A szerk.

Fenyegetve

A szerk.

Idén tavasszal megsokasodtak Magyarországon a tüntetések. Nyilvánvalóan a lex CEU és a civiltörvény átszabása vitte az utcára az embereket: de a demonstrációk immár elég látványosan túlmutatnak önmagukon.

Szóljon bár egy megmozdulás az orosz befolyásról, Áder János siralmas elnöki teljesítményéről, vagy tényleg a civilek kormányzati üldözéséről, vagy legyen fonák békemenet, végül mindegyikből csak úgy süt az elégedetlenség, a többfrontos felháborodás, az Orbán-rendszer elutasítása. Ugyanakkor e tüntetések állami kezelése is jócskán túllép már megszokott keretein. A miniszterelnök húsvéti szózatában viszkető tenyereket emleget, de gyorsan meg is nyugtat, hogy a rendőrség szerfelett fegyelmezetten tűri, sőt a „végsőkig elmennek a türelemben”, hogy „borzalmas dolgokat skandálnak” az elpimaszodott sorosbérencek. Orbán vonatkozó közlését érdemes szó szerint is idézni, mert ebből következik az állam és mindenféle segédcsapatainak az összes további gesztusa. Tehát: „A rendőreink pedig – szemben egyébként a legtöbb nyugat-európai országnak a magatartásával – a végsőkig mennek el türelemben, és csak annyit szeretnének, hogyha balhé nélkül véget érnének ezek az utcai megmozdulások, és nem lépnek föl olyan válaszeszközökkel, mint amilyen Franciaországban, Németországban vagy éppen Nagy-Britanniában rendszeresen látható ilyen eseményekkor. És ezért tiszteletet is érdemelnek szerintem a rendőreink.” Tudniillik azért érdemelnek tiszteletet, mert nem sóznak oda, ha „borzalmas dolgokat skandálsz” – egyelőre.

Azt, hogy e szavakat a maga keresetlenségével Németh Szilárd, Orbán pártjának alelnöke is elismételte, normál esetben írhatnánk a mindenáron való teljesítési kényszer számlájára is, de közben gyorsított eljárásban ítéli el a bíróság a magukról megfeledkezett (vízfestéket hajigáló) tüntetőket – szám szerint négyet. Kinek egyhavi közmunka jut, kinek 30 ezer forintos pénzbírság, meg némi diplomáciai, illetve jóbaráti figyelem, ami a jóbarát ugyancsak tiszteletre méltó fegyelmezettségének hála, happy enddel felérő bocsánatkéréssel végződik. Mind­ennek látszólagos mellékkövetkezményeként ott tartunk éppen, hogy hazánk egyik elismert történésze a televízió nyilvánossága előtt vitatkozik egy Oroszországból érkezett vodkakereskedővel a II. világháború kitörésének körülményeiről, ami ugyebár maga a demokrácia, a társadalmi párbeszéd ércnél is maradóbb emlékműve. Vagy ha nem, hát Hannibál tanár úr hányattatásai Abszurdisztánban – mindegy, így is, úgy is arról szól, hogy polgár, maradj nyugton a fenekeden, ne hajigálj vízfestéket, ne skandálj borzalmas dolgokat, s akkor nem lesz esetleg semmi baj, a viszkető tenyerű türelmesek nem lépnek fel „válaszeszközökkel”, s a parlamenti őrség sem veti be vadiúj aknavetőit, ha szordínósan óbégatsz a Kossuth téren. Nem jönnek Kubatov kopaszai, csak akkor, ha népszavazni akarsz, vagy kamaszlányoktól kell megvédeni a székházat.

Egy-egy nagyobbacska tüntetés után Magyarországon mindig előkerül, hogy „na, és mire mentek vele”, meg hogy „mi lesz ebből”? Így biztosan nem lehet megszabadulni az Orbán-rezsimtől. Rész- vagy időszaki sikereket is csak a rezsimnek mérsékelten fontos dolgokban lehet elérni, mint az internetadó, a vasárnapi boltzár vagy éppenséggel az olimpia ügyében. Úgyhogy mi végre az egész? Sokan osztják e beletörődő, némi reménytelenségről árulkodó nézeteket. Csak pont Magyarország egyszemélyi vezetése, vagy ha tetszik, a magyar állam nem osztja: az igenis tart ezektől a tüntetésektől. Sőt, a fenyegetőzés a fizikai erőszakkal épp arról árulkodik, hogy fél tőle, mint ördög a tömjéntől. Ne ugrálj, mert lebaszok egyet – ismerős retorika, nemde? Például a lelátókról.

Hogy most azért retteg-e Orbán e tüntetésektől, mert immár egy viccpárt pár ezer fős tüntetése is azonnal eljut a Fox Newsig, s nyakunkon az ő egyik fő történelmi hagyatékának, az ún. vizes vébének a startja? Amikor is a kormánykörök szócsövei szerint hatmilliárd ember fogja figyelni a világon, hogy mi a fene történik itt – s hogy venné ki magát, ha ennyi ember szeme láttára kenné be vízfestékkel valaki a szép új piramist? Vagy éppenséggel azért retteg, mert meg van róla győződve, hogy az ilyen tüntetések igenis alkalmasak komoly társadalmi változásokat generálni? Ez egyelőre nem tudható. Az is lehet, hogy csak a szimpla rossz lelkiismeret a félelem oka. Csakhogy a fenyegetés maga ezúttal fontosabb, hiszen Magyarországot e pillanatban a saját vezetése és annak barátai fenyegetik. Volt már ilyen nem is egyszer a történelemben, olyan is akadt köztük, ami demokráciának nevezte magát, nem is olyan rég. De mind elmúlt.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.