Hídfoglalók

Kedd van, kora délután, Hadházy Ákos öt órakor ki fog állni az Erzsébet hídra, s valahogy, ahogy a lehetőségei engedik neki, demonstrálni fog, ugyanakkor a Momentum aktivistái is „egészségügyi sétára” indulnak a Ferenciek teréről.

Nem tudjuk még, hogy mi történik majd, de a világ bizonyosan nem dől össze tőle. S ebből az alkalomból fel kell tennünk azt a kérdést, hogy mit értek el a hídfoglalók az eddigi hat demonstrációjuk során? S mit érhetnek el eztán?

Mit ért el 1990 tavaszán Krassó György a Kossuth téri sátraiban, a választások szerinte antidemokratikus volta ellen tiltakozva? Mit értek el a 2016-tól éveken át tiltakozó Ligetvédők? Megváltozott-e az első magyarországi demokratikus választás törvényi szabályozása bárhogy is? Nem csinált meg mindent, amit csak akart a Városligetben az Orbán-kormány? Nem ment-e át a gyülekezési törvény eszelős léptékű szigorítását magába foglaló törvény, s nem írta-e alá az államelnök nulla másodperc alatt? Nem, nem lett még demokratikusabb a választási törvény, s azóta már azt a régit is kifilézték, átrajzolták, megbuherálták, satöbbi. A Liget pont úgy néz ki, ahogy a kitalálói szerették volna. S a törvény nemhogy a Pride-ot nem engedi, de rá hivatkozva immár minden demonstráció útjába súlyos akadályokat lehet gördíteni, minden majdani demonstráció reménybeli résztvevőjét gigabírságokkal lehet fenyegetni. A hídfoglalók pedig egyik hídról átmehettek a másik hídra, egész addig, amíg a rendőrség az útjukat nem állta. Aztán mehettek haza, s jöhettek egészen mostanáig minden kedden, de most már nem is jöhetnek.

Mindezekből következően olyan könnyű azt mondani, hogy Hadházy és maroknyi harcostársának a megmozdulásai nem érnek, nem jelentenek semmit. Nos, épp olyan könnyű, mint azt mondani, hogy legyen mindez az „óbaloldal”, az „óellenzék” gondja, aki tényleges kormányváltást akar, az nem ül fel a Fidesz provokációinak, s nem hagyja magát belerángatni olyan marginális csoportok jogainak védelmébe, mint a melegek, a gyülekezők vagy bárki más.