A szerk.

Hulot úr visszatér

A szerk.

Már csak hármat kell aludnunk, s ismét miniszterelnök úr társaságában vághatunk neki a szokásos tűzijátéknak. Nem, egyelőre még nem a letöltött szabadság tiszteletére robbannak a főváros fölött a petárdák, s a vizes vébét sem játsszák újra, noha igény nyilván lenne rá.

A miniszterelnöki visszatérésben az a jó, hogy tudjuk, mindenki tudhatja, hogy hová tér vissza Orbán Viktor. A kormánylapok nyilván ki is szerkesztik a kellő időben, Havasi Bertalan közleményt ad ki, Balog Zoltán nyilatkozik róla, mert nincsen abban semmi titok: Orbán Viktor szabadsága letöltésével Magyarországra (!) érkezik. Teszi ezt annak ellenére is, hogy Magyarországon bizony nagyon is könnyen elképzelhető, hogy „felkeresik őt a rajongói”, vagy éppenséggel „a politikájának ellenzői”, miként azt Kiszelly Zoltán, a kormányhoz közel álló Századvég politológusa még az össznépi találgatások idején (hová is utazhatott Orbán Viktor) oly éleslátóan feltételezte.

Rögzítsük gyorsan, hogy alapjáraton érdekelné a fenét, hol is nyaral a miniszterelnök, csakhogy egy demokratikus országban ez igen­is a közre tartozik: tudom, hogy hol nyaral, valami szép helyen, s már nem is érdekel. Ha viszont nem tudom, igenis érdekel, hogy mi oka van titkolni. De tudjuk, hogy Magyarországon már jó ideje elment az alapjárat. Mert ha itt lenne, akkor úgy lenne, hogy a szóvivő bejelenti, hogy a miniszterelnök szabadságra vonult, itt lesz ettől eddig, várjuk nagyon vissza, csókolom. A miniszterelnök meg posztolgatna a Facebookon idilli fotókat magáról, ahogy bércre hág és völgybe száll, eteti a Szent Márk tér oroszlánjait, prücsköt herél az Édes Erdélyországban, miegymás. Ahogy azzal korábban tényleg próbálkozott is, de feltehetően kevés sikerrel, ha most ilyen látványosan lehasadt róla. Emlékszünk a mljeti szállásadójával kieszközölt fotózkodásra éppúgy, mint a felcsúti ingben-gatyában lőtt életképre. Nem jött be, ne erőltessük: elmentem nyaralni, közötök?

Nos, a közünket mi sem bizonyítja jobban, mint maga az elhallgatás. Miért nem publikus ez? Miért nem, ha innen már csak a feltételezések színes forgatagáé a játszótér, melyek az elmúlt két és fél hét során nem is maradtak el?

Van-e köze ahhoz a magyar nyilvánosságnak, hogy adott esetben Putyin elnök valamelyik dácsájában ejtőzik Orbán Viktor, s a házi­gazda két medvés fotó között beugrik hozzá eligazítást tartani? Van-e köze ahhoz a magyar nyilvánosságnak, hogy Orbán Viktor boldogult Pharaon valamelyik jachtján lazít, míg a szomszéd kajütben az elhunyt örökségét számolgatja valaki? Van-e köze ahhoz a magyar nyilvánosságnak, hogy Orbán Viktor valami kies szanatóriumban próbálja leküzdeni folyamatos nyakkendő-igazgatási, zsebbaszkurálási és nyelvöltögetési késztetését? Ezek a leggyakrabban hallott feltételezések. Még az is lehet, hogy teljesen légből kapottak. S a miniszterelnök úgy nyaral, mint egy polgár, vagy úgy nyaral, mint egy rendes miniszterelnök, akitől épp csak annyi különbözteti meg, hogy ő titkolja.

Persze, nyilvánvalóan magában a gesztusban jelenik meg a választott megoldás értelme, s a mögötte húzódó szándék is, hogy miért épp az elhallgatást tartja helyesnek a kormányzat. Nos, nem csupán azért, mert tapasztalataik szerint megtehetik, hanem főként azért, mert Magyarország miniszterelnöke az év háromszáznegyvenöt másik napján sem viselkedik különbül: ez a praxis. Tesszük, amit teszünk, utána, amit lehet, letagadunk, ami pedig kiderül, azt megpróbáljuk elhazudni. Ez az Orbán-rendszer viszonya a magyar nyilvánossággal: nincs vele beszélő viszonyban – meg is van rá minden oka.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.