2016. március 15-én délelőtt Orbán Viktor megtartotta politikai pályája legelborultabb beszédét. Csak a helyhiány (meg az elemi jóérzés) gátol meg minket abban, hogy idemásoljuk Toroczkai László ugyancsak 2016. március 15-i beszédét, amit – hogy nem szakad le az ég – a Március 15. téren, Petőfi Sándor szobra alatt mondott el, és összevessük Orbánéval. Ha udvariasak akarnánk lenni a miniszterelnökkel, azt mondanánk, egykutya. A valóság ezzel szemben az, hogy Orbán már rég elhagyta Toroczkait, s most adta ezt a legközérthetőbb módon mindenki tudtára. Igen, szélsőjobboldali uszításban, nevetséges vagy éppen tragikus összeesküvés-elméletek pertraktálásában, mindenben. Igen, tébolyban is.
Tette mindezt úgy Magyarország miniszterelnöke, hogy szavai látszólag fegyelmezetten simultak bele pártja általános retorikájába, leszámítva mondjuk a látványos, helyenként rikácsolásba fúló erőlködést. Orbán segédei már erőlködés nélkül is tudnak menekültezni, brüsszelezni, tudjukjólhogykikezni. Persze tudható, hogy Orbánnak sem a menekültezéshez kellett felszívnia magát, hanem ahhoz, hogy egyáltalán elmondja a mondókáját. A mondókát, ami nagyrészt megint arról szólt, hogy ő egy rohadt nagy világpolitikai tényező, akire azt a szerepet osztotta a „történelem ura”, hogy megmentse Európát. A menekültektől, a brüsszelitáktól, de legfőként a tudjukjólhogykiktől (ezt ő mondta így), az arctalan háttérhatalomtól.
Orbán Viktor hivatalánál fogva számos alkalommal képviseli Magyarországot az Európai Unióban, például Brüsszelben is. Abban az Európai Unióban, amelyhez hazánk népszavazáson kinyilvánított, egyértelmű akaratából tartozunk. Orbán Viktort, amikor Magyarországot képviseli az unióban, nem tisztelik eléggé, s ő ezt minden lehetséges alkalommal belezokogja a köztérbe. Nem tisztelik? Gyakorlatilag levegőnek nézik, megvetik. Ez nyilván nem jó Magyarországnak; nem jó az európai politika szintjein, de főként azért nem jó, mert az így szerzett frusztráció és sértettség határozza meg hazánk politikáját is. Ennek kompenzálására találta ki magának Európa megmentője szerepét, amit senki nem vesz már be, vagy csak annyian, ahányan most hagyták, hogy odabuszoztassák őket a múzeum elé. Senki nem veszi be, de akiknek a legkisebb érdeke is fűződik Orbán hatalomban maradásához, azok eltűrik. S az így keletkező látszat engedi meg Orbán Viktornak azt az arcátlanságot, hogy ismételten, újra és újra jókra és rosszakra, alattvalókra és árulókra ossza fel az országot, s minden gesztusával, minden szavával egymásra uszítsa őket. A kétfajta forradalmi hagyomány, amit e beszédében kifejteni igyekezett, és a fejtegetés közben elejtett kiszólás pontosan erről szólt. Felszólítás volt a polgárháborúra. Engedjük meg, a hideg polgárháborúra. Nem mintha Orbán olyan képet mutatott volna magáról, mint aki különbséget tud tenni hideg és meleg, igaz és hamis, őszinte és hazug között.
Nem sokkal a miniszterelnöki beszéd után, március 15-én délután jöttek a megszólítottak, akiket Orbán lazán hangoskodóknak nevezett a beszédében. Jöttek, jöttek, s még mindig jöttek, és még fél óra elmúltán is csak jöttek. Tömött sorokban. Nekik nem kellett összébb húzni a kordont, ők be sem fértek, olyan sokan voltak. Soha még ilyen kevesen nem voltak Orbán Viktor ünnepi beszédén, és soha ilyen sokan nem voltak egy Orbán Viktor elleni tüntetésen.
Mely tüntetés ugyan a megalázott magyarországi pedagógusok és az ugyancsak tönkretett magyar oktatás körülményeinek a javításáért állt ki, de leghangosabb jelszavai mégiscsak azok voltak, hogy Orbán, takarodj!, illetve Mocskos Fidesz! S a tüntető pedagógusok legfőbb követelése is az volt, hogy Orbán Viktor nyolc napon belül kérjen tőlük bocsánatot, mert ha nem teszi, s utána nem küld tárgyalni Balog és Palkovics helyett igazi kompetenciával bíró megbízottakat, akkor sztrájkolni fognak. Mely sztrájkhoz a pedagógusok az egész társadalom segítségét elvárják, de legalább a társadalom azon 75 százalékának segítségét, amelyik eddig már kinyilvánította a támogatását az irányukba.
Vajon megtalálják-e együtt – a bocsánatkérő Orbán és a pedagógusok – a megoldást az oktatási rendszer bajaira? Ugyan már! Csak egy tanulsága van a 2016-os március 15-ének, de az mindennél élesebb. Az tudniillik, hogy Orbánnal nem megy. Sem az oktatás rendberakása, sem Magyarország boldogulása. Vele csak az ostoba háborúsdi megy, pillanat diktálta, idióták zsebéből előrángatott ellenségekkel, démonokkal. Kell ez?
