Bár a kormány nagy hangon jelentette be, hogy magyarabbra íratja a NAT-ot, az eredményre mintha kevésbé lennének büszkék: a szöveg péntek este tízkor jelent meg a Magyar Közlönyben, Kásler sajtótájékoztatóját gyakorlatilag titkolták a független sajtó elől, és azt is csak kitartó újságírói érdeklődésre ismerték el, hogy a humán tantárgyak nemzeti szempontú revíziójában fontos feladatot kapott Takaró Mihály szélsőjobboldali nézeteiről ismert irodalomtörténész.
Takaró keze nyomát viseli a NAT már abban is, hogy a magyar nyelv és irodalom tantárgynál következetesen a „Kárpát-medencei magyarság irodalmáról” beszél. A megtanítandó szerzők közé bekerült – s egyből kitüntetett helyre, az úgynevezett életművek közé – Herczeg Ferenc, de a két világháború közötti kurzust támogató írók közül a 2012-es NAT-hoz képest jóval nagyobb hangsúlyt kap Wass Albert és Nyirő József is – miközben Kertész Imrét meg sem említi az alaptanterv, és a kortárs, sőt az 1970 utáni irodalom is szinte teljesen kimaradt. Ha mindezt azzal intéznénk el, hogy az újonnan kanonizált alkotók művei elválasztandók politikai nézeteiktől, a NAT leszögezi, hogy „az irodalomtanításban kiemelt szerep jut azoknak az alkotóknak, akik igazodási pontként erkölcsi magatartásukkal, kiemelkedően magas szintű életművükkel alapvetően határozták és határozzák meg a magyar közgondolkodást”.
A Horthy-korszak felmagasztalása a történelem tantárgynál is tetten érhető. A NAT-kompatibilis tanuló „tisztában van a trianoni békediktátum tartalmával és következményeivel, be tudja mutatni az ország talpra állását, a Horthy-korszak politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális viszonyait, felismeri a magyar külpolitika mozgásterének korlátozottságát” – olvassuk az anyagban.
Egyébiránt a történelem – és a hozzácsapott állampolgári ismeretek, valamint hon- és népismeret tantárgyak – tanuló- és oktatásképe inkább Szüret rovatunkba illene, semmint egy komolyan vehető tantervbe. Az Árpád-korból csak a győztes csaták kerültek be a NAT-ba; a történelemoktatás elvárt eredményeként a diákban „megerősödik a nemzeti identitás és hazaszeretet érzése, büszke népe múltjára, ápolja hagyományait, és méltón emlékezik meg hazája nagyjairól”; állampolgári ismeretek címszó alatt pedig „megismeri és megérti, hogy a haza védelme nemcsak a fegyveres erők feladata, hanem minden magyar állampolgáré, ezért a honvédelem ügye a lehető legszélesebb nemzeti egységet képviseli”. Emellett nyolcadikban mérlegelni kell „a magyar megmaradás kérdéseit”, a középiskolában nem maradhat említés nélkül „a gyermekvállalás demográfiai jelentősége”, a végzősök értelmezik és megvitatják „a honvédelem és a biztonságpolitika alapkérdéseit”. (Mégis mit, a migránsalagutat?)
Bár a NAT-ról ebben a formájában nem egyeztettek senkivel, és elavult szemléletét még a kormány által létrehozott Nemzeti Pedagógus Kar is bírálta, hamarosan tankönyvek is lesznek hozzá (természetesen az államtól), ősszel pedig felmenő rendszerben elkezdődhet a bevezetése. Persze, azok a pedagógusok, akik eddig nem az ideológiai indoktrináció terepeként képzelték el a tantermet, az új NAT hatására sem fognak változtatni tanítási gyakorlatukon; és az is valószínűtlen, hogy pár éven belül Nyirő-rajongók tömegei kerülnek ki az iskolapadokból. A hagymázas alaptanterv legfőbb bűne, hogy a jelenlegi NAT-nál is brutálisabban fojtja meg a pedagógiai innovációkat, megfosztja a tanárokat attól a lehetőségtől, hogy megszerettessék a tantárgyukat a diákokkal.
A Nemzeti alaptanterv szövege mögül ugyanaz a frusztráció, kisebbrendűségi érzés és izzadtságszagú elismerési vágy üt át, ami az úgynevezett kultúrharcot vagy a miniszterelnök retorikai honvédő háborúit is vezérli. Ez a küldetéstudatos áldozatnarratíva sok mindent megmérgezett már ebben az országban: naivitás lett volna azt hinni, hogy majd pont a közoktatás marad érintetlen tőle.
