Biztosítja a minimális parlamenti túlélésüket (jobbára pénzzel, de azzal is, hogy a kormányzat propagandagépezete nem támadja őket mértéken felül), cserébe ugrálhatnak majd, de csak kevesen és csak egy kicsit, addig és olyan magasra, amennyire megengedi nekik. A lényeg, hogy elveszítsék önálló cselekvési képességüket, és ne is akarjanak kormányt váltani, egyáltalán, ez a lehetőség fel se merüljön, még távoli vágyálom formájában sem. Szeressék meg ők is Orbán Viktort, mint Magyarország örökös uralkodóját, és akkor nekik is meglesz a betevő. A veszélyeztetett célpontok nyilvánvalóan az MSZP és az LMP, meg persze a Jobbik, miután valahogy kettészelik a pártot, vagy leválasztják róla Vonát. A behódolás kikényszerítése egyszerre fut mentális és gyakorlatias szálon – elhitetni e pártok vezető politikusaival, hogy nem is lehet nyerniük (semmilyen kombinációban), plusz valahogy kifizetni őket. Akivel pedig ezt nem lehet megcsinálni, az már most sem számít (legalábbis ezt mondják róla), vagy ha mégis, akkor őt kell kikészíteni, leszedni, valami ocsmányságot elterjeszteni róla mindenáron.
Az így elképzelt politikai pusztaságban – és azért írjuk, hogy elképzelt, mert egyáltalán nem biztos, hogy meg is valósul – valóban a civil szerveződések jelenthetik majd az élő kapcsolatot a valóság, a polisz ügyei és az ország lakossága között. Az emberi önszerveződés eme kicsiny csoportjai rángathatnak elő a hatalom birtoklói számára kellemetlen ügyeket, legyen szó elbarmolt, rossz törvényekről, ostoba és káros szakpolitikákról vagy helyi ügyekről, hatalmi visszaélésekről, lopásokról. A nem kormányzati szervezetek, az NGO-k (non-governmental organisation), ahogy a civil szervezeteket angolul hívják. Ha így nézzük, Orbánnak igaza lesz, ha nem is holnap, de középtávon: valódi ellenzéki hang és fellépés híján jószerivel minden valódi kormánykritika a politikai pártok világán kívülről érkezik majd. Már most is sok érkezik innen: és azért is tudjuk ezt, mert ismerjük és tiszteljük az erre specializálódott NGO-kat, sokszor jelennek meg ebben a lapban szakértőként, szerzőként, társként, amikor energiapolitikáról, korrupcióról, menekültekről, hatósági jogsértésekről, változatos módon kisemmizett és megalázott embertársainkról vagy a kormány oktatáspolitikájának borzalmas következményeiről írunk.
A kormányzat már tavaly bejelentette, hogy ezen szervezetek egy kisebb csoportja (amelyek a Soros György személyéhez kötődő alapítványi hálózat támogatásában részesülnek) ellen közelebbről meg nem határozott nemzetbiztonsági vizsgálatot folytat. Most pedig az derült ki, hogy áprilisban a Fidesz törvényt készül hozni, amely a nem kormányzati szervezetek tisztségviselőit vagyonnyilatkozatra kötelezné.
Az irány világos, annál is inkább, mivel Orbán már korábban, 2014-ben is beszélt arról, hogy a külföldről adományokat elfogadó civil szervezeteket listázni kéne – és ezt az irányt az oroszországi gyakorlat jelöli ki. Oroszországban a Duma 2012 júliusában törvénnyel kötelezte a külföldről érkező adományokat is felhasználó és „politikai tevékenységet” végző NGO-kat, hogy „külföldi ügynökként” (inosztrannüj agent) regisztrálják magukat az igazságügyi minisztérium nyilvántartásában. Azt a civil szervezetet, amelyik ezt nem teszi meg, ám az ellenőrzéskor azon kapják, hogy akárcsak egy könyvet vagy egy újság-előfizetést fogadott el külföldről, vagy hogy kapcsolatban állt egy másik orosz civil szervezettel, amely viszont inosztrannüj agentként jelentkezett be, drabális pénzbírsággal sújtják, vezetőjét pedig börtön fenyegeti. A „politikai tevékenységet” a törvény homályosan, a jogalkalmazás annál bővebb körben határozza meg – a 2012-es törvényt módosító 2016-os elnöki rendelet betűje és szelleme szerint lényegében bármilyen, a közösség életét a legcsekélyebb mértékben is befolyásoló emberi cselekedet idetartozhat; legyen szó kicsiny vagy nagyobb közösségekről. A „külföldi ügynök” címkét e szervezeteknek minden megnyilvánulásukkor jól láthatóan fel kell tüntetniük, mint valami sárga csillagot. A megjelölés konnotációja egyértelmű. Kémként és árulóként leplezi le viselőjét, kompromittálja és elszigeteli szűkebb-tágabb környezetében; s ez nem csak a működéséhez szükséges adományoktól, de az éltető levegőtől fosztja meg őket. Az Amnesty International tavaly év végi jelentése bőséges számban tartalmaz hátborzongató és felháborító esettanulmányokat olyan bezúzott civil szervezetekről, amelyek helyi környezetvédelemmel vagy az alternatív energiaforrások népszerűsítésével, a sztálini terror emlékezetének ápolásával vagy kisközösségek szervezésével, a különféle kisebbségi és a női jogok védelmével, a rendőri túlkapások áldozatainak a képviseletével foglalkoztak, vagy a független újságírást segítették, vagy a legnyomorultabbaknak nyújtottak jogsegélyt. De zártak be fotóklubot is ezzel az ürüggyel.
Meglehet, ezt a 2012-es törvényt a „színes forradalmak” oroszországi átterjedése miatti félelem szülte: mára azonban a társadalom feletti teljes kontroll egyik fontos eszközévé vált. Hogy Orbánnak sem más a célja, az evidensen látható – ha a leszámolás első célpontjai a „Soros-birodalom álciviljei” lesznek is, aztán sorra kerülne mindenki, a legkisebb és legártatlanabb közösségszervezési formációk is, amelyek nem hajlandók a kormány építette rendbe betagozódni; urambocsá! ellenállításokat fogalmaznának meg Orbánék bármely intézkedésével szemben. (És abban is van valami abszurd, hogy az a kormány akarná külföldi ügynökként megbélyegezni válogatott kritikusait, amely épp lábon adja el Magyarországot Putyinnak.) De nincs az sehol megírva, hogy Orbánnak ezt muszáj lesz el is érnie. A nemzetbiztonsági vizsgálat egyik mellékterméke – és ne legyen igazunk – a jól ismert forgatókönyv szerinti lejárató kampány lesz: de bárki, aki ebben a szellemben nyilvánul majd meg, utolsó, aljas szarházi lesz, s a tisztességes emberek egyetlen sort, egyetlen állítást sem fognak e rágalomözönből elhinni. S ha az ellenállás itt kezdődik, a kormánypropaganda bojkottjánál meg a megvetésnél, ami minden ilyen propagandistának kijár, a védekezésre, az ellenlépésekre, a tiltakozásra számos mód adódik majd – a jogi küzdelmen át a demokratikus politikai pártok fellépésén keresztül a közösségszervezés különféle formáiig és az adományozásig bezárólag. Ne nyugodjunk bele a civilek kicsinálásába: nem kell, hogy belenyugodjunk. Orbán, akárcsak Putyin, attól retteg, hogy ami ma marginális kisebbségnek látszik, egyik napról a másikra többség is lehet. És ebben sem téved.
