A szerk.

Hídfoglalók

A szerk.

Kedd van, kora délután, Hadházy Ákos öt órakor ki fog állni az Erzsébet hídra, s valahogy, ahogy a lehetőségei engedik neki, demonstrálni fog, ugyanakkor a Momentum aktivistái is „egészségügyi sétára” indulnak a Ferenciek teréről.

Nem tudjuk még, hogy mi történik majd, de a világ bizonyosan nem dől össze tőle. S ebből az alkalomból fel kell tennünk azt a kérdést, hogy mit értek el a hídfoglalók az eddigi hat demonstrációjuk során? S mit érhetnek el eztán?

Mit ért el 1990 tavaszán Krassó György a Kossuth téri sátraiban, a választások szerinte antidemokratikus volta ellen tiltakozva? Mit értek el a 2016-tól éveken át tiltakozó Ligetvédők? Megváltozott-e az első magyarországi demokratikus választás törvényi szabályozása bárhogy is? Nem csinált meg mindent, amit csak akart a Városligetben az Orbán-kormány? Nem ment-e át a gyülekezési törvény eszelős léptékű szigorítását magába foglaló törvény, s nem írta-e alá az államelnök nulla másodperc alatt? Nem, nem lett még demokratikusabb a választási törvény, s azóta már azt a régit is kifilézték, átrajzolták, megbuherálták, satöbbi. A Liget pont úgy néz ki, ahogy a kitalálói szerették volna. S a törvény nemhogy a Pride-ot nem engedi, de rá hivatkozva immár minden demonstráció útjába súlyos akadályokat lehet gördíteni, minden majdani demonstráció reménybeli résztvevőjét gigabírságokkal lehet fenyegetni. A hídfoglalók pedig egyik hídról átmehettek a másik hídra, egész addig, amíg a rendőrség az útjukat nem állta. Aztán mehettek haza, s jöhettek egészen mostanáig minden kedden, de most már nem is jöhetnek.

Mindezekből következően olyan könnyű azt mondani, hogy Hadházy és maroknyi harcostársának a megmozdulásai nem érnek, nem jelentenek semmit. Nos, épp olyan könnyű, mint azt mondani, hogy legyen mindez az „óbaloldal”, az „óellenzék” gondja, aki tényleges kormányváltást akar, az nem ül fel a Fidesz provokációinak, s nem hagyja magát belerángatni olyan marginális csoportok jogainak védelmébe, mint a melegek, a gyülekezők vagy bárki más.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.