A szerk.

Hídfoglalók

A szerk.

Kedd van, kora délután, Hadházy Ákos öt órakor ki fog állni az Erzsébet hídra, s valahogy, ahogy a lehetőségei engedik neki, demonstrálni fog, ugyanakkor a Momentum aktivistái is „egészségügyi sétára” indulnak a Ferenciek teréről.

Nem tudjuk még, hogy mi történik majd, de a világ bizonyosan nem dől össze tőle. S ebből az alkalomból fel kell tennünk azt a kérdést, hogy mit értek el a hídfoglalók az eddigi hat demonstrációjuk során? S mit érhetnek el eztán?

Mit ért el 1990 tavaszán Krassó György a Kossuth téri sátraiban, a választások szerinte antidemokratikus volta ellen tiltakozva? Mit értek el a 2016-tól éveken át tiltakozó Ligetvédők? Megváltozott-e az első magyarországi demokratikus választás törvényi szabályozása bárhogy is? Nem csinált meg mindent, amit csak akart a Városligetben az Orbán-kormány? Nem ment-e át a gyülekezési törvény eszelős léptékű szigorítását magába foglaló törvény, s nem írta-e alá az államelnök nulla másodperc alatt? Nem, nem lett még demokratikusabb a választási törvény, s azóta már azt a régit is kifilézték, átrajzolták, megbuherálták, satöbbi. A Liget pont úgy néz ki, ahogy a kitalálói szerették volna. S a törvény nemhogy a Pride-ot nem engedi, de rá hivatkozva immár minden demonstráció útjába súlyos akadályokat lehet gördíteni, minden majdani demonstráció reménybeli résztvevőjét gigabírságokkal lehet fenyegetni. A hídfoglalók pedig egyik hídról átmehettek a másik hídra, egész addig, amíg a rendőrség az útjukat nem állta. Aztán mehettek haza, s jöhettek egészen mostanáig minden kedden, de most már nem is jöhetnek.

Mindezekből következően olyan könnyű azt mondani, hogy Hadházy és maroknyi harcostársának a megmozdulásai nem érnek, nem jelentenek semmit. Nos, épp olyan könnyű, mint azt mondani, hogy legyen mindez az „óbaloldal”, az „óellenzék” gondja, aki tényleges kormányváltást akar, az nem ül fel a Fidesz provokációinak, s nem hagyja magát belerángatni olyan marginális csoportok jogainak védelmébe, mint a melegek, a gyülekezők vagy bárki más.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.