A szerk.

Konec starých časů

A szerk.

A hétvégén alsóházi választásokat tartottak Csehországban, ahol a tisztelt választók némi leegyszerűsítéssel azt üzenték az elmúlt 27 év politikai berendezkedésének, hogy el lehet húzni végre, ez a jobb-bal, népiesek-szocik felállás nem jött be, nézzünk meg valami mást. Hogy mi ez a más, az a maga teljességében még nem rajzolódott ki, ami viszont látszik belőle, az nagyon hervasztó. Közel annyira, mint a levitézlett erők levitézléshez vezető ügyködése volt.

Mindezt alátámasztandó, tartsunk rövid díszszemlét a diadalmas erők fölött. Az idei választásokat magasan nyerte a gyakorlatilag egyszemélyes formáció, az ANO (IGEN, vagy ha tetszik, Akce nespokojených občanů – az Elégedetlen Polgárok Akciója). A 200-ból 78 képviselői helyet szereztek, ám mivel rajtuk kívül még nyolc párt került be a törvényhozásba, s közülük a legerősebbek is úgy 10 százalék körül motoznak, bébikönnyű kimatekozni, hogy egyes-egyedül Andrej Babiš az az ember, aki Csehországban kormányt tud alakítani. Nix, senki más.

Andrej Babiš híres ember, bár pontosabb lenne hírhedtnek nevezni, s nem is ma kezdte, hanem konkrétan a komcsiban, a csehszlovák komcsi párt igyekvő szlovák tagjaként. Itt találta a rendszerváltás is, az ugyancsak legendás mečiari privatizáció egyik legfőbb nyerteseként. Ő persze azon komcsik közé tartozott, akik az új világban nem elherdálták az ebül szerzett vagyonukat, hanem lendületesen fialtatták, úgyhogy az időközben a székhelyét Csehországba áttevő nábob mára óvatos becslések szerint is 100–130 milliárd koronás felhalmozást tudhat magáénak (12-vel szorozva kijön mindez HUF-ban is, és össze lehet vetni Csányi Sándor vagy épp Orbán–Mészáros Lőrinc keresményével). Még csak annyit tán korunk hőséről, hogy esztebák is volt, magyarra tán III/III-asként fordíthatnánk e felelősségteljes beosztást. S persze az sem titok senki előtt, hogy esztendők óta vizsgálódik utána a cseh adóhivatal éppúgy, mint a rendőrség, illetve az OLAF: elsősorban EU-pénzek elcsalásával vádolják. Nem nagy ügy, ha az utóbbi években simán el lehetett pénzügyminiszterkedni ilyen körülmények közt, akkor a választási győzelmen sincs nagyon mit csodálkozni. A teljes képhez még az ANO felállása és Andrej Babiš egyik választási jelmondata tartozik: a párt különféle vezető pozícióiban a pártelnök vállalatainak a funkcionáriusai csücsülnek, itt egy aligazgató, ott egy főosztályvezető. Babiš jelszavai pedig valának, ezt úgysem fogja elhinni senki: „Mindenki lop!” Így már az olyanokat nem is kell mondanunk, hogy „Szavazz rám, akkor jobb lesz neked!”

Az illő borzongással citált jelszó ihlette meg a magát ugyancsak a választás egyik nagy nyertesének okkal tekintő Kalózpártot (Pirati), amikor azt tűzték zászlajukra, hogy „Ne lopjon senki!” Ám ha belegondolunk e közlés tartalmi sokrétűségébe, politikai megvalósíthatóságába, könnyen belátható, hogy a Lábbal előre (igen, ez egy punkzenekar, a Nohama na­p­řed) mondhatni frontembere, énekes-harmonikása, Ivan Bartoš egy viszonylag sikeres nemzetközi brand felhasználása útján tett szert maga mögé további 21 honatyára. Pillanatnyilag pedig már ott tartanak, hogy Zeman elnök melegen ajánlja mindkettejüknek, Babišnak és nekik, hogy kössenek koalíciót, mondván, „a Kalózok szakmai háttere a digitalizáció terén nagyon jó”. Hacsak az nem.

S ha ennyi extremitás nem volt elég, ugyancsak módfelett jól szerepelt egy bizonyos Tomio Okamura pártja, a Szabadságot és Közvetlen Demokráciát (SPD) nevű nettó szélsőjobboldali párt, akik népszavazást akarnak az EU-ból esedékes kilépés tárgyában, s nincs az a testhelyzet, amiből ne lenne pár rossz szavuk a muszlimokról, s az országot hamarosan elárasztó menekültekről. Belekavarnának az oktatásba, mert az nem elég nemzeti, eltörölnék a kétkamarás parlamentet, csökkentenék a képviselők számát, s a többi. Tegyük hozzá, a cseh–koreai–japán gyökerekkel rendelkező Okamura igen népszerű cseh politikus, s az SPD már a második pártja, amellyel bekerül a parlamentbe – az első az ugyancsak beszédes nevű Virradat volt. Most az SPD is 10 százalék fölött végzett, s ugyancsak 22 képviselői helye lett.

S ha ezekhez még hozzávesszük a klasszikus kommunista pártot (KSČM – Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja) a maga 15 székével, és mondjuk a kicsit megengedően Gémesiékhez hasonlítható Polgármesterek és Függetlenek Pártját (STAN – Starostové a nezávislí: 6 mandátum), akkor elég világosan kirajzolódik, hogy a hagyományos, urambocsá’ ideológiai pártok nincsenek a fasorban sem. A valaha jobb napokat látott rendszerváltó Polgári Demokrata Párt (ODS) ugyan ifjabb Václav Klaus erős dominanciájával megkezdte a lassú visszakapaszkodást a maga második helyével és 25 képviselőjével, de történelmi vereséget szenvedett a szocdem párt (ČSSD). A liberális konzervatívnak mondható TOP9 is bezúgott a béka segge alá (7 mandátum), s végül a kereszténydemokrata népiesek (KDU–ČSL) is csak a szokott alsó fertályi vitézkedést produkálták, mostantól 10-en lesznek a parlamentben.

De hogyan lesz ebből kormány? Különösen annak fényében, hogy Babišékkal senki nem akar koalíciózni: mind a nyolc pártelnök kijelentette, hogy ők aztán nem. Csakhogy Csehországban is az a jó az ilyen kijelenté­sekben, hogy senki nem gondolja őket komolyan, legkevésbé azok, akiknek az ajkát elhagyja. Andrej Babiš gyors kormányalakítást akar, s szabad vegyértékeiről legyen elég annyi, hogy a durván EU-ellenes és mélyen anti­demokratikus retorikával végigvitt kampány után, immár győztesként az első szava az volt, hogy mennyire európai és demokrata is ő, s tőle egyáltalán nem kell tartani senkinek, sem az EU-ban, sem otthon. Az első államelnöki ciklusának végén járó Miloš Zeman is gyors kormányalakítást szeretne, lévén már rég leboltolta Babišsal, hogy kölcsönösségi alapon a miniszterelnök februárban támogatja az újrázását, vagy legalábbis nem gördít akadályokat elé.

A győzelem után Babiš arról beszélt, hogy ő leginkább a jelenlegi kormánykoalíció újrázását látná szívesen, természetesen a megváltozott felálláshoz igazítva, így a szocdemekkel és a népiesekkel folytatná. 104-en lennének, éppenséggel elfogadható többség, de a bukott szocdem vezetés hallani sem akar róla, nekik meg kell újulniuk, mondják, össze is hívtak egy tisztújító közgyűlést – áprilisra (ennyit a komolyságukról). De sokan az ANO–SPD–KSČM koalíciót is elképzelhetőnek tartják – ebben tényleg csak gazfickók és elmeroggyantak foglalnának helyet. Zeman meg jön a kalózokkal…

Szóval nehéz napok várnak Csehországra. Andrej Babiš kétségkívül sötét alak, és hatalmi ambíciói is meglehetősen gátlástalanok –  mégsem várható Csehországban a demokratikus intézményrendszer olyan szintű lebontása, mint amilyen Magyarországon már bevégeztetett, Lengyelországban pedig folyamatba tétetett. S az sem valószínű, hogy Babiš olyan fene nagy barátja, harcostársa lesz majd Orbánnak, a választási győzelmet nyugtázó kijelentése, miszerint „az ANO Európa-párti mozgalom, és nem jelent veszélyt a demokráciára”, éppenséggel felfogható Magyarországra és Lengyelországba küldött üzenetként is, ahogy szól azoknak is, akik pont ilyesmin aggódnak. Csehország nagy valószínűséggel továbbra is Szlovákiával fog párhuzamosan haladni, s mindketten az új osztrák vezetés felé tájékozódnak majd – ami azt illeti, őket sem nevezhetjük egy nagy csokor ibolyának, de kiszervezni az unióból egyik sem akarja az országát.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.