A kormányfő a hétvégén szülőfalujába látogatott, ahol találkozott a Rómából gyalogszerrel hazafelé tartó zarándokcsoporttal. A zarándokok a Szent Korona pápa által megáldott mását fuvarozták, Orbán őket köszöntötte, és felhívta a figyelmüket arra, hogy Szent István épp Alcsútdoboznál ajánlotta fel országát Szűz Máriának, mitől fogva is a mi hazánk Mária országa lett, és nem másé.
Ugye hogy hasonlítunk?
Fotó: Földi Imre / MTI
Szent Istvánról a lehető legvadabb képtelenségeket összehordani az elmúlt egy-másfél év egyik legfelkapottabb munkavégzésre irányuló tevékenységévé vált. (A munkaerőpiac eme szögletének látványos felfutása felett érzett örömünket mindazonáltal némiképp árnyékolja az a tény, hogy e prosperitás a munkaképes korú magyarországi populációnak csak ezrelékekben mérhető hányadát juttatta biztos kenyérhez. A millenniumi frenézis helyettes államtitkárnak, országgyűlési képviselőnek, parlamenti bizottsági alelnöknek biztosít napidíjat, valamint ingyenes országjárási és étkezési lehetőséget, a kulturált kikapcsolódásról nem is szólva.) Mindenképp dicséretes, hogy a miniszterelnök élére állt ennek a trendnek, az pedig kifejezetten élénk, a formabontásra hajlamos fantáziára vall, ahogy Szent Istvánt belehelyezte szülőfalujának topográfiájába. Ha valamit egyáltalán sajnálhatunk, akkor az az, hogy a kormányfői képzelet nem szárnyalt magasabbra. Evvel az erővel Orbán azt is állíthatta volna, hogy egyszer régen, edzés után, mikor már erősen alkonyodott, és a többiek rég lezuhanyoztak, és a kis miniszterelnök, szegény, egyedül gyakorolta a háromszögelést, az alcsútdobozi futballpálya tizenegyespontja táján megjelent neki Szent István. Egy nagy fényességet árasztó, félbevágott futball-labda volt a fején, a palást alatt pedig az az akkoriban divatos, lukacsos atléta, rajta kissé kifakult Örök Láng Vasas SC felirattal. Szent István először megáldotta a lurkó támaszkodó lábát, aztán egészen addig labdákkal tömte a gyermeket, amíg el nem fáradt. "Gyakoroljad most már a dekázást", köszönt el, és visszaszállt az űrhajójába.
Ennek a történetnek a valószínűsége nagyjából az alcsútdobozi felajánláséval kvadrál: csak azért lehetne igaz, mert a miniszterelnök mondta. Alcsútot a történeti források először a XIV. század első felében említik, és már csak ezért is kevéssé életszerű, hogy az államalapító épp e településen tette volna nagy jelentőségű ajánlatát. Aminek valószínűségét tovább csökkenti, hogy Szent István egyáltalán nem ajánlotta fel az országot Szűz Máriának. A história jelenlegi tudása szerint Szent Istvánról a XI. század végén állították először azt, hogy ajánlott, akkor, amikor a mohó VII. Gergely pápa a magyar királyokat arra akarta rávenni, hogy Szent Péter, vagyis az ő zsebébe csúsztassák Magyarországot. A magyar udvar ekkor visszaszólt: elnézést, de a hely el van ígérve egy magasabb instanciának. E kitűnő diplomáciai manőver indította el aztán a Mária országáról szóló legendát, majd a Regnum Marianum-kultuszt, ami igazi, agresszív lendületet az ellenreformáció korában kapott.
Mármost ne tegyük fel azt a kérdést, hogy nem vall-e némi elborultságra a Szent István-i szentség rávetítése a miniszterelnöki szülőfalura, és hogy e történet struktúrája nem emlékeztet-e kissé "a-kis-Brezsnyev-első-találkozása-Leninnel" típusú, szintén erősen hagiografikus ihletésű, bár profán legendákra. Hisz a miniszterelnök biztos csak viccelt. De miért pont evvel? Mi köze van a világi magyar állam első hivatalnokának a par excellence katolikus Regnum Marianum-kultuszhoz? Munkaköri leírásából adódóan, vélnénk, semmi. Akkor biztos azért mondja ezt Orbán, mert hisz benne.
De miben?
Orbánról pályafutása elején úgy tudtuk, hogy vallástalan; később az derült ki róla, hogy hívő református. Igaz, ez az információ nagyjából az idő tájt vált nyilvánossá, amikor a Fidesz számítani kezdett a református egyház politikai exponensének, a MIÉP-nek az ideológiai és gyakorlati rokonszenvére, de mi, istenuccse, elűztük magunktól a miniszterelnök politikai kereszténységének gondolatát. Magyarország miniszterelnöke református, és ő ezt jónak látta közölni a népekkel. (Mi is csak ezért írhatunk róla.) Oké. De a reformátusok nem hogy a Regnum Marianum-kultuszban nem hisznek, de Szűz Máriában meg a szentekben sem, a pápáról és áldásairól nem is szólva. Márpedig hívő ember számára a két vallási tradíció, a katolikus és a református elemei akár kulturális, akár teológiai értelemben bajosan cserélhetők fel. Ezek nem szabadon választható gyakorlatok; itt nincs fakultáció, és nem játszik a posztmodern. Ha valaki mégis így gondolja, abból nem jöhet ki más, csak valami rosszízű, ostoba kollázs.
Cinizmustól bűzlő politikai giccs.
