A szerk.

Itt egy húszas, tatabácsi!

A szerk.

Nagyjából fél év lehet hátra a következő választásokig, ezt abból is tudhatjuk, hogy Lázár János a múlt héten bejelentette, a kormány novemberben 60 milliárd forintot oszt szét a nyugdíjasoknak. (Ennek két tétele a novemberi nyugdíjkorrekció a prognosztizálható 2,4 százalékos idei infláció miatt, valamint a nyugdíj­prémium „a gazdaság sikeressége” okán; és ezeken felül jár még a karácsony előtti 10 ezer forintos Erzsébet-utalvány is.)

A szokásos, ciklikus ügymenet: a kormányok a négyéves periódus első felében jellemzően tojnak az idősekre, a végén viszont a csillagokat is lefejelik értük. Korosabb polgártársaink aligha felejtik el Horn Gyula legendás bejelentését a 65 év fö­löttiek ingyenes reptetéséről; erről utóbb mindenféle magyarázat született – például hogy a miniszterelnök, hát, kicsit piás volt épp, és ezért összekeverte a Malévet a Maharttal –, a helyzet azonban az, hogy a közlést több egyeztetés is megelőzte az érintettekkel. (Aztán valaki észbe kaphatott, mert ebből végül semmi nem lett – ellenben az ingyen BKV-zásból igen, ami tovább súlyosbította a cég eladósodottságát.) Hát Orbán Viktor 2006-os ígérete a 14. havi nyugdíjról megvan? Igaz, Orbán a maga trükkös módján mindezt a gazdaság felfutásától tette függővé, de afelől egy pillanatig sem hagyott kétséget, hogy amennyiben ő kormányoz, a gazdaság úgy felfut, hogy ihaj.

A legszebb persze Medgyessy Péter 2002-es 100 napos programja volt, amelynek keretében bevezetni tervezték a 13. havi nyugdíjat, és a választási győzelem utánra belengettek egy egyszeri 19 ezer forintos „kompenzációt” is. (Az orbáni nyugdíjpolitika ennyit húzott ki úgymond a nagyik zsebéből.) Medgyessy kormányra kerülve betartotta az ígéretét, a pénzügyi következmények ismertek, amiként a politikaiak is. (Az intézkedést a költségvetés gyatra helyzete miatt hét év múltán Bajnai Gordonnak kellett visszavonni, ami nyilván szavazóbarát lépés volt az általános választások előtt.)

Orbán Viktor megtanulta a leckét. A Fidesz számára katasztrofális eredményt hozó 1994-es választás előtt a párt egyedüliként mert tisztességes álláspontot képviselni az akkor ellenzéki MSZP kampányízű nyugdíjemelési javaslatával szemben. A tanulási folyamat rögtön a kudarc után megkezdődött: a Fidesz nevében Illés Zoltán követte meg a nyugdíjas-társadalmat. 2002-ben Orbánék a váratlan vereséget a kannás bort vedelő panelprolik mellett a nyugdíjasoknak beígért 19 ezer forinttal és 13. havi nyugdíjjal magyarázták. A tanulságot ebből is levonták.

A 2002-es egyszeri apanázs közel 60 milliárddal terhelte meg az államháztartást – a Fidesz másfél évtized múltán nagyjából ugyanennyit kínál a nyugdíjasok voksaiért. Átlag 20 ezer forintokról van szó; és pontosan tudjuk, hogy ez az összeg milliónyi szerencsétlen idős embernek igenis segítség. Kit érdekeltek akkor, és kit érdekelnek most a racionális megfontolások? Hogy értelmes politikával ennél jobban és hatékonyabban is támogatni lehetne őket? Ugyan. A szavazatok lehetőség szerinti maximalizálása az, ami fontos. Mert az a politika. Legalábbis Magyarországon.

A 65 év fölöttiek árfolyama tizenöt év után is 20 ezer forint/fő/kormányzati ciklus. Nesztek, ennyit értek nekünk, uzsgyi a szavazófülkébe. A megalázottak pedig újra meg újra megköszönik, és fegyelmezetten leszavaznak.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.