Emlékeznek a Vörösre? Vagy a többiek, Ficsúr, Tuskó, Túró… megvannak? A Vörös ronda kis szeplős rohadék volt, verte szegényt az isten két kézzel, bizonyosan azt próbálta visszaadni, leverni bárkin, aki szembejött, amikor felvisított, hogy: „Könyörgöm, akasszuk föl!”

Komikus kis nyomorult volt ez a Vörös, a dumája is a maga komikus formájában vált szállóigévé, s ahogy egyre többször rikoltotta, úgy vált egyre ellenszenvesebbé, sajnálatra méltóból szánalmassá, szánalmasból megvetendővé. A nevét elfelejtettük, az arcát, a hangját soha nem fogjuk – nem kis részt a színészi oroszlánkörmét már gyerekként megmutató Harkányi Endrének köszönhetően. De legyen akármekkora színész is Harkányi, a „könyörgöm, akasszuk föl!”-t az előadásán túl mégiscsak a tartalma tette halhatatlanná. Hogy jön valaki, s abban leli örömét, ha viccesnek álcázott hangon, mégis hót komolyan belerivallja a közlevegőbe, hogy akasszunk.

Csóri csavargóbanda volt, csupa gyerek, akiken oda és vissza, s még párszor oda és vissza végigment a világháború, ma már nincsenek ilyenek, nincs olyan szituáció, amikor ilyesmi akár csak fel is merülhetne, béke van és filmművészet, aminek most itt adóztunk egyet, ideje is lapozni.

Mert sajnálatos módon nincs mindenütt béke, sőt van, ahol háború, éhínség, halál van, mely elől ezerszámra, milliószámra menekülnének gyerekek is. Az utóbbi napok híreiből villámgyorsan ismertté vált Aquarius nevű hajó például több mint 120 ilyen háború elől kísérők nélkül menekülő gyereket vett a fedélzetére, velük lett 600 főnyi utasa – csupa menekült (tisztán a pontosság miatt: 123 kísérő nélküli kiskorú, további 11 gyerek és 7 várandós nő a kimentett 629 ember közül). Aztán az SOS Mediterranée és az Orvosok Határok Nélkül hajóját az új olasz kormány illetékese egyszerűen nem engedte kikötni, menjetek Máltára, az közelebb van Afrikához, mint Olaszország, véget vetünk a „tengeri taxiztatásnak”. Tette ezt annak dacára, hogy az Aquarius az olasz parti őrség irányításával kimentett embereket vett fel, s annak dacára is, hogy a hajón fogyóban volt az ennivaló. Valletta is beintett simán, hagyják őt békén a hülye ötleteikkel az olaszok.

Minderre reakcióként két olyan dolog történt, ami a mi szűkös szempontjaink szerint is érdekes lehet. Az egyik az, hogy az új spanyol miniszterelnök, Pedro Sánchez gyakorlatilag azonmód jelezte, hogy befogadják a hajót, így az 30 órányi veszteglés után el is indulhatott Valencia kikötője felé. Sánchez kormánya a következőket közölte az eset kapcsán: „Kötelességünk segíteni egy humanitárius katasztrófa elkerülése érdekében, és biztonságos kikötőt ajánlani ezeknek az embereknek, így teljesítve a nemzetközi jogi kötelezettségeket.”

A másik reakció némileg eltérő természetű ettől. Bár nem kérdezte senki, Magyarország külügyminisztere is azonmód lépett, telefont ragadott, s felhívta az eset olasz főszereplőjét, Matteo Salvini belügyminisztert. E hívás hírével pedig fullajtárját, Menczer Tamást – ezt kapják el: a tárca tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkárát – szalajtotta az MTI-hez. Aki nem is tétovázott világgá kürtölni, hogy a telefonbeszélgetés alkalmával „Szijjártó Péter elmondta, hogy a magyar kormány nagyra becsüli az új olasz kormány egyértelmű elkötelezettségét Európa és az európai emberek biztonságának helyreállítása mellett. Az olasz kormány legutóbbi döntéseivel egyértelműen bebizonyította, hogy Európa határait – köztük a tengeri határt – igenis meg lehet védeni, az embercsempészetnek pedig gátat lehet szabni.” Továbbá az olasz kormány húzásai „még inkább rávilágítanak a brüsszeli bevándorláspolitika alkalmatlanságára…” satöbbi, satöbbi. Ha hihetünk a kormány honlapjának (tegyünk ezúttal kivételt), Menczer arról egy vak hangot nem ejtett, hogy mit szólt mindehhez az olasz csávó. Tulajdonképpen nem is érdekes, alighanem arról lehet szó, hogy a főnök bepánikolt kissé, hogy az olaszok beleköpnek a levesébe, s nem ő lesz eztán a menekültek legfőbb ostora, a menekültek elleni harc kapitánya, ezért kiadta Szijjártónak, hogy simogassa meg a talján buksiját, afféle főnöki dicséret gyanánt, hogy tudja, ki dicsér és pirongat itt.

Apropó, főnök, ő csak annyit mondott az Aquarius kálváriája kapcsán, hogy: „Végre.” Nyilván rosszindulatú megfejtése szavainak, hogy a végre annyit tesz, végre visszahajtottak a tengerre 134 gyereket és 7 terhes nőt, végre jól elbántak a rohadék terroristapalántákkal, akiket a Soros küldött ránk – azaz Európára. Mert mi Európa vagyunk ám, mi vagyunk Európa. Valahol.

Tényleg, el is felejtettük a filmet, de annyira, hogy már nem is tudjuk, hogy miért citáltuk ide. Mindenesetre az úgy folytatódott, hogy a Vörös addig kajabálta, hogy könyörgöm, akasszuk föl, míg egyszer egy épp lerészegedő fiú rákontrázott, akasszuk! Aztán a gyerekek legbefolyásolhatóbbika is csatlakozott vékonyka hangján, akasszuk! Végül már majd’ az összes kölök ordította, hogy akasszuk! Kötél is került gyorsan a Somlay Artúr játszotta öreg nyakára, meg is feszült. Akkor érkezett Gábor Miklós, s két csárdás pofonnal lerendezte a Vöröst. Az akasztás elmaradt. De az csak egy film volt.