Korábbi hírek szerint Trócsányi a humanitárius segélyezést és katasztrófavédelmet kapta volna – ennél a bővítés fajsúlyosabb, de az a Navracsics Tibornak 2014-ben kiosztott kulturális-oktatási-sport területnél is. Von der Leyen tehát nem alázta meg Orbán Viktort; képzeljük el, amint az elmúlt négy évben a migráció ellen miniszterként hadakozó Trócsányi menekülttáborok látogatásával és a „migránskártya” menedzselésével múlatja biztosi idejét. S teszi ezt szívvel. Lélekkel!
Szó nincs megalázásról; sőt, mivel Orbán kifejezetten ambicionálta a bővítési területet, a látszat az, hogy a német kereszténydemokrácia Angela Merkel soproni beszéde után újabb gesztust tett a magyar miniszterelnöknek.
Bár alighanem UvdL megengedett magának egy kaján félmosolyt, amikor a Trócsányinak küldött munkaköri leírásban ahhoz a részhez ért, hogy a biztosnak különös figyelmet kell fordítania a csatlakozás előtt álló balkáni országok jogállami fejlődésére és a korrupcióellenes küzdelemre. A levél figyelmeztet a nyugat-balkáni régióban erősödő külső befolyásra – értsd: az orosz és kínai nyomulásra –, és hát nem emlékszünk arra, hogy Trócsányi harcosan tiltakozott volna az oroszok vagy Kína magyarországi térnyerése ellen. Továbbá a bővítési biztos felel az Ukrajnával és az észak-afrikai országokkal fenntartott EU-s kapcsolatokért is – előbbi fronton az ukrán nyelvtörvény, utóbbin a migránsellenes propaganda miatt lóg ki a magyar hozzáállás az uniós mainstreamből.
Mindezen okok miatt Trócsányinál szerencsétlenebb választást nehéz elképzelni a bővítési posztra, még akkor is, ha éles helyzetekben az EB-n belül Josep Borrell külügyi főképviselőé lesz a döntő szó, az uniós bővítésről meg végső soron a tagállamok dönthetnek. Trócsányi igazságügyi miniszterként reklámarca volt a magyar jogállam lebontásának – európai parlamenti meghallgatásán biztosan kap majd kellemetlen kérdéseket. (Jellemző egyébként, hogy a brüsszeli folyosókon a kormányzati spin azt sulykolja, hogy Trócsányi nem tagja a Fidesznek.) A DK, a Momentum és az MSZP EP-képviselői már be is jelentették, hogy nem szavaznak meg olyan biztosi kollégiumot, amelynek Trócsányi is tagja, és erre kérik európai frakcióikat (a szocdemeket illetve a Renew Europe csoportot) is. Trócsányi kigolyózása nem tűnik reménytelen vállalkozásnak – elvégre bizottsági alelnöknek sem tudták megválasztani az EP-ben –, jóllehet, von der Leyen valószínűleg arra számít, hogy amiként őt magát szűk többséggel elnökké választotta az EP, úgy a csapata is átmegy majd, Trócsányistul.
A szavazás kimenetelénél azonban érdekesebb, hogy miért mutatják újabban a németek a szebbik orcájukat Orbán felé. A kézenfekvő magyarázat szerint a gyümölcsöző gazdasági kapcsolatok miatt (gondoljunk csak a németekkel nyélbe ütött 1,76 milliárd eurós közelmúltbeli magyar hadiipari beszerzésre). De jó szándékú taktikai megfontolások is állhatnak Merkelék látszólagos fordulata mögött. Régi gyakorlat az EU-ban, hogy a portfóliók tagállamokra osztásával bizonyos ügyeket próbálnak hangsúlyozni a helyi nyilvánosságban: a naiv megfigyelőben az a gondolat is fölmerülhet, hogy miközben Trócsányi a balkáni államokon kéri számon a jogállamiságot, nehezebb lesz beadni a hazai választóknak, hogy a magyar jogállamiság uniós számonkérése az Orbán-kormányon tényleg sorosista összeesküvés.
Trócsányi jelölése legfeljebb kommunikációs siker Orbánnak. A Magyarország és az EU viszonyát hosszabb távon meghatározó kérdések továbbra is nyitottak: mekkora összeg jut Magyarországnak a következő hétéves költségvetésből; összekötik-e a kifizetéseket a jogállamiság ellenőrzésével; kizárják-e a Fideszt az Európai Néppártból. Az összkép felől nézve a Von der Leyen-bizottság összetétele már nem annyira kedvező Orbán számára. Míg az előző EB 28 tagjából 14 volt néppárti, most a 27-ből csak 9 biztost ad az EPP, míg a szocdemek és a liberálisok összesen 16-ot. Vagyis a májusi EP-választás után másodjára buktatta meg a politikai matek a tusnádfürdői bölcs európai tézisét, miszerint a Néppártnak a szélsőjobbal kell összeborulnia, a baloldaliakat és liberálisokat meg ellenségként kell kezelnie. Az EU vezetői sem gondolhatják komolyan, hogy Orbánt jóindulattal és szép szavakkal letéríthetik erről az útról.
