Francia étel lesz így a mirelit Cordon bleu és a helyben gyártott dijoni mustár, angol az angolszalonna, német a frankfurti virsli, ír a skót whisky, és egy hiányos földrajzi műveltségű marketinges jóvoltából spanyol a veronai.
De magunkról sem tudunk különb bizonyítványt kiállítani. E logika szerint a magyarság az obligát és kitűnő Pick szalámi, gyulai, tokaji, egri bikavér mellett tv-paprikával, tarhonyával, gyíkhússal, mirelit parasztreggelivel, WU2 samponnal, magyaros ízű csipsszel, Erős Pistával, háztartási keksszel indul az unióba - ideális túlélőkészlet az átlagos pusztai nomád számára, aki fémfűrésszel a tarsolyában vág neki, hogy rövid úton a magáévá tegye Európát. S ne higgyük, hogy ez valamiféle lázálom: számos EU-tagállamban - a tévécsatornákon frekventáltan vetített negatív propagandafilmek hatására - oly színben tűnnek fel a mieink (k.-európaiak), mint ízléstelenül öltözködő, piszkos, büdös, Billa-szatyorral felfegyverkezett barbárok, aki folyamatos szemetelés és hepatitises köpetek hátrahagyása mellett törnek előre, hogy meggyalázzák a brit (belga stb.) szüzekkel borított ősgyepet.
Ez persze marhaság, pánikkeltés, látszat, hazug és hamis illúzió, bad trip, ahogy doktor Funk mondaná, hamarosan elmúlik, mint a cukorka hatása, amikor odaát is kiderül, hogy nem, a kelet-európai munkavállalók nem fogják elvenni az ottaniak munkáját, nem kizárólag bűnözni mennek Nyugatra, és igénytelenségükkel meg az olcsó dolgok iránti beteges vonzalmukkal nem okvetlenül fogják leverni mindennek az árát, és tönkretenni ezzel a hosszú évszázadok alatt kimunkált általános üzletmenetet.
A kockázatok más természetűek: politikaiak. Ha végighordozzuk szemünket a most csatlakozó országokon, a kép kevés kivétellel meglehetősen ijesztő. Lengyelország politikaiestablishmentje lényegében összeomlott: egy leginkább a búzaégető und úttorlaszoló Zsikla Győzőre emlékeztető figura áll közel 30 százalékon; Szlovákiában a disztingváltabb jobboldali kormánypártok szinte a nullára írták magukat, és Vlado Meciar a maga 22 százalékával mégiscsak megnyerte az első fordulót; Litvániában a most lemondásra kényszerített államelnökről, Paksasról kiderült, hogy az orosz maffia és/vagy a KGB alkalmazottja, ám népszerűsége ettől mit sem lohadt; és valami nagyon büszkék arra, ami Magyarországon politika, urambocsá' népképviselet címén folyik, mi sem lehetünk. A most csatlakozó 75 millió kelet-európai lakos legalább 20-30 százaléka gyanakodva, de inkább ellenségesen figyeli az uniót s mindazt, amit az unió a nyakára hoz: az Idegent, a Másikat. Imádja az összeesküvés-elméleteket és a fedezetlen ígéreteket, nem nagyon szereti a szabad versenyt, és azt meg végképp utálja, ha valakinek sok pénze van, minélfogva nem rajong a kapitalizmusért sem. Politikai világlátásának alapja az okkultizmus. Általános létállapota a betojtság, és e betojtságában védtelen a politikai irracionalizmussal szemben, amit mindenféle rendű és rangú politikai kalandorok és nacionalista káoszlovagok előszeretettel igyekeznek is kihasználni. Választói tömegként képes a mainstream pártok, a kormányzás befolyásolására; de akár hatalomra is kerülhet. És félreértés ne essék: még mindig ők, mi vagyunk a sínek jó oldalán. A mostani bővítés ugyanis Kelet-Európának csak a kisebbik részét veszi be a tutiba. Kimaradnak a beloruszok, az ukránok, a románok, a bolgárok, kis híján a komplett Balkán: szerény számítások szerint is vagy 130 millió ember, akiknek pedig, vélnénk, szintén alanyi jogon járna a jólét és a biztonság.
Az unió a bővítés után így, ezzel a teherrel vesekszik neki páratlan történelmi feladatának: a nemzetállam pacifikálásának és feloldásának az európai föderációban. De más választása nincs. Hiszen a népet fel kell szabadítani, különben nem lehet kibírni - fogalmazott egykoron az ismeretlen cinikus értelmiségi, s máig sem enyészett el e mondat örök igazsága. Üzenjük tehát, rezignált kőbányai aufkléristák, annak, akit illet: nem pánikba esni, nem beszarni, még akkor sem, ha minden ok megvan rá. Dolgozni. Tovább föderálni. Tovább bővíteni.
