Mindezt alátámasztandó, tartsunk rövid díszszemlét a diadalmas erők fölött. Az idei választásokat magasan nyerte a gyakorlatilag egyszemélyes formáció, az ANO (IGEN, vagy ha tetszik, Akce nespokojených občanů – az Elégedetlen Polgárok Akciója). A 200-ból 78 képviselői helyet szereztek, ám mivel rajtuk kívül még nyolc párt került be a törvényhozásba, s közülük a legerősebbek is úgy 10 százalék körül motoznak, bébikönnyű kimatekozni, hogy egyes-egyedül Andrej Babiš az az ember, aki Csehországban kormányt tud alakítani. Nix, senki más.
Andrej Babiš híres ember, bár pontosabb lenne hírhedtnek nevezni, s nem is ma kezdte, hanem konkrétan a komcsiban, a csehszlovák komcsi párt igyekvő szlovák tagjaként. Itt találta a rendszerváltás is, az ugyancsak legendás mečiari privatizáció egyik legfőbb nyerteseként. Ő persze azon komcsik közé tartozott, akik az új világban nem elherdálták az ebül szerzett vagyonukat, hanem lendületesen fialtatták, úgyhogy az időközben a székhelyét Csehországba áttevő nábob mára óvatos becslések szerint is 100–130 milliárd koronás felhalmozást tudhat magáénak (12-vel szorozva kijön mindez HUF-ban is, és össze lehet vetni Csányi Sándor vagy épp Orbán–Mészáros Lőrinc keresményével). Még csak annyit tán korunk hőséről, hogy esztebák is volt, magyarra tán III/III-asként fordíthatnánk e felelősségteljes beosztást. S persze az sem titok senki előtt, hogy esztendők óta vizsgálódik utána a cseh adóhivatal éppúgy, mint a rendőrség, illetve az OLAF: elsősorban EU-pénzek elcsalásával vádolják. Nem nagy ügy, ha az utóbbi években simán el lehetett pénzügyminiszterkedni ilyen körülmények közt, akkor a választási győzelmen sincs nagyon mit csodálkozni. A teljes képhez még az ANO felállása és Andrej Babiš egyik választási jelmondata tartozik: a párt különféle vezető pozícióiban a pártelnök vállalatainak a funkcionáriusai csücsülnek, itt egy aligazgató, ott egy főosztályvezető. Babiš jelszavai pedig valának, ezt úgysem fogja elhinni senki: „Mindenki lop!” Így már az olyanokat nem is kell mondanunk, hogy „Szavazz rám, akkor jobb lesz neked!”
Az illő borzongással citált jelszó ihlette meg a magát ugyancsak a választás egyik nagy nyertesének okkal tekintő Kalózpártot (Pirati), amikor azt tűzték zászlajukra, hogy „Ne lopjon senki!” Ám ha belegondolunk e közlés tartalmi sokrétűségébe, politikai megvalósíthatóságába, könnyen belátható, hogy a Lábbal előre (igen, ez egy punkzenekar, a Nohama napřed) mondhatni frontembere, énekes-harmonikása, Ivan Bartoš egy viszonylag sikeres nemzetközi brand felhasználása útján tett szert maga mögé további 21 honatyára. Pillanatnyilag pedig már ott tartanak, hogy Zeman elnök melegen ajánlja mindkettejüknek, Babišnak és nekik, hogy kössenek koalíciót, mondván, „a Kalózok szakmai háttere a digitalizáció terén nagyon jó”. Hacsak az nem.
S ha ennyi extremitás nem volt elég, ugyancsak módfelett jól szerepelt egy bizonyos Tomio Okamura pártja, a Szabadságot és Közvetlen Demokráciát (SPD) nevű nettó szélsőjobboldali párt, akik népszavazást akarnak az EU-ból esedékes kilépés tárgyában, s nincs az a testhelyzet, amiből ne lenne pár rossz szavuk a muszlimokról, s az országot hamarosan elárasztó menekültekről. Belekavarnának az oktatásba, mert az nem elég nemzeti, eltörölnék a kétkamarás parlamentet, csökkentenék a képviselők számát, s a többi. Tegyük hozzá, a cseh–koreai–japán gyökerekkel rendelkező Okamura igen népszerű cseh politikus, s az SPD már a második pártja, amellyel bekerül a parlamentbe – az első az ugyancsak beszédes nevű Virradat volt. Most az SPD is 10 százalék fölött végzett, s ugyancsak 22 képviselői helye lett.
S ha ezekhez még hozzávesszük a klasszikus kommunista pártot (KSČM – Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja) a maga 15 székével, és mondjuk a kicsit megengedően Gémesiékhez hasonlítható Polgármesterek és Függetlenek Pártját (STAN – Starostové a nezávislí: 6 mandátum), akkor elég világosan kirajzolódik, hogy a hagyományos, urambocsá’ ideológiai pártok nincsenek a fasorban sem. A valaha jobb napokat látott rendszerváltó Polgári Demokrata Párt (ODS) ugyan ifjabb Václav Klaus erős dominanciájával megkezdte a lassú visszakapaszkodást a maga második helyével és 25 képviselőjével, de történelmi vereséget szenvedett a szocdem párt (ČSSD). A liberális konzervatívnak mondható TOP9 is bezúgott a béka segge alá (7 mandátum), s végül a kereszténydemokrata népiesek (KDU–ČSL) is csak a szokott alsó fertályi vitézkedést produkálták, mostantól 10-en lesznek a parlamentben.
De hogyan lesz ebből kormány? Különösen annak fényében, hogy Babišékkal senki nem akar koalíciózni: mind a nyolc pártelnök kijelentette, hogy ők aztán nem. Csakhogy Csehországban is az a jó az ilyen kijelentésekben, hogy senki nem gondolja őket komolyan, legkevésbé azok, akiknek az ajkát elhagyja. Andrej Babiš gyors kormányalakítást akar, s szabad vegyértékeiről legyen elég annyi, hogy a durván EU-ellenes és mélyen antidemokratikus retorikával végigvitt kampány után, immár győztesként az első szava az volt, hogy mennyire európai és demokrata is ő, s tőle egyáltalán nem kell tartani senkinek, sem az EU-ban, sem otthon. Az első államelnöki ciklusának végén járó Miloš Zeman is gyors kormányalakítást szeretne, lévén már rég leboltolta Babišsal, hogy kölcsönösségi alapon a miniszterelnök februárban támogatja az újrázását, vagy legalábbis nem gördít akadályokat elé.
A győzelem után Babiš arról beszélt, hogy ő leginkább a jelenlegi kormánykoalíció újrázását látná szívesen, természetesen a megváltozott felálláshoz igazítva, így a szocdemekkel és a népiesekkel folytatná. 104-en lennének, éppenséggel elfogadható többség, de a bukott szocdem vezetés hallani sem akar róla, nekik meg kell újulniuk, mondják, össze is hívtak egy tisztújító közgyűlést – áprilisra (ennyit a komolyságukról). De sokan az ANO–SPD–KSČM koalíciót is elképzelhetőnek tartják – ebben tényleg csak gazfickók és elmeroggyantak foglalnának helyet. Zeman meg jön a kalózokkal…
Szóval nehéz napok várnak Csehországra. Andrej Babiš kétségkívül sötét alak, és hatalmi ambíciói is meglehetősen gátlástalanok – mégsem várható Csehországban a demokratikus intézményrendszer olyan szintű lebontása, mint amilyen Magyarországon már bevégeztetett, Lengyelországban pedig folyamatba tétetett. S az sem valószínű, hogy Babiš olyan fene nagy barátja, harcostársa lesz majd Orbánnak, a választási győzelmet nyugtázó kijelentése, miszerint „az ANO Európa-párti mozgalom, és nem jelent veszélyt a demokráciára”, éppenséggel felfogható Magyarországra és Lengyelországba küldött üzenetként is, ahogy szól azoknak is, akik pont ilyesmin aggódnak. Csehország nagy valószínűséggel továbbra is Szlovákiával fog párhuzamosan haladni, s mindketten az új osztrák vezetés felé tájékozódnak majd – ami azt illeti, őket sem nevezhetjük egy nagy csokor ibolyának, de kiszervezni az unióból egyik sem akarja az országát.
