Ez a két tény valószínűleg egy és ugyanaz, a választási térképek tanúsága szerint az egykor vastagon szocialista körzetekben gyűjtött sokat a Demokratikus Koalíció. Ujhelyi István, az immár egyetlen szocialista EP-képviselő szerint azért történhetett ez, mert a DK („a Klári”) ellopta a „szociális Európáról” szóló sztorijukat. „Copy-paste átvették az egész programunkat.” Uramatyám! És Ujhelyi még azon szocialista politikusok közé tartozik, akiknek legalább a jó szándékában és a tisztességében nincs komoly okunk kételkedni. Lendvai Ildikóéban dettó nincs, ő a súlyos bukovári után a hvg.hu-n tette közzé gondolatait az okokról, többször elolvastuk, és ha megfeszítenek, se tudjuk megmondani, hogy mi az állítás; van benne egy szép metafora valamiféle íróasztal-tologatásról, de az sem segít a tisztánlátásban. Az lett volna a baj, hogy felkaristolták a padlót? Hol?
Mondanánk mi is egy magyarázatot, biztos az sem igaz, elvégre nem szondáztunk meg minden, ma Dobrev-szavazó volt emeszpést, és akit igen, az szanzsén letagadta, hogy valaha akár csak hallott volna a szocpártról.
Azért menekültek el a baloldali szavazók az MSZP-től nagy számban, mert leesett nekik, hogy a párt, hogy is mondjuk csak, nem mentes a Fidesz befolyásától, konkrétan: tele van így-úgy megvett emberekkel, kisebb stallumokkal, önkormányzati bizottsági tagságokkal, netán pénzzel vagy ingatlanokkal, esetleg fenyegetéssel, zsarolással az ellenzékiség színlelésére rávett illetőkkel. Faktum, hogy egyetlen ilyen figuráról sem derült ki, hogy ekkortól vagy akkortól, ennyi és annyi forintért a Fidesz érdekei szerint mozog, nem volt tettenérés egy sem. De ettől még a Fidesz–MSZP összejátszás a zuglói és a ferencvárosi parkolási pénzek körül, meg a belvárosi önkormányzati ingatlan-bérbeadások körül, meg a letelepedésikötvény-biznisz egy homályos, Mesterházy Attila irányába vezető leágazása, meg Molnár Zsolt (bp.-i szoc. eln.) mű-zihálása a tévészékházban decemberben (amikor a párt budapesti elnökét Pintér Sándor biztonsági őrei jószerivel tisztelegve tessékelték be oda, ahol a többieket épp verték) elég sokaknak feltűnhetett. És hogy került Hiller István arra a közpénzen bérelt magánrepülőgépre, amelyik Kövér Lászlót vitte a neofasiszta Salvinit nyalogatni Rómába?
Kétségünk sincs afelől, hogy az MSZP jó pár tisztességes politikusa nemhogy tudatában volt ennek a felállásnak, de a maguk módján még korlátozni, visszaszorítani is igyekeztek a vakondcsapatot. Bizonyára Karácsony Gergely és Jávor Benedek is azért álltak az MSZP mellé, mert abban bíztak, hogy a végén a jófiúk győznek, és „megtisztítják” az MSZP-t. De nem ők győztek. (Ehhez képest a Momentum stratégái rendelkeztek jobb intuícióval: ők a legelejétől mereven elzárkóztak a közös listától. És bejött nekik – illetve hát nekik jött be. Utólag persze nekünk is könnyű okosnak lenni.) Az utolsó érvényes kísérlet az MSZP Fidesz-kompatibilis kontingensének kiebrudalására Botka László nevéhez fűződik. A szegedi polgi 2017 nyarán azzal kezdte a miniszterelnök-jelöltségért indított műveleteit, hogy megnevezte Molnárt, mint melegágyat. Ehhez képest Molnár már nyáron visszahozta döntetlenre a meccset, 2018 januárjában meg már Botka dobta be a törülközőt. Hol voltak a jófiúk?
Figyu, MSZP, kellett volna még egy-két mandátum? Hát, esetleg nem kellett volna a rézorrú semmittevőt, Szanyit a lista második helyére pakolni, az MSZP belső köreiből származó pletykák szerint épp a kollaboráns-tagozat intenciói szerint.
Mondanánk, hogy az MSZP-nek ezzel vége is, és ez elég nagy baj a magyar demokrácia híveinek – és ez igaz is lenne, meg nem is. Legközelebb 2022-ben lesz olyan választás, amelyen a szocpárt egyedül méretheti meg magát, korábban tehát nem is derülhet ki, hogy beesik-e 5 százalék alá, elhal, zombipárttá válik. Addig még biztosan kihúzza – az idei önkormányzati választáson, ha közös ellenzéki jelöltek indulnak (és senki épeszű nem akarhatja, hogy ne így legyen), még túl is nyerheti magát valós súlyához képest. (És ha a mostani kudarc után Mesterházyék visszaveszik a pártot, annak az egész demokratikus oldal fogja a kárát látni.) Ugyanakkor, ha eddig úgy tudtuk is, hogy erős MSZP nélkül nem győzhet a demokratikus oldal a kormányzó szélsőjobb ellen, a rendszerváltás utáni magyar pártpolitikának ezt az axiómáját most felül kell vizsgálni. A baloldali szavazók nem vesztek el, ahogy a liberálisok sem – és jól látható, hogy az ő képviseletükben fellépő két párt győzheti le a nacionalista jobboldalt. Együtt. Az, ami egykor az MSZP–SZDSZ-koalícióban jelenítette meg magát, nem valamiféle választási esetlegesség volt, hanem a modern magyar politika, jobban mondva a választói preferenciák állandó képletének tűnik lenni. A kérdés az, hogy a mostani szereplők, Gyurcsány Ferenc pártja és a Momentum meg bírnak-e felelni ennek a feladatnak.
