A szerk.

A multi ne!

A szerk.

„Az Európai Bizottság szétzúzta a magyar cafeteriarendszert” – mondta Orbán Viktor egy hete, az Iparkamara gazdasági évnyitóján. Írhattuk volna azt is, hogy hazudta, hiszen az unió természetesen nem „zúzott szét” semmit. A Bizottság keresetére csupán annyit állapított meg az EU Bírósága, hogy az üdülési csekkek és étkezési jegyek kibocsátásából nem zárhatjuk ki a külföldi tulajdonú vállalkozásokat.

A második Orbán-kormány néhány jól irányzott törvénymódosítással még 2011-ben penderítette ki az addig egyeduralkodónak számító francia utalványos cégeket – a Sodexót, az Edenred-t és a Le Chéque Déjeuner-t a béren kívüli juttatások évi cirka 250 milliárdos piacáról. Belföldi turizmusra és éttermi fogyasztásra felhasználható kedvezményes juttatást innentől kezdve csak SZÉP kártyán kaphatnak a dolgozók, a kártya kibocsátási feltételeit pedig olyan furfangosan határozták meg, hogy azoknak csak három magyarországi bank, az OTP, a K&H és az MKB tudott megfelelni. A hideg és meleg készételre beváltható Erzsébet utalványnál ennyit sem finomkodott a kormány, a kibocsátás monopóliumát a törvény erejénél fogva az állami résztulajdonú Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) kapta meg.

2011-ben sem kellett jogi diploma annak belátásához, hogy ez a konstrukció nyilvánvalóan sérti az EU alapszerződését, közelebbről a letelepedés és a határokon átnyúló szolgáltatásnyújtás szabadságát. Minthogy a francia cégek nem a magyar jog szerinti társasági formában működnek, nem pénzintézetek, nincsen fiókjuk minden 35 ezer főnél népesebb magyar településen, hovatovább nem hívják őket Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnak sem, a törvények hatására egyértelműen kiszorultak korábbi piacukról. Ezt a napnál világosabb ítéletet hozta február 23-án az EU Bírósága, lesöpörve a magyar kormánynak az ellátás biztonságára és az Erzsébet program szociális cél­jai­ra hivatkozó érvrendszerét. A papírral a zsebük­ben a franciák minden bizonnyal kártérítési pereket indítanak és nyernek majd hazai és nemzetközi bíróságokon, a feltehetően milliárdos nagyságrendű cechet pedig a magyar adófizetők állják.

A biztos vereség tudatában a kormány kihúzhatná a törvényből a korlátozó feltételeket, visszaengedhetné a multinacionális szereplőket, s a jutalékok mértékének okos szabályozásával a 2011 előttinél egészségesebb piaci környezetet is teremthetne. A szociális üdültetés támogatását meg – ha nagyon akarja – letudhatná direkt költségvetési forrásokból (igaz, a fideszes média így elesne a MNÜA szép summát hozó promóciójától). De Lázár János korábbi közléséből tudjuk, hogy aki felnyomja a magyar kormányt Brüsszelben, az előbb-utóbb duplán ráfizet. Ezúttal az a terv, hogy ha már nem tudják maguknak fenntartani, inkább megszüntetik az egész cafeteriát. Azaz nem megszüntetik, hanem a jelentős adókedvezmény megtartásával készpénzzé alakítják. Sőt a miniszterelnöki bejelentés szerint hosszabb távon a bér jelenleginél nagyobb része változna kedvezményes adózásúvá. Ez lenne az orbáni „nyílt kettős bérrendszer”.

Az átalakítás belengetett irányából eddig csak az látszik teljes bizonyossággal, hogy a statisztikákban emelkednek majd a bérek, mivel a KSH a béren kívüli juttatásokat nem, a készpénzt viszont ide számítja. Hogy a kettős bérrendszer valójában milyen hatással lesz a bérszínvonalra, az állam adóbevételeire, a nyugdíjkassza fenntarthatóságára vagy a cafeteriával igencsak dotált belföldi turizmusra és vendéglátásra, azt egyelőre a szakértők is találgatják. Nem tudjuk, hogy az adókedvezmény milyen arányban oszlik majd meg munkáltatók és munkavállalók között, és azt sem tudjuk, hogy az alacsony jövedelműek, közmunkások vajon részesednek-e belőle.

Önmagában nem lenne eretnek gondolat a cafeteria kivezetése, meggyőzően lehet érvelni amellett, hogy az állam ne befolyásolja ilyen eszközökkel polgárai fogyasztási szokásait. Köztudott az is, hogy a munkabérre – főleg az alacsony keresetűek munkabérére – rakódó magas közterhek rontják hazánk versenyképességét. Ezekről a kérdésekről értelmes vita alakulhatna ki a kormány, a munkaadók és a szakszervezetek között.

Pontosan ezt a párbeszédet tette lehetetlenné Orbán, amikor egy hazugsággal vezette fel az egészet.

Figyelmébe ajánljuk

Ha eltűnnek a rítusaink, ránk omlik az idő

Otthontalanság, kiüresedés, nyugtalanság, rohanás és magány. Kevesen akadnak manapság, akit ne érintenének ezek a kérdések. Átrohanunk az életen, próbáljuk a víz felett tartani a fejünket, de nagyobb légvételre mintha nem lenne lehetőség. Mi történik velünk?