A szerk.

Gyűlölünk

A szerk.

Pedig milyen jól kezdődött a hétfői nagy meccs: bevonultak a nagyurak.

Orbán Viktor és családjának azon része, amelyik közismerten a saját (arany)lábán áll. Mészáros Lőrinc, aki önerejéből lett a leggazdagabb magyar. Csányi Sándor, aki leggazdagabb magyarból lett – hacsak nem önerejéből ő is – a második leggazdagabb magyar. Hernádi Zsolt, a Mol, meglehet, most épp nem világszerte körözött vezére. Varga Mihály pénzügyminiszter (neki most mintha kicsit jobban kéne pedálozni, nyilván sajnálta, hogy nem lehet egyszerre két meccsen). S bevonult még Kövér László is, illetve kollégája, a magát poszt-nácinak valló szlovák náci párt vezetője, Andrej Danko, aki legutóbb házelnökként személyesen felügyelte, hogy nagyobb legyen a szlovák nemzeti zászlórúd, mint a magyar, de nyugodtan nevezhetjük a – kifejezetten a helyi magyarok ellen kiszabott – szlovák himnusztörvény atyjának is. Itt persze jól megfértek egy gyékényen, Orbán jobbján Danko, balján Schmitt Pál – két közismert diplomatolvaj.

Apropó, himnusz atyja: jól is folytatódott minden. A magyar közönség (saját nevén: a Fekete sereg) úgy szétfütyülte a szlovák himnuszt, mint annak a rendje, pompásan látszott a tévében is (mondhatni látta ország-világ), hogy a szegény hülye szlovák játékosok csak tekergetik a nyakukat, nézik, hogy mi van itt, hol a himnuszuk, volt, amelyik megpróbálta énekelni, de mivel nem hallotta a zenét, bele is sült hamarosan. A sereg (Előttetek az Európa-bajnokság, mögöttetek „Christiano homosexuál”) teli tüdővel fütyül, hogy aztán a meccs alatt átváltson kedélyes szlovákozásra: „Utálunk, szar Szlovákia!” rigmus. „Idősebb vagyok, mint Szlovákia” feliratú pólók. Aztán szépen kikaptunk. Először az agy mondta fel szolgálatot, s vált az elején még csak-csak kihüvelyezhető taktika teljes tanácstalansággá, aztán a láb is felmondta, a meccs végére már csak lézengtek legjobbjaink. Rúgtunk egy gólt, persze pontrúgásból – ez volt a második, amit sikerült Szlovákia fennállása óta. Hat meccs, négy vereség, nulla győzelem. De ez azért van, mert csalt a bíró, oda is ment hozzá az egyik magyar fiú, hogy erre felhívja szerényen a figyelmét, hát nem kiállította azt is, biztos azért, nehogy kiegyetlenítsünk az öltözőben. S ebbe a csalóbírózásba még az olasz tréner is beszállt, mert már ő is magyar. S mi gyűlöljük a bírókat, mert csalnak ellenünk, gyűlöljük a szlovákokat, mert elvernek mindig, s a zászlórúdjuk is nagyobb, gyűlöljük a románokat, mert fütyülnek a magyar himnusz alatt, gyűlölünk mindenkit. Ki is van írva az új kirakatcsapat, a Fradi meccsein transzparensre, lehet ilyen fekete pólót kapni a szurkolói boltban, s ez Orbán Viktor focijának eszmei mondanivalója is. Meg az országának.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.