A történet úgy kezdődött, hogy a kormánypárt, Jarosław Kaczyński Jog és Igazságosság (PiS) nevű formációja még decemberben törvényt fogadott el az Ab-ről. Nem fogják kitalálni, olyat, amelyik súlyosan csorbítja az intézmény képességeit arra, hogy a törvényhozás alkotmányellenesnek minősíthető túlkapásainak gátat szabjon. Annak a szűken vett jogi részleteiben, hogy hogyan tenné ezt, most sajnos nem tudunk elmerülni, a lényeg, hogy e furmányos, az Ab működési szabályait átíró módosítások részben az alkotmányossági vizsgálatok és a döntéshozatal, a jogszolgáltatás megbénítását célozzák, részben pedig azt, hogy a kormánytöbbség jószerivel kénye-kedve szerint cserélgethesse le a testület jelen (nem is túl burkoltan komcsi disznónak bélyegzett) tagjait. A PiS motivációinak taglalásánál ugyancsak nem időznénk sokat. A kormánypárt törvényhozási teendőinek listáján számos olyan ügydarab szerepel, amelyek sikeres megvalósulása szempontjából a jogállami kontroll kifejezetten ellenjavallt; ezek közé tartozik az egyéb – az Ab-hoz képest egyéb – fékek és ellensúlyok felszámolása, a rendőrállam bevezetése (az új információs és rendőrségi törvénnyel), a szabad kéz az államigazgatás erőteljes purgálásához, i tak dalej, i tak dalej, egyáltalán, a szabad kéz mindenhez.
Csakhogy a lengyel Ab ezeket a módosításokat – amelyek tehát nem másra, mint önnön magára vonatkoznak – a minap alkotmányellenesnek és a jogállamiság normáival összeegyeztethetetlennek minősítette, majd ugyanazzal a mozdulattal meg is semmisítette. Mellékszál, de az egy időben hazánkban is aktív Velencei Bizottság az Ab-éhoz szinte szóra egyező véleményt adott ki az új törvényről, igaz, annak nincs kötelező hatálya, a Bizottság, mint azt a saját bőrünkön is megtapasztalhattuk, pusztán ajánlásokat tesz. Azt azonban még nem tudjuk, hogy az Ab döntése végül is többet nyom-e majd a latban ennél az ajánlásnál, vagy épp ellenkezőleg, még annyit sem fog érni, mint sóhaj a forradalom forgószelében. Elvben és a jog szerint, ha az Ab megsemmisít egy törvényt, az meg van semmisítve, oszt’ csá’, mehet mindenki, amerre lát: ám a határozat érvénybe lépéséhez a határozatot a kormánynak – kötelezően – ki kell hirdetnie. Nos, ez az, amit a kormányfő Beata Szydło nem tett meg azóta sem; Lengyelország pedig lapzártánkkor lassan már egy hete egyfajta alkotmányos vákuumban lebeg.
Az elmúlt napokban Varsóban több tízezres kormányellenes tüntetésen álltak ki a polgárok az Ab és az alkotmányosság, e menthetetlenül absztrakt fogalom mellett, és az intézmény jogköreinek csorbítása ellen – az első szomorú gondolat, ami erről nekünk beugorhat, az az, hogy Magyarországon 2010-ben mindössze pár tucat, de mondd, egy-két száz mindenre elszánt tüntető ment az utcára, lényegében egyetlen alkalommal, azért, mert a parlamenti többség megalázta és leaprította az Ab-t. A második meg az, hogy a magyar Alkotmánybíróság kimiskárolása ellen maga a magyar Alkotmánybíróság sem különösebben tiltakozott; és úgy azért elég nehéz a polgároknak megvédeni egy intézményt, ha maga az intézmény is kushad és félrenéz. Sorozatban: akkor is, amikor saját magáról van szó, és akkor is, amikor másról. Pedig összeszedhette volna a bátorságát és a szakmai tisztességét, és kimondhatta volna egy sor alkotmánymódosítás alkotmányellenességét (például az alkotmányozáshoz szükséges négyötödös többségre vonatkozó szabály kétharmados eltörléséét). Kiállhatott volna a törvényhozási eljárás szabályainak betartása mellett, elmondhatta volna, miért alkotmányellenes a választáson a győztes párt kompenzációja, dönthetett volna a tényleges életfogyt alkotmányellenességéről. És így tovább, és így tovább.
S hogy azért nem tette mindezt, mert Orbán akkor előbb-utóbb bezúzza őket teljesen? S inkább mentették a kevés menthetőt? Igen, volt ilyen is: az egyházügyi törvény meg a 98 százalékos különadó elmeszelése; vagy az, amikor a testület megsemmisítette a közszereplők személyiségi jogainak nyilvánosságellenes felturbózását a Ptk.-ban. Talán így lett volna. Talán a lengyel Alkotmánybíróság sem húzza sokáig, tömeges tiltakozások ide vagy oda: az alkotmánybíróságok nem parancsolnak karhatalomnak, így a diktatórikus ösztönű kormányokkal szemben általában ők húzzák a rövidebbet. De a mai varsói tüntetésekhez, ahhoz, hogy az emberek nagy számban kiálljanak a saját jogaikért, kellett a lengyel Alkotmánybíróság bátorsága és kiállása is. Magyarországon rövidesen három alkotmánybírónak is kifut a mandátuma: a kormánypárt ekkor veszi át maradéktalanul az uralmat a testületben. Irigyeljük a lengyeleket: nekik van még miért küzdeni. Nekünk a toporgó, remegő kezű Ab után rövidesen csak az alkotmánybíráskodás eszméje marad.
