A szerk.

Hangoskodók

A szerk.

Soha még ilyen kevesen nem voltak Orbán Viktor ünnepi beszédén, mióta hatalmon van. A rendezők kényszerűségből szűkebbre vonták a kordonokat, hogy az egybegyűltek tömegnek lássanak; egyszerűen felkapták a kerítéseket, és beljebb cipelték őket.

2016. március 15-én délelőtt Orbán Viktor megtartotta politikai pályája legelborultabb beszédét. Csak a helyhiány (meg az elemi jó­érzés) gátol meg minket abban, hogy idemásoljuk Toroczkai László ugyancsak 2016. március 15-i beszédét, amit – hogy nem szakad le az ég – a Március 15. téren, Petőfi Sándor szobra alatt mondott el, és összevessük Orbánéval. Ha udvariasak akarnánk lenni a miniszterelnökkel, azt mondanánk, egykutya. A valóság ezzel szemben az, hogy Orbán már rég elhagyta Toroczkait, s most adta ezt a legközérthetőbb módon mindenki tudtára. Igen, szélsőjobboldali uszításban, nevetséges vagy éppen tragikus összeesküvés-elméletek pertraktálásában, mindenben. Igen, tébolyban is.

Tette mindezt úgy Magyarország miniszterelnöke, hogy szavai látszólag fegyelmezetten simultak bele pártja általános retorikájába, leszámítva mondjuk a látványos, helyenként rikácsolásba fúló erőlködést. Orbán segédei már erőlködés nélkül is tudnak menekültezni, brüsszelezni, tudjukjólhogykikezni. Persze tudható, hogy Orbánnak sem a menekültezéshez kellett felszívnia magát, hanem ahhoz, hogy egyáltalán elmondja a mondókáját. A mondókát, ami nagyrészt megint arról szólt, hogy ő egy rohadt nagy világpolitikai tényező, akire azt a szerepet osztotta a „történelem ura”, hogy megmentse Európát. A menekültektől, a brüsszelitáktól, de legfőként a tudjukjólhogykiktől (ezt ő mondta így), az arctalan háttérhatalomtól.

Orbán Viktor hivatalánál fogva számos alkalommal képviseli Magyarországot az Európai Unióban, például Brüsszelben is. Abban az ­Európai Unióban, amelyhez hazánk népszavazáson kinyilvánított, egyértelmű akaratából tartozunk. Orbán Viktort, amikor Magyarországot képviseli az unióban, nem tisztelik eléggé, s ő ezt minden lehetséges alkalommal belezokogja a köztérbe. Nem tisztelik? Gyakorlatilag levegőnek nézik, megvetik. Ez nyilván nem jó Magyarországnak; nem jó az európai politika szintjein, de főként azért nem jó, mert az így szerzett frusztráció és sértettség határozza meg hazánk politikáját is. Ennek kompenzálására találta ki magának Európa megmentője szerepét, amit senki nem vesz már be, vagy csak annyian, ahányan most hagyták, hogy odabuszoztassák őket a múzeum elé. Senki nem veszi be, de akiknek a legkisebb érdeke is fűződik Orbán hatalomban maradásához, azok eltűrik. S az így keletkező látszat engedi meg Orbán Viktornak azt az arcátlanságot, hogy ismételten, újra és újra jókra és rosszakra, alattvalókra és árulókra ossza fel az országot, s minden gesztusával, minden szavával egymásra uszítsa őket. A kétfajta forradalmi hagyomány, amit e beszédében kifejteni igyekezett, és a fejtegetés közben elejtett kiszólás pontosan erről szólt. Felszólítás volt a polgárháborúra. Engedjük meg, a hideg polgárháborúra. Nem mintha Orbán olyan képet mutatott volna magáról, mint aki különbséget tud tenni hideg és meleg, igaz és hamis, őszinte és hazug között.

Nem sokkal a miniszterelnöki beszéd után, március 15-én délután jöttek a megszólítottak, akiket Orbán lazán hangoskodóknak nevezett a beszédében. Jöttek, jöttek, s még mindig jöttek, és még fél óra elmúltán is csak jöttek. Tömött sorokban. Nekik nem kellett összébb húzni a kordont, ők be sem fértek, olyan sokan voltak. Soha még ilyen kevesen nem voltak Orbán Viktor ünnepi beszédén, és soha ilyen sokan nem voltak egy Orbán Viktor elleni tüntetésen.

Mely tüntetés ugyan a megalázott magyarországi pedagógusok és az ugyancsak tönkretett magyar oktatás körülményeinek a javításáért állt ki, de leghangosabb jelszavai mégiscsak azok voltak, hogy Orbán, takarodj!, illetve Mocskos Fidesz! S a tüntető pedagógusok legfőbb követelése is az volt, hogy Orbán Viktor nyolc napon belül kérjen tőlük bocsánatot, mert ha nem teszi, s utána nem küld tárgyalni Balog és Palkovics helyett igazi kompetenciával bíró megbízottakat, akkor sztrájkolni fognak. Mely sztrájkhoz a pedagógusok az egész társadalom segítségét elvárják, de legalább a társadalom azon 75 százalékának segítségét, amelyik eddig már kinyilvánította a támogatását az irányukba.

Vajon megtalálják-e együtt – a bocsánatkérő Orbán és a pedagógusok – a megoldást az oktatási rendszer bajaira? Ugyan már! Csak egy tanulsága van a 2016-os március 15-ének, de az mindennél élesebb. Az tudniillik, hogy Orbánnal nem megy. Sem az oktatás rendberakása, sem Magyarország boldogulása. Vele csak az ostoba háborúsdi megy, pillanat diktálta, idióták zsebéből előrángatott ellenségekkel, démonokkal. Kell ez?

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.