A szerk.

Gyün-e, vagy mén?

A szerk.

Lehet, hogy csak a szemünk káprázik, de nagyban zajlik a Jobbik szalonképesítése, a figyelem és a tisztelet ezer apró jelét, amely a kormánypárt felől árad az életerős junior partner iránt, lehetetlen nem észrevenni. A fejünket ott kaptuk fel, lehet, bőven elkésve, amikor Csurka István temetésén - ami legalább annyira kegyeleti aktus, mint politikai demonstráció volt - egy követ nem lehetett volna eldobni, hogy ne találjon kormánypárti politikust.

(Hisz akár bevallja a Jobbik, akár nem, mégiscsak Csurka köpönyegéből bújtak elő, vagy legalábbis egy olyan köpönyegből, amit az 1989 utáni köztársaságban először Csurka penderített maga köré.) Aztán. Orbán Viktor a minap, amikor Vona Gábor a szemére hányta az uniós pénzügyi paktum aláírását, azt találta mondani, hogy eddig azt hitte, bírja Vona Gábor támogatását az unióval szemben folytatott küzdelmében. Jé! Hát eddig bírta? Gyöngyösi Márton, a Jobbik külügyi kabinetjének vezetője, aki nemrég a Jerusalem Postnak magyarázta el, hogy ez a holokausztdolog azért grízes egy kicsit, a köztévében fejthette ki nézeteit azt unióból való kilépésünk szerfölött kívánatos voltáról, inkább rokonszenvező, és csak kicsit hökkent riporteri asszisztencia mellett. Aztán tulajdonképpen a semmiből pörgött ki elénk Pintér és Vona, majd Gaudi-Nagy és Navracsics vitája a Közgázon: eddig legalábbis nem volt magától értetődő, hogy a parlamenten kívül is szóba lehet állni a szélsőjobbal, most meg szinte vágni lehetett a kölcsönös megbecsülés és tisztelet honépítő atmoszféráját. (A demokratikusan artikulált nézetkülönbségek mellett, természetesen.)

Mi a fene folyik itt? Kétkészletnyi honfikebel talál épp egymásra a magyar lélek ama forrásvidékén, ahol az igaz hazaszeretet fakad, avagy épp ellenkezőleg, valakik nagyon átvernek valakiket, de még nem lehet tudni, hogy ki kicsodát, és még az is lehet, hogy aki azt hiszi, hogy most átvágja a másikat, végül csak saját magát fogja, de randán? Ki nyeri a következő választást, és előállhat-e olyan helyzet, hogy Vona Gábor tesz majd koalíciós ajánlatot Orbán Viktornak?

Idáig nem szaladnánk előre (egyébként nem, nem állhat elő); de az is biztos, hogy a vetélkedés, amit a Fidesz külföldön - tulajdonképpen lenyűgöző orcátlansággal - a konszolidált, európai jobbközép és a nácoid extremizmus deathmatch-ének próbál beállítani, némileg bonyolultabb dinamikával bír.

Orbánnak a Jobbik egyszerre riválisa és kézenfekvő szövetségese: erről már az is sokat elárul, hogy a Jobbik-szavazók kedvenc második pártja a Fidesz, és vice versa. Hogy Orbán a Jobbikot megsemmisíteni, szavazóinak teljes vagy túlnyomó állományát maga mögé állítani nem tudja, az mára nagyjából világos lett. (Pedig erre gondolhatott "a két pofonnal hazaküldöm őket" stratégia meghirdetésekor.) De valamit kezdenie kell vele - és innentől kezdve a Fidesz és a Jobbik közti zóna a jövő súlyosan fojtogató, barna ködébe vész, amiben minden megtörténhet. Ha a Jobbik jó sok szavazót mar 2014-re a bizonytalanok közül, netán a mostani Fidesz-táborból, úgy Orbán aligha kerülheti el a koalíciót vele: és az egyfordulós, inkább többségi rendszer miatt (ahol az egyéni körzetek nagyjából eldöntik azt is, ki fog kormányozni) ennek választási koalíciónak kell lennie. (Legalább fű alatt: hogy például nem indítanak erős jelölteket egymás ellen.) Különben előfordulhat, hogy az egyharmadot meg egy kicsit szerző baloldali blokk (és bizonyára lesz ilyen) egymaga lenyomja a két jobboldali pártot. Vagy mégis inkább arra kéne a Fidesznek rámenni, hogy ő raboljon a Jobbiktól? Fuvolázzon tovább a Jobbik dumáira fogékony közönségnek, és rabolja ki a kisebbet? Ha a választási programját már úgyis nemhogy lenyúlta, de a nagy részét megvalósította?

Nehéz kérdés, amiben kísért a múlt is: egy szélsőjobboldali pártocska - és korábbi koalíciós csendestárs - a puszta jelenlétével egyszer már kiütötte Orbán kezéből a kormányzást. (Amikor a MIÉP 2002-ben épp nem jutott be a parlamentbe, de elvitt majd' 5 százalékot.) Még jó, hogy nem most kell dönteni róla: ám az biztos, hogy akár kifosztani akarja a Jobbikot, akár szövetségre lépni vele, Orbán nem idegenítheti el magától a magyarországi szélsőjobbot. Vagy a szavazóira, vagy a pártjára mindenképp szüksége lesz: ezért - miközben külföldön épp rá hivatkozva igazolja minden disznóságát - itthon lassan, de biztosan ruházza fel a tiszteletre méltóság és az elfogadhatóság aurájával.

Miközben Orbán még mindig azt hiszi, hogy ő jelöli ki a határokat, így húzza a Jobbik magára, minden határtól messze jobbra Magyarországot. De ezen az úton, ha ők is fognak végigmenni rajta, nem ők indultak el.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.