A szerk.

Ide veled, kockás ingem!

A szerk.

Hétfőn 8 és 10 óra között figyelmeztető sztrájkot tartott a két nagy pedagógus-szakszervezet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete.

Az akcióval a közös sztrájkbizottság megannyi sikertelen tárgyalási forduló után az Orbán Viktornak címzett tavaly októberi követeléseit kívánta nyomatékosítani, előre jelezve, hogy ha a munkaterhek csökkentésében és a pedagógusilletmény korábbi kiszámolásában (a bér vetítési alapja ismét a minimálbér legyen) nincs előrelépés, március 16-tól újabb sztrájkot hirdetnek.

A szervezők sikerként könyvelték el a kétórás munkabeszüntetést, közlésük szerint 20 ezer pedagógus és nem tanár iskolai dolgozó vett benne részt. Ez az értékelés túlzóan optimistának tűnhet annak ismeretében, hogy előzetesen kétszer ennyien jelezték a részvételüket. Ám ha minden körülményt figyelembe veszünk, akkor a szakszervezeteknek igazuk lehet: hiszen már önmagában az is siker, hogy egyáltalán volt sztrájk.

A kormányzat és propagandagépezete ugyanis napokon át azt sulykolta, hogy a sztrájk jogellenes, mert nincs még róla jogerős bírói döntés. Ez sokakat elbizonytalanított, tartani kezdtek az „esetleges” következményektől, különösen, hogy az elmúlt napokban – számtalan beszámoló tudósít erről – a minisztériumon kívül a tankerületek is fenyegetőztek, s olykor informálisan is igyekeztek nyomást gyakorolni az intézményvezetőkre. Pedig a „jogellenesség” szajkózása a szokásos orbánista hazudozás volt: a jogi eljárás eleve nem a sztrájk jogszerűségét vizsgálta, hanem a még elégséges szolgáltatás biztosítását – amit a bíróság rendben is talált, ezért nyert a sztrájkbizottság első fokon. A kormány lapzártánkig nem fellebbezett – és már nincs is értelme a munkabeszüntetés mellett nyújtandó elégséges szolgáltatást firtatni, hiszen a sztrájk megtörtént. Ha a kormány a sztrájk előtt deklarálja, hogy nem kíván fellebbezni az elsőfokú döntés ellen, akkor az jogerőre emelkedhetett volna. Igaz, akkor nem lett volna mit hazudni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.